Történetek
Böröczki Imre Szegezsán volt hadifogoly
2013-02-13 03:02:121944. okt. 16-án vonult be katonának, feleségét és kisfiát hagyta otthon. A katonaéletről naplót vezetett, az utolsó bejegyzés 1945. március 7-én írodott.
1945. ápr. 1-én felesége írásával folytatódik a napló - március 22-én férje otthon volt egy napig, másnap útnak indult. Kisfaludról, majd Csánigról adott életjelet magáról, később semmi hír nem érkezett róla.
Szeptemberig folytatódnak a bejegyzések, melyből kiderül, hogy a család reménykedés és kétségbeesés között hányódva várta, hogy a családfenntartó hazatérjen.
A napló utolsó bejegyzése 1947. aug. 27-én kelt, Böröczki Imre 30 hónapos orosz fogságból hazatért!
Böröczki Imre a hadifogság nehéz hónapjai alatt kis könyvecskét vezetett, melybe feljegyezte a vele együtt raboskodók nevét. Némely névnél a halál pontos időpontja is látható.
1993-ban papírra vetette a fogságba esés körülményeit, a viszontagságos utazást a szegezsai fogolytáborba, a fogolytábor mindennapjait.
Noha fiatal éveit katonaként és hadifogolyként töltötte, hazaérkezése után boldog házasságban élt feleségével is kisfiával.
A Tejipari Vállalatnál, majd a Sasadnál dolgozott. Nagytétény díszpolgára lett, melyet kiemelkedő kertészeti tevékenységével nyert el.
Felesége 1981-ben halt meg.
Böröczki Imre 92 évesen, 2003-ban hunyt el.
Köszönjük Böröczki Péternének, hogy apósa hagyatékát eljuttatta szerkesztőségünknek!
Zóka Ernő naplója
2013-02-12 11:02:04Zóka Ernő feleségével,Steiner Erzsébettel
Zóka Ernő 1916-ban született Hosszúberek-Péterin. Mivel édesapja korán meghalt, édesanyjával és testvéreivel lakott Kispesten. Egy rokona révén a Ganz-MÁVAG Gépgyárban dolgozott fúrósként. Majd a Kistextnél helyezkedett, itt ismerte meg későbbi menyasszonyát. Megnősült, boldog házasságban élt. A háború kitörésekor tényleges katonai szolgálatát töltötte. Feleségét és kisfiát hagyta otthon, amikor kivitték a Don-kanyarba. Családjával sűrűn váltott levelet, erről tanúskodik több tucat tábori lap. A leveleket áthatja az egymás iránt érzett szeretet és aggodalom.
A Don-kanyarból sikerült visszatérnie 1943. márciusában, de nem mehetett haza a családjához. 1944-ben egy meghamisított paranccsal sikerült haza jutnia pár órára. Felesége és öt éves kisfia ekkor látta őt utoljára.
Zólyombúcs-emlékmű
2013-02-07 03:02:24HŐSI HALOTT KATONÁK EMLÉKMŰVE A FELVIDÉKI ZÓLYOMBÚCSON
Szinte nincs olyan magyar család, amelyet ne érintett volna a második világháború. Sokakat hosszú évekig, évtizedekig vártak haza, aztán belenyugodtak a megváltoztathatatlanba, abba, hogy a fiú, a férj, az apa, a testvér már sosem tér vissza. Ők abban reménykedhetnek, hogy valahol messzi földön jóérzésű emberek ápolják szerettük sírját.
A II. világháború sok százezernyi magyar áldozata közül hárman egy kis szlovákiai falu, Zólyombúcs (Budca) temetőjében nyugszanak. Hosszas kutatómunka és számos egyeztetés után, 2011. június 28-án felavathattuk az emlékművüket.
A 151. gépvontatású sorozatvető tüzérosztály egyik ütegparancsnokának visszaemlékezése szerint 1945. március 14-én tüzérségi tűz következtében Bella Imre és Iliás János honvéd, valamint Petrasovics Lóránd hadapród őrmester elesett, többen megsebesültek. A naplóból kiderül az is, hogy a hősi halottakat a Zólyomtól mintegy 3 kilométerre nyugatra lévő Zólyombúcson temették el.
A magyar veszteségi nyilvántartásban egyikük sem szerepel, ezért a helyszínen próbáltam információhoz jutni. Először végigjártam a temetőt abban a reményben, hogy megtalálom a sírokat. A próbálkozás nem járt eredménnyel és a megkérdezett idősebb helyi lakosok sem tudtak arról, hogy magyar katonákat temettek volna el. Bízva abban, hogy a temetés papi részvétellel történt, felkerestem Jozef Balaz katolikus plébánost, aki a temetési nyilvántartásban megtalálta a magyar katonákat. Ezek szerint tehát a temetés ott és akkor megtörtént. Az akkori plébános által írt Historia Domus is tesz róluk említést, sajnos a temetési hely megjelölése nélkül. A polgármesteri hivatalban lévő temetői jegyzékben nem szerepelnek, ugyanakkor számos meglévő sírnál adat hiányában nincs bejegyzés. Helyi lakosok felhívták a figyelmemet, hogy német katonákat – akiknek adatai szintén megtalálhatók a plébániai nyilvántartásban – az 1990-es években exhumáltak. Felvettem a kapcsolatot a SPOLOČNOSŤ STAROSTLIVOSTI O NEMECKÉ VOJNOVÉ HROBY vezetőjével, aki arról tájékoztatott, hogy Zólyombúcsból 1993-ban 22 német katona földi maradványait helyezték át, magyarokét nem.
Ekkor tehát az már bizonyossá vált, hogy a Zólyombúcson eltemetett három katona jelenleg is a temetőben nyugszik, de vajon hol? A mostani bejárat nem egyezik az akkorival, de szerencsére az utóbbi is megvan. Az innen induló út végén, vagyis ahol a temető ténylegesen kezdődik, 1945 előtt néhány évvel létesített sírok vannak, távolabb viszont már újabbak. Ez tehát az akkor használt rész, a temetést végzők vélhetően ott kereshettek megfelelő sírhelyet bajtársaiknak. Feltételeztem, hogy nem tömegsír készült, ezért három egymás melletti sírt kerestem, amelyről a nyilvántartásban nincs adat. A régi részen, a temető kerítéséhez közel van három elhanyagolt, de még látható sírhant és az ott nyugvók adatai sem ismertek. A kutatásban résztvevő helyiek szerint is valószínűleg ide temették a katonákat. A fentiek kiderítésében nagy segítségemre volt a szlovák nyelvű levelezést és közös utazásunk alkalmával a tolmácsolást végző dr. Fehérné Tamás Judit szakfordító.
A Magyar Televízió Sírjaik, hol domborulnak című műsora 2009. december 11-én foglalkozott a kutatással. A riportban megszólaltatták Ing. Frantisek Moravec polgármestert és Balaz plébánost, akik – korábbi megbeszéléseinkhez hasonlóan – pozitívan álltak a kezdeményezéshez, hogy állítsunk emlékművet a magyar katonáknak. A rimaszombati Bástya Egyesület elnöke Vörös Attila is jelezte, hogy készek szerepet vállalni a katonákról való méltó megemlékezésben.
Szintén kedvezően fogadta a javaslatot a Hadtörténeti Intézet és Múzeum akkori igazgatója, akit 2009 decemberében tájékoztattam a kutatás eredményeiről. Dr. Holló József ny. altábornagy 2010. január 22-én az alábbi választ adta:
Köszönettel vettem tájékoztatását a szlovákiai Budcsa településen eltemetett magyar katonák nyughelyének felkutatása érdekében végzett kutatásáról és erőfeszítéséről.
Nagy örömmel olvastam, hogy jó kapcsolatot alakított ki Budcsa község polgármesterével és római katolikus plébánosával, akik a magyar katonákról való méltó megemlékezést támogatják.
Magam is hasonló véleményen vagyok és kezdeményezésével egyetértek.
Mint az Ön előtt is ismert, a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság még nem kötött nemzetközi szerződést a kétoldalú hadisírgondozásról, ezért a Szlovák Köztársaság hatályos jogszabályait kell figyelembe venni emlékhely létesítésekor.
A fentiek miatt megkerestem a hadisírgondozásért felelős Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumát, hogy engedélyezzék a budcsai temetőben a magyar katonák neveinek emléktáblán történő megörökítését.
Megköszönve levelét, szíves türelmét kérem és a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumának döntéséről tájékoztatni fogom.
2010. május 17-én kelt levelében Holló tábornok pozitív fejleményekről számolt be:
Mint arról korábban értesítettem, a budcsai temetőben nyugvó magyar katonák emlékhelyének létesítése érdekében levélben fordultam a hadisírgondozásért felelős Szlovák Köztársaság Belügyminisztérium illetékeséhez, dr. Gejza Petrik úrhoz, aki a következőkről tájékoztatott.
A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma megvizsgálta a Petrasovics L., Bella I. és Iliás J. magyar katonák hadisírjaival kapcsolatos információkat, amelyek teljesen megegyeztek a levelemben közöltekkel, melyek az Ön kutatásaira támaszkodtak. Ezt követően ismertette az emléktábla elhelyezésének jogszabályi hátterét és kifejtette, hogy továbbra is számít a közreműködésemre.
Időközben sikerült felkutatnom Iliás János lányát, Iliás Editet. A család néhány évvel a háború után egy katonatárstól annyit tudott meg, hogy az édesapa Zólyom környékén esett el.
A következő, 2010. december 1-jén kelt tájékoztató levél a hadisírgondozó szervezet átalakítása miatt már a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal vezetőjétől érkezett. Ebben dr. Töll László alezredes biztosított arról, hogy Hivatala is fontosnak tartja az emlékmű megvalósítását, ezért kivitelezése szerepel a 2011. évre vonatkozó munkatervében.
Néhány héttel később a Hadisírgondozó Hivatal munkatársa az emlékmű mielőbbi megvalósítása érdekében azt javasolta, hogy egy szlovák állampolgár kezdeményezze az önkormányzatnál a létesítést. Vörös Attila örömmel vállalta a feladatot és azonnal felvette a kapcsolatot Moravec polgármesterrel.
A zólyombúcsi képviselő-testület 2011. február 16-án egyhangúlag hozzájárult az emlékmű létesítéséhez.
A hozzájárulást, valamint a költségre vonatkozó terveket és az emlékmű tervrajzát eljuttattam a hadisírgondozó hivatalnak, ahonnan rövidesen azt az értesítést kaptam, hogy állják a megvalósítás költségeit. A vállalkozási szerződés aláírását követően Igó Aladár hanvai kőfaragó mester elkezdhette a munkát.
Az emlékmű felavatására 2011. június 28-án ünnepélyes keretek között került sor a zólyombúcsi temetőben. Frantisek Moravec és Vörös Attila köszöntője után Horváth Lajos a Hadisírgondozó Hivatal osztályvezető-helyettese és az én ünnepi beszédem hangzott el, majd Iliás Edit és Horváth Lajos leleplezte az addig fehér lepellel takart emlékművet. Jozef Balaz plébános áldása és a polgármester zárszava után a magyar himnusz eléneklése zárta az eseményt. A megemlékezést követően a polgármester egy közeli szálloda éttermében ízletes ebéddel vendégelte meg a résztvevőket.
Köszönjük Zólyombúcs polgármesterének és a képviselő-testületnek, hogy hozzájárultak az emlékmű létesítéséhez. Köszönjük a Honvédelmi Minisztériumnak, hogy finanszírozta a költségeket. Szólni kell a Bástya Egyesületről is, amely nélkül nem valósulhatott volna meg az emlékmű.
Most már nem csak a szívünkben emlékezhetünk rájuk, hanem van egy hely, ahová elhelyezhetjük az emlékezés virágait, mécsest, gyertyát gyújthatunk.
Isten áldja őket, nyugodjanak békében.
Somosi György