Háborús Keresőszolgálat

Naplóját a behívó érkezésének napján kezdte írni:

Katonai életem bevezetése így kezdődött! (1944)
Egy októberi napon pontosan 13-án munkámat elhagyva - hazaérkezésemkor - kedves feleségem a szokottnál feltűnően szomorúan fogadott és első szava az volt:
-Apukám, baj van, behívód jött.
Amire kissé meglepődve csak annyit feleltem, nem baj Anyukám, ha így van, én is bevonulok.
Okt. 14-én újbol csak elfoglaltam munkakörömet, azzal a gondolattal, hogy átadom szolgálatomat, amit a vállalati katonai parancsnokság utasítására végre is hajtottam, ezek után szerény búcsút vettem a régi megszokott munkakörömtől, és kedves munkatársaimtól.
Okt. 15. vasárnap
Miután számoltam azzal, hogy bevonulok, mert a behívóm így szólt, délelőtt folyamán a sürgősebb dolgokat a ház körül elvégeztem. Később a délutáni órában a rádió rendkívüli hangjára lettünk figyelmesek, ami borzasztóan meglepett bennünket, amikor elhangzott Horthy Miklós kormányzó hadparancsa, hogy az ellenséggel feltételes béketárgyalásba bocsátkozott. Később az esti órákban változás állt be, egy újabb hadparancsot olvastak be a rádióban, amiben ismertették az új kormány megalakulását és időközönkt újabb és újabb közleményeket adtak tudomására a közönségenk.
Okt. 16. hétfő
Eljött a bevonulás napja, a budai utcákon már reggel hajnalban zajos volt az élet, nagy változások történtek óráról-órára. Helyenként az ágyúk is eldördültek ami kétségessé is tette a bevonulásomat. Én ennek dacára is elbúcsuztam a családomtól és a ház lakóitól. Miután semmiféle közlekedési eszköz nem állt rendelkezésemre, így csak gyalogszerrel indultam útnak a bevonulási cél felé a Citadellába. Sajnos a Fő utca zajos forgatagába több helyen akadályok gördültek továbbhaladásomba, mert hatósági kőzegek igazoltatták az utca járókelőit. Nagynehezen fáradtan fölértem a Citadellára és az illetékes helyen a behívómmal jelentkeztem a többi bevonuló társaimmal együtt. Ezzel az első napom el is telt. Estefele kiadták a parancsot, hogy mindenki hazamehet a saját otthonába és reggel nyolcz órára újból jelentkezzünk. Mi pedig mindnyájan boldogan mentünk haza. Haza érvén kedves feleségem örömében nyakamba ugrott, azt gondolta, nem kellett katonának.
Okt. 17. kedd
Újból elindultam az előző napi parancsot teljesítve, persze már minden forgalom helyre állt, így villamoson tudtam menni a Gellért hegyi lépcsőkig, amin gyalog újból följutottam a Citadellára. Az előző napi parancsra szintén jelentkeztünk mindannyian, amiko újból azt a parancsot kaptuk, hogy menjünk haza és jöjjünk csütörtökön vagyis tizenkilencedikén. Tehét volt közben még egy szabad napunk a polgári életbe.
Okt. 19. csütörtök
Pontosan megjelentünk a parancsra, már bizony komolyabb volt a helyzetünk, összeszedtek bennünket, jó párszor megolvasták az újoncz társaságot és egy óra tájba sorakozóba seietve indultunk a Déli Pályaudvarra, hogy elérjük a fél négyes vonatot. El is értük, mert csak éjjel fél tizenkettőkor indult, reggel fél négykor érkeztünk a baracskai állomásra, onnan gyalog indultunk és fél hatkor reggel elértük rendeltetési helyünket, Vál községet, egy órai pihenés után szétosztottak bennünket szálláshelyünkre. Én tizedmagammal Kossuth Lajos utca 473 szám Baotik József József gazdálkodóhoz kerültem. Egy nagyon jó lelkű és bajtársias tizedes lett a szobaparancsnokunk. A szoba lakói a következő bajtársakból tevődtek össze:
szobaparancsnok Földi István tizedes
Köbli János váci lakos
Kulka Sándor Vác
Kovács László Vác
Kovács Géza Vác
Mamusich György Vác
Mészáros József Vác
Rádi János R.Csaba
Mihály István R.Csaba
Dovics István R.Csaba
Délben szabályosan megebédeltünk, délután pihenő, estefelé megkaptuk a pokrócot és csajkát, utána vacsora és alvás. A szobánk elég kellemes volt és a fáradságos út után jól aludtunk.
Okt. 20. péntek
Reggel és a délelőtt folyamán megkaptuk a fölszerelést, azután hozzáfogtunk rendbehozni az összes ruházatunkat, mert bizony volt rajt egyéb javítani való és eltartott majd egész nap.
Okt. 21. szombat
Ma már komoly katonák voltunk, megpróbáltunk néhány gyakorlatot, megtanultuk vigyázz-pihenj és egy-két fordulatot, du. tovább puczoltuk a fölszerelést.
Okt. 22. vasárnap
De. templomba vonultunk. Du. megkaptuk az első zsoldot. Kaptunk összesen 16 pengőt. Első vasárnap ezzel eltelt.
Okt. 23. hétfő
Ma megkezdődött a komoly foglalkozás. Kissé szokatlan, hogy meglett komoly embereknek úgyszolván fiatal tacskó gyerekek parancsolnak. Természetesen az első napon szépen beszéltek mindenkivel, mert tudták, nekünk szokatlan a katonai regula.
Okt. 24. kedd
Folyik az újoncz élet. Néha bosszúság, néha jó kedv is adódik. A házigazdáék, hol már kezdünk összeszokni, nagyon kedves, jó népek, amiben csak tudnak, segítségünkre vannak. Ha szükségünk van valamire, ök mindjárt tudnak forrást, ahonnan be lehet szerezni, ami kell.
Okt. 25. szerda
Semmi különös, folyik az élet tovább egyformán, egy kis eső esett, ami elég nagy sárt okozott.
Okt. 26. csütörtök
Tovább esik az eső. Kellemetlen nagyon és a gyakorlat után nem győzünk puczolkodni. Még az a jó, a váli sár agyagos és könnyű a puczolás!
Okt. 27 péntek
Az eső vigasztalanul esik, de a gyakorlat megy tovább.
Okt. 28. szombat
Ma a holnapi esketésre előkészültünk, próbaképpen összeállították a századokat, hogy fogunk álni.
Okt. 29. vasárnap
Ma volt a hivatalos eskü. Istentisztelet után kimentünk a gyakorlótérre, ott vártuk az előkelőség összejövetelét. Végre 12 órakor megkezdhettük az esküt. Hosszú eskü szöveg volt. Fölesküdtünk az új államfőre és az új rendszerre.
Okt. 30. hétfő
Megvan a látszatja az eskünek, mert a mai naptól jóval keményebb a fegyelem. Ha nem megy jól valami, hamarosan megvan egy-két feküdj, fel és ehhez hasonló.
Okt. 31. kedd
Reformáczió emlékünnep 10 óráig, gyakorlat utána Istentisztelet, úrvacsorát vettünk, aztán egész nap pihenő.
Nov. 1. szerda
Ma a róm. kath. vannak úgy, mint mi tegnap. Mi gyakoroltunk tovább. Délután zsold fizetést kaptunk, 11 pengőt.
Nov. 2. csütörtök
Semmi különös nem történt, két napi száraz idő után megint rázendít az eső.
Nov. 3. péntek
Megy az idő egyformán-dagasztjuk a sarat,.
Nov. 4. szombat
Semmi különös nincs.
Nov. 5. vasárnap
Ez a nap számomra nem is egyszerű, mert hazagondoltam otthonomra, családomra. Mert idáig a polgári életbe ünnep volt ez a nap, a mi szerény otthonunkban házassági és névnapi évforduló. Sajnos én ezen a napon gyengélkedtem, feküdtem egész nap, fájt a torkom, meg gennyesedtek a manduláim, de ezt is áthidaltam, mert már estére a jó forralt bor meggyógyított. Ma levelet is kaptam Anyuskámtól, ami megnyugtatott egy kicsit.
Nov. 6. hétfő
Ma szét lettünk osztva századokba és szakaszokba. A mi szobánk a II. század IV, szakaszhoz került. Sajnos a szobaparancsnokunk, amit valamennyien nagyon sajnálunk-ő ugyanúgy mint mi-mert már úgy megszoktuk egymást, mintha testvérek lennénk.
Nov. 7. kedd
Megint esik az eső és fúj a szél.
Nov. 8. szerda
Kissé felszáradt az út, könnyebben megy a gyakorlatozás. Az idő múlik, csak sokat gondolunk haza, még néha a gyakorlatot is elrontjuk. Ezért jár néhány feküdj és egyéb más fegyelmező. Ma különösen rossz hangulatban volt a zászlós úr, mert nem úgy szólt a nóta, ahogy ő szerette volna, megkúszatta velünk az egész gyakorlóteret.
Nov. 9. csütörtök
Ma kaptunk először fegyvert a kezünkbe, ahogy mi megkaptuk, úgy karban is kell tartani, és közben át kell adni azoknak gyakorlatra, akiknek nincs.
Nov. 10. péntek
Semmi különös nincs!
Nov. 11. szombat
A szokásos munka és semmi más.
Nov. 12. vasárnap
Ma elég jó napunk van, tekintve, hogy vasárnap van, csak templomba voltunk.
Nov. 13. hétfő
Ma hiába a tegnapi jó napot az eső megint elrontotta.
Közben egy kis hó is szállingózik, úgyhogy már az ember keze is elég jól fázik a puskafogásnál, ráadásul a oktatók is haragszanak, meg-meg zavarják az embereket. Node ez a nap is elmúlt, volt mit puczolni.
Nov. 14. kedd
A rendes foglalkozáson kívül egyéb nem történt.
Nov. 15. szerda
Az első hírek, hogy megyünk tovább, de még semmit nem tudunk, hogy hova, ez mindenesetre egy kis izgalmat hozott számunkra.
Nov. 16. csütörtök
Még mindig azt találgatjuk, hogy hova is visznek bennünket.
Nov. 17. péntek
Végre tudjuk, hogy megyünk, de hogy hova, az még titok, csak annyit, hogy Zalába. Ma kaptuk a második köpenyt, pokrócz helyett, csak azért, hogy több legyen a czipelni való, állítólag négy napi út áll előttünk. Tehát készülünk a nagy útra.
Nov. 18. szombat
További intézkedésig rendes foglalkozás, még vasárnap is.
Nov 19. vasárnap
Még mindig nem indultunk el, délutáni foglalkozás keretében fodbal meccs.
Nov. 20. hétfő
10 óráig semmit nem tudtunk az elmenésről, hirtelen jött a parancs, 11 órára az egész századot teljes fölszereléssel menetkészen a gyakorló téren sorakozó, mi második század elsőnek kész voltunk, fél tizenkettőkor lenn áltunk sorakozóba, azután 12-kor ebéd (bableves). A háziaktól elbúcsuztunk, megköszöntük a családias bánásmódot, az asszony és a kislány olyan keservesen sírtak, mintha mindegyikünk a legközelebbi hozzátartozója lenne. Azt hittük, hogy csak minket szerettek meg úgy Válon, de mondják a többi bajtársak, hogy mindenütt, ahol katonák voltak beszállásolva, ugyanez a jelenet ismétlődött meg. Fél kettőkor elindultunk gyalogosan Martonvásárra, ahová fél ötkor értünk be. Megkezdődött a bevagonírozás, Minden szakasz kapott egy vagont, mi 41-en kerültünk be egy vagonba. Most már személyes tapasztalatból tudom, mi az a hat ló-negyven ember. Nagy sietve elraktuk a holminkat és próbáltunk magunknak helyet biztosítani. Végre valahogy el tudtunk helyezkedni úgy, hogy félig ülve, félig állva voltunk egész éjszaka az álló vagonban.
Nov. 21. kedd
Délelőtt a vagonban töltöttük az idő, megpróbáltuk kicsit lakhatóbbá tenni a vagon, amit lehetett széjjel és egyéb helyekre fölaggatunk, úgyhogy mégis több helyünk lett. Délben kaptunk 10 dkg lekvárt, amit bizony könnyen elfogyasztottunk. Közben egyörvendetes változás állt be, mert jött az édes kicsi feleségem, minek hallatára nagyon megörültem. Mindjárt bajtársaim segítségével fölbettük a vagonba, és szegényes helyünkön ő is kipihente magát. Közbe 2 órakor indult velünk a vonat és Anyuskám is velünk jött. Székesfehérvári állomásig volt időnk beszélgetni az otthoni helyzetről. Székesfehérváron kb. fél órát időztünk, amíg Anyuskám is fölszállhatott a pesti vonatra, és hamarosan sikerült is hazajutni. Mi pedig sok rángatások után tovább indultunk Balatonaliga felé. Ahogy egy emelkedőhöz értünk, kisiklott a négy utolsó kocsi, erről le kellett szállítani a legénységet, és többi kocsikba újra elhelyezni - ami eltartott vagy 2 óra hosszáig.
Nov. 22. szerda
Délelőtt 10 óra körül értünk Balatonszentgyörgyre, ott felvettünk egy sebesült bajtársat két kísérővel-azok jöttek velünk egész Nagykanizsáig.
Onnan Zalaegerszegig vitt bennünket a vonat, este fél hétkor értünk a pályaudvarra. Most már nem lehetett kirakodni, pedig már mindenki úgy készült, és megint vissza kellett telepedni a vagonba, amit már nagyon szívesen elhagytunk volna, Mert akkor már a harmadik álmatlan éjszakát töltöttük egymás után a vagonban. Se alvás, se rendes koszt, Az egész utazás alatt kaptunk 1 kenyeret, 3 x 10 dkg lekvárt!
Nov. 23. csütörtök
Reggel nyolckor kaptunk reggelire egy kis gulyást, ami nagyon jól esett, mert egész úton nem volt meleg étel a szánkban. 8-1/2 9-ko indulás gyalogosan Nagylengyelbe. Nagyon szép, hegyes-völgyes vidék, csak a gyaloglás nem jó rajta, mert sok a kapaszkodó. De tekintve, hogy csak 11 km-ről van szó, megtettük délig az utat, Közben esett az eső. Szerencsésen összeáztunk és úgy néztünk ki a fáradságos és kűzdelmes út után, mintha össze lettünk volna verve. Elszállásolásnál megint szerencsénk volt, mert talán a faluban a legjobb helyet kaptuk. Mi egy elég módos helyre kerültünk, a tulajdonosnak szeszfőzdéje van, így könnyen hozzájutunk a pálinkához. Mindjárt meg is vettünk egy litert, amit közösen elfogyasztottunk jóízűen, Össze voltunk fázva, így fontos is volt a melegítő. A házigazdáék nemrég ölhettek disznót, mert 2 nagy tányér tepertőt, majd egy házi kenyeret és 5 liter bort tettek az asztalra, amit mi éhes emberek farkasétvággyal fogyasztottunk el. Utána kezdtünk hozzá a helycsináláshoz. Egész délután ezzel telt. Este korán lefeküdtünk, bizony kényelmesnek tűnt föl a vagon utazás után.
Nov. 24. péntek
Ma nincs kivonulás, a körletet hoztuk rendbe, és mindannyian levelet írtunk hozzátartozóinknak.
Nov. 25. szombat
Ma az első foglalkozási nap egy kis puska gyakorlat, de annál több kúszás és szökelés, ami elég fárasztó volt ilyen magamfajta embernek. Utána megint volt pucolás!
Nov. 26. szombat
Ma reggel megint rázendített az eső. Ma csak templomba menés van, du. futbal mecs.
Nov. 27. hétfő
Ma szabadnapunk volt, igaz egész nap mindig volt tennivaló.
Közbe fülelni mentünk, utána bakancs szeget vertünk, szóval elment a nap.
Nov. 28. kedd
Esik az eső. Különös nem történt.
Nov. 29. szerda
Ma délután hatvanadmagammal bent voltunk Zalaegerszegen, egyik zászlósnak eskűvőjén vettünk részt. Elég volt 22 kilométert legyalogolni. Egyébként ma megint zsoldfizetés volt.
Nov. 30. csütörtök
Ma megint keserves az idő, nem ízlik a gyakorlat. Szerencsére elmentünk megint fülelni, és ezzel eltelt az idő.
Dec. 1. Péntek
Ma már rossz híreket hallunk, hogy közeledik az ellenség. Többek között Pécs is elesett. Persze ezeket a híreket mi nem feltétlen biztosnak vesszük, mert itt nincs újság és rádió. A rendes gyakorlaton kívül más nem történt.
Dec. 2. szombat
Ma gyönyörű szép idő van, gyakorlat is jól megy. Közben elvonultunk zsoldfizetésre, ami eltartott délután későig. Így ez a mai nap is eltelt.
Dec 3. vasárnap
Nem dicsekedhetünk az idővel, eső ugyan nem esik, de el van szomorodva, és ködös, felhős az idő. Ma tábori istentisztelet volt, mi evangélikus és református legénységnek. Közben erős kötelékek vonulnak fölöttünk a levegőbe. Már két napja úgyszolván szünet nélkül zúgnak a gépek. Ma egyébként már készülünk nagy ünnepélyre, Sz. Borbálla napra, a tüzérség egyik legszebb és és legnagyobb ünnepe.
Dec. 4. hétfő
Ma van a tüzér avatás ünnepe. Mindannyian kíváncsian várjuk, hogy fog lezajlani. A zászlós úr egy rövid beszédet mondott, amiből mindannyian megértettük az ünnepség alapját. Most következik az avatás. Először hoznak egy padot, ezt nevezik deresnek, most a század minden egyes tagja, ahogy név szerint szólítják, elővonul a deres elé és a hóhérek a megállapított ütést ráméri. Nálunk mondhatjuk tökéletes avatás volt, mert mindenki érdemes, és számos ütést kapott, persze a szőlőkaróhoz hasonló husángnak elég súlyos és tartós hatása volt, amit magam is még másnap is éreztem. Ünnepély után katona nótákat énekeltünk, azután futbal mecs és az ünnepélynek vége.
Dec. 5. kedd
Ma a gyakorlat elég szigorú volt, mert nagyon szenvedve ment a sáros gyakorló téren a foglalkozás, volt is feküdj, számát sem tudjuk.
Dec. 6. szerda
Ma vezényelve voltam munkára pékhez, nem volt rossz dolgom, csak fát vágtam. Közbe délután egy majdnem ismeretlen sógorom fia keresett föl, Árkusházán laknak, és megtudták, hogy Nagylengyelben katonáskodom. Kevés keresés után meg is talált a rokon fiú, még hozzá nem is üresen jött, jó kis disznóságot hozott, amit én szívesen fogadtam.  Rövid beszélgetés után egy darabig el is kísértem. Persze nagyon hívott, hogy látogassam meg őket, ígérni nem mertem, mert nehéz kérdés az ilyesmi nálunk. Elbúcsúztunk, de már akkor beesteledett. 
Dec. 7. csütürtök
Én ma minden esetre, igyekeztem azon, akármilyen formában eltávozhassak az ismeretlen rokonokat meglátogatni, délelőtt kivonultam rendesen, délután el tudtam intézni, hogy habár kevés időre is, sikerült eltávozni. Estefelé értem a rokonokhoz, nagyon szívesen fogadtak, barátságosak voltak. Mindjárt uzsonnával kínáltak, beszélgettünk, közbe megjött a sógor bácsi, az is szívesen látott, és tovább beszélgettünk, borozgatás közben. Hamarosan vacsora következett, jó vacsora volt, friss sült hús savanyúsággal, tészta utána, és iszogattunk tovább. Tíz óra tájban feküdtünk le, reggel ötkor fölkeltünk, és én készültem vissza, miközben jó szívű rokonaim csomagot készítettek útravalónak. És én mindezeket hálásan megköszönve elbúcsúztam rokonaimtól.
Dec. 8. péntek
Haza értem hét órára, miután ünnep van, kivonulni nem kell, csak templomba megyünk, délután mecs, közbe megint arról van szó, tovább kell menni, úgy beszélik Sopron megyébe.
Dec. 9. szombat
Ma délig gyakorlat, délután rendbe tenni mindent, ha jön parancs a tovább menésre készen legyünk. Estefelé megint megjött a sógor fia fölszerelt csomaggal, értesültek a továbbmenésünkről, és tudva, hogy én nem mehetek hozzájuk, így még ök nem sajnálták a fáradtságot és a sok jó élelmet. Nagyon megköszöntem a szíves fáradtságukat, amit sose tudok elfelejteni!
Dec. 10. vasárnap
Ma nagyon rossz az idő, havas eső esik, nem volna jó, ha ma útnak indulnánk. Templomba megyünk, addig valamit megtudunk az elmenésről. Egyébként aggodalmaim vannak, rég kaptam levelet, és rossz hírt hallok minden oldalról. Nagy az orosz előnyomulás, és fáj, mert én biztonságban vagyok, és családom meg belekerülhet a legvadabb háborúba. Szóval vannak aggodalmaim nagyon sokszor, ami miatt nem tudom teljesíteni a dolgokat ahogy szeretném, pedig úgy jöttem el hazulról, hogy jó katona leszek. Így is amennyire lehet megteszek mindent, amit parancsolnak. Legrosszabb, amikor az ember sírni szeretne, akkor kell víg katona nótákat énekelni és ha nem megy, megvan a baj. Minden rendben volna, csak azt tudnánk, hogy a család biztonságban van. Sokat haza gondolok, mert előre láthatólag nincs arra semmi remény, hogy haza mehetek és családom láthatom, így csak álmatlan éjszakákon, mikor nem jön álom a szememre, szomorúan jut eszembe az elválás, naponta előeresem kisfiam fényképét és nézegetem, mert hiszen a sors olyan mostoha. Még nem is nagyon ismerhetem, csak gondolatból, hogy hogy is nézhet ki. De bízom a jó Istenben, hogy majd elmúlik ez a harczos élet és újra láthatom otthonomat. Közben délutáni parancsot kaptunk, a nehéz málhát vigyük az egyik gazdához, aki még aznap folyamán bevitte Egerszegre, a pályaudvarra. Így már biztossá vált, hogy hamarosan indulunk.
Dec. 11. hétfő
Úgy látszik megyünk, mert nem szabad senkinek elhagyni a körletet, várjuk a parancsot az indulásra. Délben megkaptuk a parancsot, hogy 1/4 1 órára mindenki legyen a gyakorló téren. Miközben egy váratlan meglepetés a számomra-betoppant az én édes Anyuskám. Sajnos a hosszú fáradtságos út után még meg sem tudott pihenni, mert sietni kellett sorakozni. Csak nagy kapkodásban tudtuk elfogyasztani az ebédet, közben elbúcsuztunk a háziaktól, a Karáth család tagjai is sajnáltak bennünk, mert bizony tőlük is a két férfi másnap be kellett vonulni. 1/2 2-kor végre elindultunk gyalog Egerszegre, szegény Anyuskám is egy darabig velünk tartott, de közbe jött egy kocsi, amire fölülhetett, és az ő útja mégsem volt olyan fárasztó. 4 órára értünk Egerszegre, de még nem volt szerelvényünk, sőt nem is tudtuk, mikor rakodhatunk, addig az állomás előtt levő parkba állomásoztunk mindannyian, miközben már volt időm Anyuskámmal nyugodtabban foglalkozni. 11 óra körül már be voltunk vagonírozva és Anyuskám is velünk foglalt helyet a kissé kényelmetlen marhavagonba, szintén egy másik bajtársam feleségével. Hamarosan indultunk tovább, Mondtuk, hamarosan megérkezünk a rendeltetési helyünkre, ami talán 150 km körül van. Hol mentünk, hol megálltunk. Többet álltunk, mint mentünk. Reggelre érkeztünk Zalaszentivánra.
Dec. 12. kedd
Egész napot a vagonban töltöttük, ami már unalmassá vált, szegény Anyuskámmal csak nem tudtunk mást tenni, mert személyvonat forgalom is körülményes és kénytelen volt velünk jönni. A közhangulat nem valami jó, mert az álmatlanul töltött éjszaka után ideges a társaság. Nem mondpm én és Anyuskámra nézve tekintettel voltak bajtársaim, amennyire lehetett. Időközben elértük Oszkó állomást, egyébként ez éjszakán is csak körülbelül 15 kilométert haladtunk.
Dec. 13. szerda
Reggel fél kilenc táján értünk Szombathelyre, itt nem sokat időztünk, sőt majdnem lemaradtunk a vonatról, mert pár percre leszálltunk, és bizony már csak a mozgó vonatra a fényszóró műszerek közé tudtunk fülugrálni, ahol nem volt éppen kényelmes, mert a havas eső vágott az arcunkba mindaddig, míg végre egy állomáson megállt és visszamentünk a helyünkre. Innen eljutottunk, ami majd az egész napot igénybe vette Bükk községbe, abba reménykedtünk, hogy jól meglódulunk és hamar Sopronban leszünk.
Időközben Anyuskámmal besétáltunk a faluba, hogy valamit vásárolunk, de mást nem kaptunk, mint egy liter bort 18 pengőért, amit Anyuskámmal fogyasztottunk el-közben feladtunk egy táviratot szüleinkben, hogy együtt vagyunk és utazunk Sopron megyébe.
Dec 14. csütörtök
Reggel még Bükkben vagyunk, se mozdony, sem nem tudjuk, mikor megyünk tovább, mert megy ki előttünk egy tüzér szerelvény, ezek Németországba mennek állítólag átképzésre, Egész napot itt töltöttük a falu állomásán. Bégre fél tízkor este nkiindultunk tovább, már Anyuskám is nagyon unta a keserves utazást, mert a fűtetlen vagon nem nyújtott semmi jó szórakozást. Közbe megismerte a katona kosztot, amit ritkán kaptunk és csak rántott levesből állt. Reggelre elértünk Sopron előtt egy állomásra Harka Kópházára.
December 15. péntek
Hogy mikor érünk ilyen borzasztó tempóba a rendeltetési helyünkre, állítólag Eszterházára, nem tudjuk. Most már kénytelen Anyuskám is egyedül tovább menni, mert a látszat azt mutatja, napok kérdése a további indulásunk. Így elhatároztuk, a legelső Sopron felé haladó vonattal elmegy Anyuskám a másik bajtárs feleségével. Hamarosan be is szaladt egy magyar szerelvény, és engedélyt kértünk az egyik parancsnoktól, hogy megengedjék a két asszony fölszállását, amit meg is kaptunk, és elbúcsuztunk asszonyainktól, így egyedül utaznak Sopron felé, ami nincs messze, csak 6 km. Mi pedig vártunk, milyen a sorsunk, se semmi kilátás, csak az unalmas maradás. A hangulat mindig idegesebb, már mindannyian unjuk a dolgot. Egyébként az idő sem kedves, megint havas eső esik.
Dec. 16. szombat
Reggel csuklózással kezdjük, nehogy az izmok elfásuljanak. 11 óra körül kaptunk egy kanál rántott levest, egy szelet kenyeret, nem tudom hány napra, vagy 15 deka körül. Este még kaptunk egy kanál tészta levest és újra elfoglaltuk az éjszakai keserves helyünket, abban a reményben, hogy reggel indulunk.
Dec. 17. vasárnap
Még mindig csak maradunk. Már szeretnénk tisztálkodni, mert még mosakodni sem tudtunk idáig rendesen. Kaptunk egy kis meleg vizet, sajnos már néhány tetüt is találtunk, én bennem nem volt hál' Isten. Délután fél háromkor végre elindult velünk a szerelvény, fél négyre Sopronban voltunk. Kevés várás után parancsot kaptunk, hogy a vagonokat ki kell űríteni, mert a szerelvény megy tovább Németországba. Hamarosan ki is űrült a vagon, minket pedig beszállásoltak a hetes tüzér laktanyába. Láttuk, míg jöttünk a pályaudvart teljesen agyonbombázták és a város nagy része is romokban hever. A laktanyába érve leraktuk málháinkat, elhelyezkedtünk, és az egyheti koszt lemostunk magunkról alaposan. Megmutatták a kaszárnya rendet, a napos tizedes úr takarodó után a polcokról minden lerámolt, mert semmit nem talált jónak. Különben jól aludtunk az egyheti vagon lakás után.
Dec. 18 hétfő
Délelőtt foglalkozás lett volna, de a riadó megzavart bennünket, kimentünk a határba, mert a ködös idő dacára is dobtak bombákat a Lővérekbe. A jó pár órai légó alatt, csavargás közben kinn a bánfalvi határban találkoztam Bokor Jánossal. Ő mondott néhány újságot otthonról. Közben légó után , mikor mentem föl a laktanyába, a mi laktanyán előtt látom őrségbe áll szitén földi Mészáros János, sokáig nem tudtam vele beszélni, mert szolgálat alatt nem lehet társalogni, este szolgálat után átmentem hozzá és jó vacsorával megkínált. Nekik nem olyan silány az ellátásuk, mint a mienk. Beszélgettünk az otthoni helyzetről és közben takarodó lett.
Dec. 19. kedd
Éjszaka nem sokat aludtam, mert rám került a szolgálat. A vasúton az irodához tartozó dolgokat kellett őrizni, másik bajtársammal Tóth Lajossal kétóránként váltottak bennünket, nem éppen rossz, csak esett a hó. Délelőtt vezényeltek bennünket a fényszóró műszereket kellett áthúzni Fertőrákosra, mert semmiféle vontatóerő nincs. Most már tudjuk, hogy mi sem soká maradunk a laktanyában. Mai is a légó feltart bennünket és nem sokat tudtunk tenni, mert délután két óráig tart, így hazamentünk és ma már nem volt más foglalkozás.
Dec. 20. szerda
Reggel kiadták-reggeli után összemálházni és indulás, a fényszórókat toljuk Felsőrákosra, rápakoljuk a málhát és vissza sem jövünk a laktanyába. Így is lett, 25 km-t tettünk meg beosztva egy műszer mellé és toltuk Sopron városon keresztül hét kilométert. Lassan ment, mert elég nehéz, és az út is emelkedőd. 4 órára értünk Rákosra, egy erdőben helyeztük el a műszereket. Mi pedig a kijelölt körzetet megkerestük és elhelyezkedtünk, éppen úgy, mint idáig, az a létszám szerint és azokkal a bajtársakkal együtt megint egy helyre kerültünk, egy szegényebb özvegyasszony házába kerültünk egy kicsi kis szobába. Itt nem nagyon tudnak magyarul, az a szerencse, van köztünk egy bajtársa, aki tud perfekt németül és ő tolmácsol bennünket. Különben a beszerzés nem olyan mint Lengyelbe, mert itt nem lehet semmit kapni, már előzőleg sok katona volt. Mondják, van 2500 zsidó munkaszolgálatos, 3000 német katona és még mi is. Így bizony nem csak a jó koszt hiányzik, hanem az olcsó bor és pálinka is, amit Lengyelbe ott hagytunk. Szerencsémre megint jól jártam, mert újabban fölfedeztem egy ismeretlen sógort Sopronkőhidán, akit már útközben föl is kerestem. Sajnos csak sógorasszony volt odahaza, azt mondhatom, annak dacára, mint ismeretlen, elég szívesen fogadott, meleg étellel megkínált és még útravalót is készített, jó húsos kolbászt kenyérrel. Miután sietnem kellett, mert a sorból léptem ki, meghívtak, hogy látogassam meg őket. Új otthonunkban elhelyezkedtünk, este még friss szalmát is szereztünk, Szobánk első éjszaka elég hideg volt, de azért jól aludtunk.
Dec. 21. csütörtök
Ma első nap nincs foglalkozás, a körletet hozzuk rendbe. Kályhát, tüzelőt szereztünk, most már elég barátságos a hajlékunk. sikerült 40 kg burgonyát is venni, amit sülten mindannyian szívesen fogyasztunk, mert mindíg éhesek vagyunk. Délben sorakoztunk ebédért, gulyásleves volt, jó volt, csak kevés. Kaptunk fél kenyeret másfél napra, Délután volt egy órás sorakozó, el is vették a kedvünket, mert volt néhány feküdj-nem ment a nóta.
Dec. 22. péntek
Ma már újból foglalkozás, kezdődik a sok megúnt jobbra-balra-át. Már szeretnénk tudni, mikor lesz vége. Hideg az idő nagyon, nincs kedvünk, nem is megy a gyakorlat, mert nem is bánjuk, ha feküdj van, mert kimelegszünk egy kicsit. Nem is panaszkodunk, mert volt belőle bőven.Délfelé orvosi vizitre mentünk, megvizsgáltak bennünket, nem-e vagyunk tetvesek, rühesek és nincs-e egyéb bajunk. A mi századunkban nem volt semmi baj! Utána két óráig tovább foglalkozás. Hazajöttünk, megebédeltünk és mindnyájan kimentünk az erdőbe fáért, az ünnepeken legyen mit tüzelni. Nem messze az erdő, jól föl is pakoltunk, Itthon összevágtuk és jól melegedtünk. Este leveleket írtam. Megírtam Anyuskámnak, a szent karácsony ünnepeket nem velük tölthetem, mert nem kapok szabadságot. Sajnos végtelenül bánt, mert már úgy vágytam, hogy a kisfiamat megláthassam, hiszen olyan rég láttam, még nem is örülhetek nek, csak gondolatban tudom elképzelni, hogy milyen helyes lehet. Sőt, még reményem sem lehet, hogy hamarosan hazamehetek, pedig nem is messze vagyok az otthonomtól. Így nem marad más, mint vígasztalódom és bízom az Istenben, hogy nem tart örökké ez a könyörtelen élet!
Dec. 23. szombat
Ma bizony még hidegebb az idő. Az a jó, nem volt foglalkozás, zsold fizetésre készültünk, de hideg miatt befejeztük, a szakaszparancsnokok vették föl és osztották ki a legénységnek. Mi pedig hazajöttünk, újra tüzelőt készítettünk, levélírás, stb. És így eltelt  a mai nap.
Dec. 24. vasárnap
A mai napunk templomba menéssel kezdődött, 10 órakor véget ért, utána kivonultunk a gyakorló térre, a tegnapi félbemaradt zsoldot kifizették, ami jól eltartott délig. Közbe haza vonulás előtt váratlan fordulat, amiről az elmúlt napokban még szó sem lehetett, a zászlós úr kihirdette, hogy engedélyt kapott arra, akik Sopron és környékén laknak, szakaszonként 3-4 honvéd kaphat eltávozást. Erre bizony nekem is megdobbant a szívem, annak dacára, hogy már lemondtam a hazamenésről. Hirtelen én is az eltávozók közé sorakoztam, persze ez nem ment olyan gyorsan, mert még 3 órakor nem tudtuk, melyikünk kapja meg az eltávozást. A várakozás hosszúnak tűnik föl, gondolva arra, ha nem fog sikerülni. Közbe jön az irnok, hozza az aláírást. Nagy örömömre az én eltávozásom is közte volt. Gyorsan összekészültem, nem törődve a hosszas úttal. Amit még előre nem is tudtam, hogy és merre indulok. Hirtelen úgy határoztam, gyalog indulok Balfi állomásig, miközben akadt négy bajtársam, akik szintén velem tartottak, azzal a számítással, hogy Balfiig megyünk az állomásig együtt. Másfél órai gyaloglás után elértük a kitűzött célt, ami kilencz kilóméter volt. Az állomáson érdeklődtünk a vonat indulás iránt, sajnos nekem és egyik bajtársamnak csak reggel lett volna vonat, így próbáltunk gépkocsival menni, de még át kellett gyalogolni Kópházára, a soproni és gyóni országútra, ahol időközönként sok gépkocsi elhalad. Várni kellett egy óra hosszat. Miután szenteste van, ritkábban jönnek a kocsik. És bizony ha jön is, nem szívesen áll meg mindegyik a fölszólításra. Miután reménytelen a további várakozás, újból csak gyalog megyünk, pár kilométert haladtunk. Megállítunk egy mentőautót, kinek a vezetője kedves és barátságos, szívesen fölvett kocsijába bennünket, mert útjuk Csornára vezetett. Mi bajtársammal Szárföldig mentünk, én még jó 10 kilómétert gyalog megyek. A holdvilágos estébe erdőn és szántóföldeken keresztül minél közelebb érek a boldog családi otthon felé, annál jobban gyorsulnak lépteim a fagyos kis gyalogúton, hogy mielőbb ölelhessem kis családomat. A szent karácsony estéjén, szerény otthonomba nyolc óra tájban értem haza, csendbe benyitom az ajtót, váratlan volt a meglepetés. Anyuskám nyakamba ugrott örömében, kisfiam még kicsi ahhoz, ő még nem érti, hogy mi az, csak néz rám szegényke. Hiszen még nem volt idő, hogy megismerjen. A sors úgy hozta, elválasztott bennünket egymástól, nem örülhettünk az együttlétnek. Kevés beszélgetés után vacsoráztunk, jól megmosakodtam és lefeküdtem, mert bizony elég fáradtnak éreztem magam a hosszú gyaloglás után.
Dec. 25. hétfő
A szent karácsony napja, boldognak éreztem magam szeretteim között, délelőtt otthon voltam, eltelt az idő a beszélgetéssel, kisfiam is már kezd megbarátkozni velem, nem vagyok olyan idegen előtte. Közben ebédeltünk, a jó karácsonyi ebéd szinte újság volt. Sajnos rossz az étvágyam, keveset tudtam enni. Délután bátyámékhoz mentünk Anyuskámmal, bátyám szintén katona, ő is csak eltávozásra van odahaza. Tehát volt miről beszélni. Közben uzsonnáztunk és mentünk a másik bátyámhoz, ahol édesapám is tartózkodott. Ott is jól elidőztünk, beszélgettünk. Édesapámnak névnapja van, megköszöntöttük, közben iszogattunk és így este lett, elmentünk haza, otthon tovább folyt a beszélgetés a családban. Sajnos gyorsan telik az idő, egy nyugodt, kellemes éjszaka a meleg otthonban és újra búcsúzni kell.
Dec. 26. kedd
Reggel korán keltünk, mert kevés az idő, itt az indulás, Anyuskám készített jó kis hazait, disznóságot, hogy legyen mivel pótolni a katona kosztot. Közben 11 óra, sajnos szomorúan, de búcsúzni kellett a kedves családi otthontól, Apósom, Anyuskám és bátyám elkísértek, Bátyám jó távol kísért a falutól, Ő hozta Petlen pusztáig a felszerelést. Ott tőle is búcsúztam és egyedül folytattam au utat Szárföldig. Utam megint csak olyan körülményes, mint hazajövet. Kiértem a soproni országútra, itt megint várni kellett gépkocsira, ami valameddig elszállít. Nem sokat vártam, mert Csorna felől jött egy német kamerad bajtárs oldalkocsis motorjával. Az első szóra leállt és szívesen fölvett, habár csak Nagycenkig volt az útja. Mondhatom, nem volt kellemes utazás a gyorsan száguldó motoron, mert a jó pár fokos hideg az arcom majd le szakította. Kénytelen voltam arcom elé tenni a sapkám, mert sehogy sem bírtam a szigorú hideget. Az volt a szerencse, már fél háromkor Nagycenken voltunk, innen gyalog indultam Balfon keresztül Fertőrákosra, ami 16 kilóméter körül van, így fél hétre már haza is értem a bajtársaim közé. A jó pár kilométeres gyaloglás alatt jól elfáradtam, az éjszakai pihenés jól esett.
Dec. 27. szerda
Az út fáradalmait valamennyire kipihentem, ma már az ünnepek elmúltak, foglalkozásra kell sorakozni. Délig csináltuk a kiadott foglalkozást, délután a 2. századnak kell egy 24 órai őrséget adni, ebbe én is belekerültem. Tehát ma éjszaka nincs alvás, mert szigorú az őrség, különben is, őrszobánk kicsi és hideg, feküdni nem lehet.
Dec. 28. csütörtök
Ma délig tart az őrség, haza vonultunk a körzetbe, nekünk nincs délután semmi foglalkozás, tekintettel arra, szolgálatban voltunk egész éjszaka. Most mi pihenhetünk reggelig.
Dec. 29. péntek
Ma kivonultunk, rendes foglalkozás fegyver fogás harcászati gyakorlat, egyéb elméleti oktatás, ma megtanultuk a kilencz hadi czikket. Este levelet írtam haza, így telt a mai nap.
Dec. 30. szombat
Szombaton mindig csak délig van foglalkozás, délután körzet rendbe hozás, tisztálkodás. Ma kaptam lapot Anyuskámtól, ők még jól vannak, de sajnos pesti otthonunktól el vagyunk zárva teljesen, bekerítette az ellenség. Sokat gondolok otthonunkra, üresen az egész ház, jóllehet mindenünk odaveszik. Otthon nélkül maradunk, hazátlanná válunk, az eddigi keserves munkánk fáradtsága odaveszik, pedig milyen szorgalmasan és hűségesen dolgoztunk mindketten, hogy legyen egy szerény otthonunk, ahol boldogan éltünk a bevonulásom napjáig.
Dec. 31. vasárnap
Az ó év utolsó napja elérkezett. Tavaly ilyenkor apósom volt vendégünk a pesti otthonunkban. Szerényen ünnepeltünk, ma bizony 14 bajtársammal távol a családtól, az otthontól, csak a múltról tudunk beszélni, találgatjuk, hogy is vannak odahaza. Bajtársaim már 5 hete nem nem kaptak hírt családjaikról - az ellenség azokat a részeket elfoglalta. Sokszor eszünkbe jut az otthon, amit sajnos mindannyian éltes emberek kellett otthagyni, és ki tudja, már az ellenség nem-e dúlta föl mindannyiunk családi otthonát. Ma egy újabb ? hallunk, a rádió mondta, a tiszteletadás megváltozott a honvédségnél, a régi helyett a magas kézemelés előre a nemzet vezető úr parancsára kitartás szóval történik. Egyébként már megint szó van a továbbmenésről. Délután Kőhidára mentem, egyik bajtársammal Molnár Jánossal sógorékat látogattuk meg, eltelt a délután, elbeszélgettünk, hat óra tájban haza is jöttünk, a szilveszter napja így telt el, bízva egy szebb és boldogabb új esztendőben!
1945. jan. 1. hétfő
Jól kezdődött az új esztendő, reggel fél nyolcra minden századtól 40 ember fát hordunk a gazdasági hivatalnak kocsival, de ló nélkül. Nem volt könnyű, mert hegynek kellett húzni a megrakott kocsit, méghozzá reggeli nélkül. 11 órára gyakorló téren zsoldfizetésre, utána mi tábori istentiszteletre mentünk, délre hazavonultunk körletünkbe, vártuk az újévi ebédet. Húsleves volt és babgulyás, jó volt, mert éhesek voltunk. Délután csak idehaza voltunk. Egyébként is elég hűvös az idő, nem kellemes odaki, hordja a havat. Úgy látszik, az új esztendővel beköszöntött a komoly tél.
Jan. 2. kedd
Ma is csak hordja a havat, hideg az idő, de mi rendületlenül gyűrjük a jobbra és balra át-t, mert még mindig ez a foglalkozás. Délután volt harcászati gyakorlatunk, az erdőben barangoltunk, bekerítettük a 4. századot, nagy hajrával indultunk rohamra. Egyébként lassan múlik az idő, mert hideg van, én testre nem mondhatom, hogy fázom, csak lábaim majd le fagynak, nem is a legjobban érzem magam, mert borzasztó hasmenésem van, de nem csak nekem, hanem nagyon sok bajtársamnak.
Január 3. szerda
Ma is csak a rendes gyakorlat, egy kis fegyverfogás, egyéb fordulatok, volt néhány feküdj is, de nem baj, már ezt is megszoktuk. Elméleti oktatás és más egyép apróságok. Este fát szereztünk a tizedes úrnak és zászlós úrnak, nehogy ők is fázzanak.
Jan. 4. csütörtök
Ma is jó hideg az idő, de azért lassan eltelt a nap, délelőtt néhány fordulat és harczászati gyakorlat, délután sem változott sokat. Négy órakor parancshirdetés, és főhadnagy úr beszédet mondott, megemlékezett a múlt esztendei történtekről és a jövőbe vetett reményekről, mert ez az év lesz a győzelem esztendeje.
Jan. 5. péntek
Ma reggel első föladatom az volt, az első század fa kitermelésre kapott parancsot, és én velük mentem azért, mert a mi századunknak meg délután kellett menni, és hogy ne kelljen keresni a kijelölt helyet, engem bíztak meg délután a saját századunkat odavezetni. Visszaértem a gyakorló térre, jelentettem a zászlós úrnak, hogy a parancsot végrehajtottam és beléptem további foglalkozásra. Délben előbb volt ebéd, azért, mert egy órakor át kellett venni a szerszámokat az első századtól, és mi tovább folytattuk a fakitermelést. Miután holnap szombat, ünnep lévén egész nap azon gondolkoztam, hogy tudnék eljutni megint a családomhoz. Tudomásom van arról, hogy több bajtársam is szeretne hazamenni, így hárman meg is próbálkoztunk hazafelé jövet a zászlós úrnál eltávozásért, nagy örömünkre nem is utasított bennünket, persze nem ment olyan gyorsan az eltávozási blanketta megszerzése, sokat kellett fáradni, míg kezünkbe került és mehettünk haza a családunkhoz!
Január 6. szombat
Reggel két órakor indultunk Sopronba az állomásra és öt óra tájba indult a vonatunk, elég gyorsan haladtunk, fél kilenckor szálltam le Szárföldön és sietve gyalogoltam hazáig, váratlanul léptem be a családi otthonba. Nem vártak, nem is gondoltak arra, hogy jövök. Egész nap otthon voltam, nem kívántam sehova menni, fáradtnak éreztem magam. Egyébként is eltelt az idő kisfiam társaságában, most már elég jól megbarátkozott velem. Este jól megmosakodtam, tiszta alsóruhát vettem és elég korán lefeküdtünk.
Január 7. vasárnap
Nem keltünk korán, az idő sem valami kedvező, hordja a havat, Két fiatal bajtárs is jött hozzánk szállást kérni egy éjszakára, szüleink meg is engedték nekik, hogy csak foglaljanak helyet és melegedjenek meg, reggelivel is megkínálták Őket. Én Anyuskámmal még délelőtt bátyámékhoz mentem, nem sokat késtünk, mert halad az idő, a harminchat óra eltávozási idő múlik, délután négy órakor útnak indultam Anyuskámmal, kikiísért a faluból, szomorúan váltunk el egymástól. A havat hordta rendesen, én pedig bandukoltam egyedül a széllel szemben, elég nehéz volt haladni. Szerencsémre Bogyoszló községben egy katonai autó fölvett és elvitt Karádi állomásig, onnan nyolcz órakor indult a vonat Sopron felé és tizenegy órára be is értünk, gyalog mentünk Fertőrákosra erdőn keresztül, helyenként már magas hófúvásokon kellett keresztülgázolni. Fél egykor megérkeztünk körzetünkbe.
Január 8. hétfő
Keveset pihentem a fáradtságos út után, reggel kivonultunk. a nagy havat letiportuk a gyakorló téren, bizony nagyon fázott a lábunk. Délután védelmi vonalat ástunk az erdőben, ezzel eltelt a mai napunk.
Január 9. kedd
Reggel már korán rosszul kezdődött a napunk, tudilik a szoba parancsnok úr Pipó őrvezető azt parancsolta, hogy szakaszvezető úr előtt is el kell söpörni a havat, mi pedig nem sokat törődtünk  a parancsával, nem ugráltunk, erre föl ő megmutatta a hatalmát, kivezényelt mindegyikünket, csípőre, békaügetés hegynek fölfelé, mi kissé begbotránkozva fogadtuk, de nem baj, a többivel azt is csak elfeledjük. Foglalkozás a tegnapi félbehagyott munka volt délig, délután telefon ügyeletes voltam, este változás történt, hirtelen egyik óráról a másikra tíz gépkocsi vezetőt szedtek össze, és még az nap a kiképző ütegnél  le is szereltünk. Este nagyon későn tudtuk már leadni a ruhát és egyéb fölszerelést, de sietni kellett, mert már reggel hajnalba vittek is bennünket az új állomáshelyünkre, Lébény községbe.
Január 10. szerda
Reggel korán keltem, mert három órakor indultunk, Búcsúztam bajtársaimtól, kiket közel már három hónap óta eléggé megkedveltem, mert a sok költözködés dacára is mindig együtt mint jó katona bajtársak összetartottunk. De a sors úgy hozta, reménykedve abban, hogy megszabadulok a sok jobbra és balra át-tól, és egyéb sok fegyelmező feküdj, stb. Így ezzel befejeztem az újoncz katonaságom! Gépkocsival indultunk a pontos idő és megjeleölt helyről, bizony, nagyon hideg volt, mert a hiányos civil ruha nem nagyon melegített. Reggel már kilencz órára meg is érkeztünk Lébénybe. A dandár parancsnoki irodába jó meleg volt, jó forró fekete kávét reggeliztünk. Kezdtünk örülni, hogy első nap milyen barátságosan fogadnak bennünket. Mai napunk a szállás csinálással telt, bizony, nehezen ment, mert itt is, mint más községben már volt katonaság. Én Miklós János bajtársammal egy helyre kerültem, egy gépkocsivezető öreg bajtárs szállására. Jó helyünk mutatkozott, de csak ideiglenesen, mert olyan hírek szálltak, négy gépkocsivezető tovább megy az egyik osztályhoz, és nem tudni, nem-e mi leszünk azok.
Jan. 11. csütörtök
Ma is még csak vajúdott a dolgunk, megyünk-e vagy maradunk. Közben átmentünk a műhelybe, sok rossz gépkocsit látunk. Azzal bíztattak bennünket, hogy azt mind nekünk kell megcsinálni, pedig mi még nem is sokat értünk jó páran a gépkocsihoz, nem még a javításhoz. Még aznap megkaptuk a felszerelést, jó új ruhát kaptunk, tiszta szép minden. Az ellátás is jónak mutatkozik, itt már jól lehet lakni, mindenki kedvére ehet és jót, ami bizony nekünk újság volt, mert ezidáig ennek csak az ellenkezőjét tapasztaltuk. Elmúlt a fegyelem, a takarodó-ébresztő, szóval mind öreg katonáknak éreztük magunkat.
Január 12. péntek
Ma reggel sem tudtunk még semmit, mi lesz velünk, csak délben tudtuk meg annyit, hogy négyen leszünk áthelyezve Abdára, az osztálytörzshöz, amibe én is bel kerültem. Délután már zsoldot is kaptunk, már itt lényegesen javulás állt be, mert kaptunk 19 pengőt 11 helyett, 50 szinfóniát, szappant, gyufát, szóval mindezek előzőleg elmaradtak. Estefelé összeszedtük holminkat és egy alkalmi teherkocsin, ami Komáromba ment, mi is eljöttünk Abdára. Elég későn értünk az új helyünkre, jelentkeztünk az állomásparancsnokságon és onnan irányítottak a kijelölt lakásunkra. Barakk lakásunk lett, de hála isten jó meleg és tiszta.
Jan. 13. szombat
Ma már megkaptuk a beosztásunkat, két bajtársunk mindjárt kocsira került, de mi ketten a Miklós bajtársammal csak javító munkát végzünk, mert nekünk még kevés a gyakorlatunk. De nem is baj, majd mi is megszerezzük a gyakorlatot, ma még csak keveset foglalkozunk a gépek körül, nézegetjük őket, mert itt is csak e rossz, tönkrement kocsikat látjuk. Miután újból közel jutottam a családomhoz, mindjárt próbáltam, hogy valamiképeen haza tudjak menni. Itt már bátrabbnak érzem magam, mert látom, hogy itt mindenki bajtársias, és a lehetőség szerint, amit lehet megadnak. Kihallgatáson jelentkeztem az eltávozásért, nagyon kedves hadnagy úr tartotta a kihallgatást. Sajnos mégsem kaptam meg őtőle, meg kellett várni a főhadnagy urat, ő döntött a sorsom felől, bizony ő is lemondta az eltávozást, mert előreláthatólag vasárnap is dolgozunk, ami csak a késő este változott meg, miután nem kaptunk vagonokat, nem tudtunk rakodni. Így hála Isten javamra szolgált a helyzet, megkaptam az eltávozást, már késő este nyolcz óra volt, de mind ez nem számított, neki az esti sötétségnek, gyalog elindultam, hogy minél előbb láthassam a családom. Kiindulva a faluból megpróbáltam gyorsítani az utamat, ami sikerült is, Csorna felé haladt egy német autó, szívesen felvettek kocsijukba. Habár lassan haladtunk a nagy köd miatt, mégis 10 órára már Csornára értünk, innen gyalog mentem hazáig a csikorgós havas úton, jó néhányszor fölbuktam és fáradtan értem haza éjfél után egy órakor. Nem vártak odahaza, de annál jobban megörültek az érkezésemnek.
Január 14. vasárnap
Mai napon különösen jól éreztem magam, mert családom között voltam, csak az a baj, hamar letelt a szabadság.
Január 15. hétfő
Sajnos korán indult a vonat és miután az eltávozás délben lejár, a rossz utazás miatt kénytelen vagyok előbb elindulni. Csornáig vonattal jöttem, innen megint csak sikerült egy gépkocsit fogni, ami majdnem Abdáig szállított, így már kilencz órakor meg is érkeztem állomáshelyemre. Délben egy kis pihenő után bajtársaimmal egyik kocsi javításához fogtunk, mivel a nap be is fejeződött.
Január 16. kedd
Miután csak a javítási munkálatok folynak, az idő hideg, bizony kinn a szabad ég alatt nem kellemes babrálni az egyéb alkatrészeket. A a jó, közbe be lehet menni a barakkba egy kicsit melegedni.
Január 17. szerda
Ma pedig Győr Szabadhegy határában lévő fényszóró műszereket vontatjuk egy helyre, a városban lévő Erzsébet parkba, miután egyenlőre vonatot nem kapunk, ami tovább szállítaná, így egy helyen biztosítunk egy időre helyet a drága és fontos műszereknek.
Jan. 18. csütörtök
Ma megint gép javításhoz vagyok beosztva harmad magammal. Lassan dolgozgatunk és telik-múlik a nap.
Jan. 19. péntek
Tovább hordjuk a fényszóró lámpákat, amit a múlt nap félbehagytunk. Sajnos szomorú látványosság van itt is, Győr város utcái romokban hevernek, a pusztító háború vad viharai, éppen úgy, mint a többi városainkat, romba döntötték. Ma hallom, hogy fővárosunkat, Budapestet elfoglalta az orosz horda, részemre is, és ezer meg ezer bajtársamra nézve gyászosan és szomorúan hatott ez a tudat, mert hazátlanná, otthon nélkül maradtunk. Ki tudja a hosszú éveken keresztül összekuporgatott keserves munkánk árán szerzett szerény otthonunkból marad-e valami. De bízunk a magyarok Istenében, hogy nem hagy el bennünket és mindannyian visszamehetünk otthonainkba.
Január 20. szombat
Ma délig huzattuk a fényszórókat, délután ünnepélyre készültünk, Szálasi nemzetvezető testvér látogatást tett Abda községbe, mi valamennyi ide szállásolt katonaság fölsorakoztunk a tiszteletére, beszédet nem mondott, csak elvonult a fölsorakozott katonaság előtt.
Jan. 21. vasárnap
Vasárnap lévén, de van egy kis foglalkozás, a rossz gépkocsikból nem fogyunk ki és sürgős a javítása, hogy a forgalom mehessen. Csak délután van egy kis pihenő.
Jan. 22. hétfő
Ma is csak műhelyben vagyunk, javítunk, időközönként megmelegszünk, mert az idő elég kemény.
Jan. 23. kedd
Nem változott a foglalkozás, tovább javítjuk a hoffer vontát, itt sok a hiba, mert kettőből csinálunk egyet, a sok munka eléggé javamra szolgál, mert gyakorlatot szerzek ebben a szakmában is.
Jan. 24. szerda
Ma délig dolgoztunk, délután foglalkozás mentességet kaptunk mindnyájan, tudniillik egyébként gyászos napunk van, mert temetésre készülünk. Még a múlt héten egy hozzánk tartozó bajtársat a nagy forgalomban elütött az autó. Szegény bajtárs kevés idő után meghallt, a sok kivizsgálás után egy hétre engedélyezték a temetést. Puszta, szerény temetés volt. Nem volt szülő, nem volt rokon, csak a bajtársak, és néhány falubeli, aki ismerte a bajtársat. Helybeli pap imát mondott, és fényszóróosztály törzs nevében hadnagy úr nagyon szépen elbúcsuztatta Sheiffer tizedes bajtársunkat, Szüleit már nem tudták értesíteni, mert már Visegrád orosz megszállás alatt van. Utoljára koszorúkat helyeztünk a fagyos sírra, és bajtársias köszöntéssel búcsúztunk Sheiffer tizedes bajtárstól.
Jan. 25. csütörtök
Semmi egyéb, mint javítás.
Jan. 26. péntek
Már a nagyobb, nehezebb munkával késsz vagyunk, talán már holnap üzembe is helyezzük a Hoffer vontatót, igaz, még mellette másik kocsin is kell apróbb munkát végezni. Ma este zsold fizetést kaptam és mindannyian dohányt és fél l rumot.
Jan. 27. szombat
Miután szombat van, megint csak megpróbálom az eltávozást. Reggel föiratkoztam kihallgatásra, tizenegy órakor főhadnagy úr meg is tartotta, hála Isten jó kedvében volt és nem utasította vissza az eltávozásomat, sőt, még fölajánlotta, hogy vasárnap Csornáig el is visz, mert arra lesz útja, amit én hálásan megköszöntem.
Jan. 28. vasárnap
Reggel korán keltem, éjszaka sokat idegeskedtem a haza menés miatt, nem nagyon tudtam aludni. Sok kínlódás után beindult az autónk és hét óra tájban el is indultunk, már nyolcz órakor Farád községben le is szálltam az autóról, mert főhadnagy úrék további útja nem arra vezetett, így gyalog mentem tovább. Az út elég fárasztó volt, elég lassan haladtam, még hozzá elég súlyos csomagom is volt. Potyond községbe kiértem, elért egy lovas szánkó, amivel gyorsabban haladtam és  tíz órára haza is értem. Otthon jól találtam mindenkit hála Isten. Már vártak is, mert az utóbbi időben megszokták, hogy minden két hétben hazamegyek, Már kis fiam is megbarátkozik velem, nem fél a katona ruhától. Egész napot otthon töltöttem a családdal, nem mentem sehova.
Jan. 29. hétfő
Az éjszaka borzasztó viharosra fordult az idő, nagy hófúvások vannak az utakon, úgyhogy nem is tudok útnak indulni, pedig este hétre jelentkezni kellene. Nem is próbálkoztam, mert az idő egész nap nem javul, a vonat forgalom is leáll, Azon igyekeztem, valami igazolást szerezzek a katonai parancsnokságon, miután eltávozásom lejár, legyen egy igazolás, amivel útnak indulok, amit sok mászkálás után megkaptam a községi katonai parancsnokságon. Így kénytelen vagyok még egy éjszakát otthon tölteni, nem mondom, nem rossz érzés, főképpen Anyuskám örült a további otthonlétnek.
Jan. 30. kedd
Ma reggel még mindig nem tudom, hogy indulok útnak, mert még semmi lehetőség nincs kilátásba, hogy vonat is induljon. Délelőtt kimegyek az állomásra, érdekődöm, mikor van vonat kilátásba, de egyenlőre csak hóeke csinál utat a többi vonatnak. Én mint katona nem sokat gondolkoztam, ha jön a hóeke, azzal is elmegyek. Tizenkét órakor jött a hóeke, fölszálltam és Csornáig el is tudtam menni vele. Négy órakor jött a soproni személy vonat, amivel ejutottam Győrig, innen hamarosan indult egy katona szerelvény, ami Mosonmagyaróvárt felé ment. Így eljutottam Abdáig, itt bizony nem állt meg a vonat. Szerencsémre ki tudtam ugrani, minden baj nélkül, még aznap este jelentkeztem az irodán, jelentettem, hogy egy 24 óra késéssel bevonultam, hála Istennek nem lett belőle semmi baj, mert még főhadnagy úrék sem tudtak hazajönni.
Jan. 31. szerda
Az egész napi foglalkozás hólapátolással telt.
Febr. 1. csütörtök
Délelőtt a falut jártuk, miután havat lapátolni nem jelentkezett a falu lakossága, készültséggel kellett hajtani őket, délután még itthon piszkáltuk a havat, este pedig biztonsági őr voltam.
Febr. 2. péntek
Ma délelőtt szintén készültségbe voltam, leellenőriztük az egész falut, nem-e tartózkodik idegen egyén bejelentés nélkül a faluba. Délután gép javítás volt, este zsoldfizetést megkaptuk egész hónapra 54 Pengőt kaptunk, dohányt, gyufát, szappant és cigarettát.
Febr. 3. szombat
Ma kerékpárral Lébényben voltam, parancsot vittem, visszafelé Öttevényben meglátogattam nagybátyámékat, pár órát időztem náluk, este készültségben voltam.
Febr. 4. vasárnap
Délelőtti órákban Tóth hadnagy úrral jártam a falut, előre láthatólag sok magyar és német katonaság érkezik hozzánk, azoknak az elszállásolását biztosítottuk. Ezzel megalakul újra a M. Kir. fényszóró tüzér ezred. A mi fertőrákosi kiképző ütegünk is hozzánk jön át képzésre a fényszóró rendszerhez. Délután átköltöztünk az iskolahelységbe mi gépkocsivezetők, mert a hely már a barakkban kevésnek bizonyult. Itt jobb helyünk lesz, mert nagyobb is, meg jobb a társaság.
Febr. 5. hétfő
Reggel Pillinger pusztára mentem Miklós bajtársammal. Egy hűtő berendezést hoztunk haza németek javító műhelyéből, mert nekünk nincsen hegesztő berendezésünk, és hozzájuk kell ilyen esetekben folyamodni. Délután megint a Tóth hadnagy úrral jártam, mert az elszállásolás kevés, hatszáz főre kell lakás, bizony ebben a kis faluban gondot ad elhelyezni.
Febr. 6. kedd
Délelőtt fölszereltük a megjavított hűtőt a kocsira, közben parancsot kaptam, Lébénybe kerékpárral  kell menni, az út elég rossz, sáros-vizes, nem valami kellemes most bicziklizni, de nem baj, a nap ezzel eltelt.
Febr. 7. szerda
Szereléssel telt a délelőtt, délután szolgálatban voltam, őrség szolgálat egy huszonnégy óráig, két óra szolgálat, négy óra pihenő. Éjszaka nem szabad levetkőzni, a szabályokat pontosan betartani, szóval őrségnek a szolgálatban pontosan kell eljárni és lelkiismeretesen, odaadóan őrködni az alvók nyugalmáért.
Febr. 8. csütörtök
Az őrség szolgálat délig tartott, délután eltelt az idő ide-oda lógással. Este későn jött harminczhét magyar katona Németországból, mind tisztes átképzésen voltak. Tulajdonképpen ők lesznek az oktatók a fényszórók kiképzésénél, sok újságot hoztak, sokat beszéltek az ottlétükről.
Febr. 9. péntek
Délelőtt csak gépkocsi ápolás volt. Tizenegy órakor mentem kihallgatásra, mert már esedékes az eltávozás, minden két hétben már megszoktam, hogy haza megyek, így most is megpróbáltam. Jó páran fölálltunk kihallgatásra a megérkezett bajtársakkal, mindegyik szabadságra akar menni, de úgy látszik, a főhadnagy úrnak nincs módjába szabadságot adni, csak az eltávozást engedélyezi. Így én is megkaptam a szokott 36 óra eltávozást. Persze csak szombat déltől kezdődik, ma estéig még van egy kis javítás az egyik kocsin, ezzel fejeződött be a mai nap.
Febr. 10. szombat
Hofferunknak első jobb kereke durrdefektet kapott, ma délig ezt javítottuk a Miklós bajtársammal. Ebédet megvártam és igyekeztem útnak indulni. Kimegyek a falu végre, mindjárt fölülhettem egy német oldalkocsis motorbiciklire, ami elhozott a soproni útig, idáig utazásom gyorsnak bizonyul, mert kétperczes várakozás után tovább mehettem. Két katonai teherkocsi Csornán át Mihályi községbe ment állomáshelyére. Én el is mentem egészen odáig, számolva azzal, innen már keveset kell gyalogolni, vagyis innen már falum csak 4 km. Innen már egész kényelmesen haza gyalogoltam. Útközben Kapuváron váratlanul találkoztam egy pesti munkatársammal, Szűcs Dezsővel. Sajnos csak pár szót váltottam vele, mert mi gépkocsink is tovább haladt, és őket is számos bajtársával együtt tovább kísérték Bősárkány községbe. Én itthon jól találtam szüleinket és családomat, mindannyian örültek érkezésemnek.
Febr. 11. vasárnap
Jól és hamar telt az idő itthon. Család és szüleink társaságában töltöttem az egész szabadságot, csak estefelé mentem Anyuskám és kisfiammal édes apámékhoz egy kevés időre. Sajnos bátyáméknál szomorú hírt hallok, Varga Lajos sógor hirtelen meghalt Szombathelyen, a kórházban, operálás után. Bizony, kár volt érte, mert fiatal, jó munkaerő, és árvát, özvegyet hagyott hátra, akik kereső nélkül maradtak.
Febr. 12. hétfő
Útba indultam vissza, mert a kötelesség parancsol, lejárt a szabadság. Keresztúri állomásról indult egy teher vonat, azzal indultam Csornáig, a sorompónál Csornán mindjárt sikerült egy sebesült szállító autó, ami majdnem hazáig hozott, így az utazás egész nagyszerűen kialakult, mert éppen rendes időre beszaladtam. Délután csak eltelt az idő, majdnem semmit sem csináltunk. Nap nap után mindig szaporodik a társaság, már alig találunk helyet a katonaságnak a faluba.
Febr. 13. kedd
Reggel jókor Pillinger pusztára mentem, megint javítást azaz forrasztani valót vittem, egész délig tartott, mert a munkát megvártam. Délután szereltünk, este czigaretta és bor kiosztás volt. Két deci bort és húsz czigarettát kaptunk. Már nagyon sokan vagyunk, így a fejadag kevés.
Febr. 14. szerda
Az össze szaporodott népet ütegekbe osztják szét, és így a több ütegből alakul meg a fényszóró ezred. Én még nem tudom, hova leszek beosztva, csak annyit tudok, hogy gépkocsi vezetőkre nem nagy szükség lesz, mert nincs semmi üzemanyagunk, és két kocsit el is vittek tőlünk. Foglalkozás is már nagyon komolytalan, míg az átállítás meg nem történik, most csak lógnak az emberek.
Febr. 15. csütörtök
Ma már többet tudok, az áthelyezés rám nem vonatkozik, maradok a törzsnél, de még hogy milyen beosztásban, azt nem tudom. Ellenben Miklós bajtársam ma már el is ment a körzetből az 1/4-be lett helyezve, az osztályparancsnok Mihályfi főhadnagy úr is elment tőlünk. Át lett helyezve Lébénybe a dandárhoz, helyette jött Sztrókay őrnagy úr, nagy a változás, még sok idő kell, mire kialakul.
Febr. 16. péntek
Ma is csak a jövés-menéssel telik az idő, jönnek, szállingóznak az emberek, anpról-napra változás áll be. Ma érkezett a gazdasági hivatal Szombathelyről. Két vagonnal jöttek, egész nap én is oda voltam beosztva rakodni segíteni. Este az állomáson voltam őrség, négy és fél óra hosszáig, az a jó, nem volt rossz idő, ki lehetett bírni a szolgálatot.
Febr. 17. szombat
Még ma is kinn rakodni kellett segélni délig az állomáson a géhásoknak, délután pedig az iskolai helységben csináltunk helyet az osztály írnok uraknak. Minket gépkocsivezetőket kilakoltattak az egyik vendéglő terembe, sajnos mindig rosszabb a helyünk. Itt sokan vagyunk, így a rend is megszűnt, és még hozzá mind ismeretlen bajtársak közé kerültem. A megszokott bajtársak mind elszóródtak ütegekhez, magam maradtam az osztály törzsnél. A beosztásom meg van. Kaptam egy kocsit, de üzemanyag hiánya miatt egyenlőre állni kell.
Febr. 18. vasárnap
Üzemanyagot vételezni voltam Lébényben két lovaskocsival, miután gépkocsival nem mehetünk, így a gazdák fogatait vesszük igénybe a sürgősebb fuvarokat lebonyolítani. Amíg Lébényben tartózkodtunk, volt egy kis időnk, az egyik vendéglőbe bementünk a velem lévő bajtárssal, érdeklődtünk enni- és innivaló után, egy kis várakozás után kaptunk meglehetős jó virslit egy kis kenyérrel, és egy-egy pohár bort utána, persze meglehetős fekete áron, az egész kis valamennyiért fizettünk harminchat pengőt. Az egészből csak annyit jegyzek meg, visszagondolva a boldog békére, és a Pesten elfogyasztott fröccsökre, ma egy szegény katona vagyok, a zsold kevés, még egy pohár borra is.
Így egyenlőre lemondok a pohár borról akkor is, ha bármennyire csábít is a gondolat, de jó volna egy pohár bor!
Febr. 19. hétfő
A számomra kiadott kocsit hoztam rendbe, külsőleg letakarítottam, gáz olajjal bekentem a forgó részeket, szóval teljesen üzemképesen áll. Közben őrnagy úr kocsiját is lemostam, volt rajt egy kis igazítani való is. Most már magam maradtam a garázs körül, és ha valami van, engem kapnak el, csak az a baj, amit szeretnék, a vezetésben gyakorlatot szerezni, az nem áll módomban.
Febr. 20. kedd
Nincs komolyabb tennivaló, csak jó öreg katona szokás szerint csellengek. Már az idő elég jó, szívesen melegszik az ember a napon. Délután ügyeletes őrvezetői szolgálatot teljesítek, csak az a teendőm, itthon vagyok a körletben, és ha valami hivatalos tenni val van, azt kell elintézni, egyébként huszonnégy óráig tart a szolgálat, így csak holnap délben szabadulok.
Febr. 21. szerda
Délig tart a szolgálat, a délután is csak semmittevéssel telik, este kaptunk parancsot, hogy holnap reggel 2 hofferral megyünk fáért, valahova Hédervárra.
Febr. 22. csütörtök
Már fél ötkor kelünk, hogy korán indulhassunk, a Hoffer után kapcsoltunk egy féltengelyt és a ? kocsit, úgy indultunk 10 bajtárssal, akik a rakodásnál segítkeztek.  A nevezett község elég távol van, Győrön kell egész keresztülmenni Újfalu, Dunaszeg községeken, elértük Hédervárt, de itt csak az erdő igazgatóságát találtuk, a fa, amiért mentünk, teljesen más irányban volt. Így visszajöttünk Győrig, és letértünk Medre felé felé irányuló úton, több apró kis községeken át elértük a Medre hidat, de már át nem kellett rajta menni, mert mellette húzódik el az úgynevezett patkányospusztai füzes, ahova mi mentünk. A rakodás elég körülményes volt, mert vízből szedtük ki a kitermelt fát, ami hét köbméterből állt. Este hat órára értünk haza, lerakodtunk, utána vacsoráztunk, közben meglepetés ért, őrmester úr elintézte 4 napos szabadságomat, mit már pár nappal előbb kértem. Mindjárt rohantam az irodába, aláirattam, és este nyol óra körül útnak indultam. Útközben az ellenséges gépek bombázták Győrt, és a bécsi útvonalon lévő községeket. Az úton most is, mint máskor, gyalogszerrel indultam, csak Encse és Győr közötti úton akadt egy német teherautó, ami valamivel tovább hozott, mint Kóny község, innen bizony gyalog jöttem hazáig. Most sokkal jobban elfáradtam, mint ezideig hazajövetelemkor. Itthon jól vannak és egészségesek hála Isten mindannyian.
Febr. 23. péntek
Majdnem délig az ágyban vagyok, fáradtnak érzem magam, úgy látszik, a fáradtságot nem lesz könnyű kiheverni. Az a jó, négy napban lesz rá idő.
Febr. 24. szombat
Az idő nem valami jó, csak a szobában muszáj lenni, pedig kisfiam is rosszalkodik, ki szeretne menni. Este voltunk édesapáméknál egy kicsit beszélgetni, utána Orbánéknál voltunk egy pohár borra.
Febr. 25. vasárnap
Mai napom is otthon telt el a kis családi körben, a szabadság múlik, lassan már csak egy rövid nap van hátra.
Febr. 26. hétfő
Csak a délelőtt áll már rendelkezésemre, mert délután már megint útnak kell indulni. Megint csak, mint már a többi utazáskor, gyalog indulok. Gépkocsi már falumtól egy-két kilométerre sikerült, hamar haza is értem, még Győrbe is volt időm bemenni.
Febr. 27. Kedd
Reggel foglalkozás előtt még orvosi vizsga volt, megint vizsgáltak, nincs-e valami komolyabb baj, tetüt találtak vagy negyven emberben, rühes is volt egy pár a bandában. Délután megint szolgálatban vagyok, ügyeletes őrvezető szerdán délig, most sok volt az ide-oda szaladgálás, kevés volt a pihenő.
Febr. 28. szerda
Délig szolgálat, délután segéltem vételezni a konyhának.
Márcz. 1. csütörtök
Szép tavaszi napsütéssel köszönt be a március, szállnak is az ellenséges gépek a magasban. Pillingér pusztán vagyok, javítást vittem a németek műhelyébe. Sok száz repülő elszállt fölöttünk, húzták a csíkokat össze-vissza. Az idő jó, napsütéses, már jobban telik az idő is, nem olyan unalmas, csak már a borzasztó pusztításnak látnánk a végét, de még semmi látszat a békére, pedig már minden ember várja az örvendetes órát, amikör kitör a béke.
Márcz. 2. péntek
Ma délelőtt konyhán voltam, krumpli puczolás, favágás és egyéb apróságok, mindig akad valami munka. Délután csendes óránk van, vagyis reformátusok és evangélikusoknak tábori istentiszteletet tartottak, egy öreg menekült pap tartotta az istentiszteletet, szépen beszélt, meghatott bennünket a katonás fellépése, ígérte, hogy többször is meglátogat bennünket.
Márcz. 3. szombat
Semmi különös munka, csak a garázsban söprögettünk, takarítottunk és még délután elköltöztünk az egyik vendéglő helységből a másikba. Mindig költözködünk, már mióta itt vagyok, a negyedik helyen lakom, bizony már pedig haza volna jó költözni.
Márcz. 4. vasárnap
Az öreg tisztelendő ma megint kijött hozzánk, a rendes istentisztelet után úrvacsorát vettünk. Miután böjti napok vannak, és tekintve a rendkívüli körülményeket, magam is azt mondom, ránk fér egy kis vallásos áhitatosság. Délutánra eltávozást kértem, Öttevénybe mentem bátyámékhoz. Jól eltelt az idő, csak este 10 órára értem haza.
Márcz. 5. hétfő
Ma a műhelyben őrnagy úr kocsiját javítottuk, semmi különös nem történt.
Márcz. 6. kedd
Szintén ugyanaz ma is a dolgunk, dolgozunk a műhelyben. Az idő egész komolyra fordult, egész télies, egész éjszaka esett a hó, márczius elseje óta nem volt jó idő. Pedig alig várjuk már a kikeletet.
Márcz. 7. szerda
Miután üzemanyag hiány miatt gépkocsiink teljesen leálltak, mi gépkocsivezetők-----------------