« vissza
1943. január
13-án szépen mentünk előre, de nem sokat, mert az orosz elíbünk jött, visszajöttünk.
19-én újból összeütköztünk, én meg egy páran páncélautóval elmenekültünk.
20-án csak visszafelé mentünk végeláthatatlan sorokban, éhesen, fáradtan.
21-22-én borzalmas nap volt, légitámadás verte végig a menet oszlopot.
23-án csak menekültünk.
24-én felbomlott minden és mindenki csak haza akart menni.
25-én újból rend lett és megállítottuk az oroszt, de azért még lassan hátráltunk, a nagy hideg 45 fok volt - segített az orosznak.
26-án még mindíg tartottuk a várost nagy áldozattal, reggelre azt vettük észre, hogy be vagyunk kerítve. Ez a nap eddíg a legborzalmasabb nap volt, minden erőnkkel védekeztünk, eddig hiába.
27-én hajnalban megkiséreltük a lehetetlent: kézigránáttal, szuronyrohammal dél tájban kitörtünk, már csak kevesen maradtunk. Újból sötét lett, behúzódtunk egy üres faluba hajnalig.
28-án nem volt enni semmi, egész nap lőttek, mi már lőni sem tudtunk, nem volt lőszer. Újból összébb szorult a gyűrű, egész nap orgonált az orosz. Még kevesebben lettünk, mintegy harmincan.
29-én végre jöttek a mi páncélosaink, minket kerestek, meg is találtak. Kaptunk lőszert és egy kis kenyeret, meg voltunk könnyítve, de a pokol nem szűnt meg.
30-án reggel amit el lehet képzelni, raták, harckocsik, ágyúk szóltak szünet nélkül. Isten vigyázott rám, légnyomáson kívül nem ért semmi. Csak annyit tudok, hogy 2-án Belgorodban voltam, ahonnét novemberben elindultunk. A vonattól itt még 3 napig voltam.
Februártól a feleségének szóló el nem küldött levélként folytatta a naplóírást:
Drága Erzsikém és Ernőkém
Egyetlen élet reményem csak ti vagytok, csak titeket látlak előttem és hívtok engem, apukám, Ernőkém gyere-gyere haza apu. Száz veszélyen átestem, de ki tudja, hány ezer veszély fenyeget, leselkedik rám. Mindenem oda van, de egy géppisztolyom van, azt el nem hagyom egy lépést se, nem úgy adták azt nekem! Én szereztem, egy reggelen partizánok támadtak ránk, sikeres gránátdobással ártalmatlanná tettem, rárohantam, lefegyvereztük őket, azóta van fegyverem és és védem magam. De itten a legnagyobb ellenség a hideg és a végtelen hómező. Aranyos kis fiam, drága Erzsikém, minden vágyam, gondolatom csak ti vagytok. Sokat szenvedő férjed csókol Ernő 1943. febr. 8.
Történetek » Zóka Ernő naplója
Zóka Ernő naplója
2013-02-12 11:02:04 1943. január
13-án szépen mentünk előre, de nem sokat, mert az orosz elíbünk jött, visszajöttünk.
19-én újból összeütköztünk, én meg egy páran páncélautóval elmenekültünk.
20-án csak visszafelé mentünk végeláthatatlan sorokban, éhesen, fáradtan.
21-22-én borzalmas nap volt, légitámadás verte végig a menet oszlopot.
23-án csak menekültünk.
24-én felbomlott minden és mindenki csak haza akart menni.
25-én újból rend lett és megállítottuk az oroszt, de azért még lassan hátráltunk, a nagy hideg 45 fok volt - segített az orosznak.
26-án még mindíg tartottuk a várost nagy áldozattal, reggelre azt vettük észre, hogy be vagyunk kerítve. Ez a nap eddíg a legborzalmasabb nap volt, minden erőnkkel védekeztünk, eddig hiába.
27-én hajnalban megkiséreltük a lehetetlent: kézigránáttal, szuronyrohammal dél tájban kitörtünk, már csak kevesen maradtunk. Újból sötét lett, behúzódtunk egy üres faluba hajnalig.
28-án nem volt enni semmi, egész nap lőttek, mi már lőni sem tudtunk, nem volt lőszer. Újból összébb szorult a gyűrű, egész nap orgonált az orosz. Még kevesebben lettünk, mintegy harmincan.
29-én végre jöttek a mi páncélosaink, minket kerestek, meg is találtak. Kaptunk lőszert és egy kis kenyeret, meg voltunk könnyítve, de a pokol nem szűnt meg.
30-án reggel amit el lehet képzelni, raták, harckocsik, ágyúk szóltak szünet nélkül. Isten vigyázott rám, légnyomáson kívül nem ért semmi. Csak annyit tudok, hogy 2-án Belgorodban voltam, ahonnét novemberben elindultunk. A vonattól itt még 3 napig voltam.
Februártól a feleségének szóló el nem küldött levélként folytatta a naplóírást:
Drága Erzsikém és Ernőkém
Egyetlen élet reményem csak ti vagytok, csak titeket látlak előttem és hívtok engem, apukám, Ernőkém gyere-gyere haza apu. Száz veszélyen átestem, de ki tudja, hány ezer veszély fenyeget, leselkedik rám. Mindenem oda van, de egy géppisztolyom van, azt el nem hagyom egy lépést se, nem úgy adták azt nekem! Én szereztem, egy reggelen partizánok támadtak ránk, sikeres gránátdobással ártalmatlanná tettem, rárohantam, lefegyvereztük őket, azóta van fegyverem és és védem magam. De itten a legnagyobb ellenség a hideg és a végtelen hómező. Aranyos kis fiam, drága Erzsikém, minden vágyam, gondolatom csak ti vagytok. Sokat szenvedő férjed csókol Ernő 1943. febr. 8.
