Háborús Keresőszolgálat

Tóth-Bencze Tamás küldte el a Balatonfüred 1942. szept. 19-i számának egy cikkét:

A kis szakaszvezető
(Egy füredi fiú emlékezetére)
Az 1942. év márciusának derekán történt...
Lassan már emlékké mosódik el azok előtt, kik akkor ott voltak; nehéz emlékké, vérrel, szenvedéssel terhelten, de amit fénnyel ragyog be a legszentebb emberi erény a szó nemes értelmében vett bajtársiasság, hősiesség. A szörnyű tél még teljes vadságában tombolt, a hideg s a hó kegyetlenebb volt az ellenségnél is. Charkov alatt a muszka átjött a befagyott Donec folyón és a Charkov-rosztovi vasutat átvágással fenyegette. A hadosztályhoz beosztott huszárszázad azt a parancsot kapta, hogy a betörés helyén vegye fel az érintkezést az ellenséges csapatokkal s megtévesztő, halogató harcot vívjon velül mindaddig, amíg a hadosztály a harchoz felfejlődhet...
Nehéz, szinte emberfeletti feladat volt, de megoldatott.
Amit most elbeszélünk, egyik epizódja volt e harcoknak.
Március 14-ére virradó éjszaka a századot Bolsaja-Gomolsa nevű községnél erős támadás érte.  A község keleti kijáratánál az erdőből kivezető útkereszteződésnél harcolt a század egy szakasza gróf Sz. Gy. hadnagy vezetésével, páratlan eréllyel, bátorsággal, nagy túlerő ellen... Ez a túlerő nyomasztó, óriási volt... A délceg, hatalmas termetű hadnagy mindenütt elől járt, példaadásával buzdított, példát mutatott, hogy a cél eléréséig nincs út visszafelé...
Egy idő múltán az oroszok erős aknavető és tüzérségi tűz után rohammal támadtak a községre és ennek lendülete oly súlyos volt, hogy a község szélső házait elfoglalták, éppen szemben az útkereszteződéssel, ahol a szakasznak két golyószórója volt beásva a térdigérő hóban. Azután ezekből a házakból tüzeltek a kis honvéd csapatra, amelyik helyt állt férfiasan, a szinte reménytelen helyzetben. Segítséget nem kaphatott, hisz a század minden tagja harcolt az állásokban.
A sötétség és a szörnyű hideg is súlyosan nehezedett a védelemre. A negyven fokos hidegben öt percenként kellett váltani a golyószórót tartó honvédet, mert ennél tovább senki sem bírta... keze megfagyott volna.
Kevéssel utóbb, hogy az oroszok befészkelték magukat a szélső házakba, rakétákat bocsátottak fel a levegőbe és ennek fényénél tüzeltek az árvánmaradt kötelékeitől elszakított szakaszra.
Az útkereszteződéshez közelfekvő melegedőre is nehéz hangulat borult; alig-alig esett egy-két szó, mindenki fásultan kifele figyelt, halgatta a lövések zaját, a sebesültek kiáltásait. Szomorú árnyak táncoltak a piszkos falakon.
Már jól előrehaladt az éjszaka, amikor kitárult az ajtó és egy apró emberke lépett be hirtelen a szobába. A hadnagyhoz sietett, feszes vigyázz állásba jelentkezett; balkezében egy orosz géppisztolyt szorongatott.
Ni ni... derült fel a hadnagy arca, ez Bodó Laci, a kis szakaszvezető. Mit keresel Te itt? Hisz számvivő vagy s a század vonata s szomszédos faluban biztos helyen van.
Ott most nincs reám szükség, válaszolt mosolyogva a kis szakaszvezető és tudom, hogy a hadnagy úrék szorongatott helyzetben vannak, segíteni jöttem, pedig úgy másztam idáig, a hó a nyakamig ért. Ezt már nevetve mondta s már ki is perdült az ajtón a sötétségbe és egy-két pillanat múlva már lehetett hallani a géppisztoly kattogását.
Felcsillantak a szemek, mosolyra húzódtak az előbb még kemény sötét arcok... Új élet, új remény szállt a szívekbe. A kis szakaszvezető szinte csodát művelt... Elszántsága, mosolygó hősiessége magával ragadta az embereket...
Ott kuporgott a hóban, mellette hadnagya, körülöttük harcra elszánt küzdő katonák...
A gróf s az egyszerű sztaloslegény...
Közel egymáshoz, eltűnt közülük minden, csak azt érezték, hogy mindketten egy ősi törzs hajtásai... Előttük a konok Sors, s ők kéz a kézben testvérként állnak egymás mellett a vészben, viharban.
Időnként még tréfa is járta, pedig ott röpködött körülöttük a Halál...
Mit csinálnak most otthon Füreden? Ott bizonyosan nincs oly meleg, mint most itt a 40 fokos hidegben... mondogatták egymásnak.
A kis szakaszvezető füredi fiú volt és a hadnagy is szerette ezt a balatonmenti szép fürdőhelyet, hova polgári szolgálata révén őt is sok kedves emlék fűzte és féligmeddig ő is füredinek érezte magát.
Időközben a szakasz egy nehéz puskát is kerített és azzal egyenként lőtték ki a házakból a harcoló orosz csoportokat. Harminchat órán át védték a helyet, ahol megvetették lábukat, dacolva a harc, a természet minden veszélyével. Harminchat óra utn pihenés, alvás nélkül, a szakasz szuronyrohammal verekedte magát ki az oroszok gyűrűjéből, mikor már a reábízott kötelességet teljesítette.
A kis szakaszvezető, kinek e feladat megoldásában jelentős része volt, s ki erre parancs nélkül önként vállalkozott, a súlyos harcok után csendesen, szerényen újra elfoglalta a századnál rendes posztját, a számvivő altiszt munkahelyét... Mosolyogva, jókedvvel mint mindig , mint akkor, azon a gyönyörű éjszakán is Bolsaja-Gomolsa orosz községben.
                                                            -b-


Bodó László eltűnt a keleti fronton 1942. júl. 30-án

Kucsera János müncheni levelezőnk szíves munkálkodása eredményeként jutottunk az alábbi németországi katonatemetők adataihoz:
Passau: Innstadtfriedhof nevü temetöben közel száz magyar katona alussza örök álmát.
Pocking: Ungarnfriedhofban (legnagyobb az NSZK-ban) 747,    -erröl 2-nyelvü kártya is van
Arnstorf faluban Kisbarnaki Farkas Ferenc, Bad Reichenhallban Szakáts M.
színmüvész, míg Tannban a Szálasi család sírja látható.
Traunstein, Soldaten-temetöjében pedig mintegy 30 honfitársunk nyugszik.
Köszönjük az értesítést!
 (Fotók a címre kattintva.).
 

 

 

Hogy, miként is készül egy TV-felvétel - egyre több nézőnk ismeri meg, válik részesévé. Előzetes bejelentkezés után indul a stáb. A helyszínen, készül, készülget az operatőr, beindul a kamera, majd leáll, végül mégiscsak elindul a felvétel, kérdések válaszok, no meg jöjjenek a fényképek, a dokumentumok. Van eltérő forgatás? Ilyen volt biharugrai felvételünk.

Nézőnk hívta fel figyelmünket, hogy 1946 augusztusában a román határőrök magyar területről átkényszerítettek a földeken dolgozó hét biharugrai lakost. Heten voltak, hárman jöttek vissza, kettő sebesülten, négyen ott maradtak, ők a �Szentmihály lován� értek el hazai földbe.

Számunkra a hír hihetetlennek tűnt, tehát neki a kutatásnak, tanuk, írásbeli dokumentumok fölfedése, megismerése. Néha szerencse kíséri a munkát.   Az Országos Levéltár betekintést engedett  a Külügyminisztérium hajdan titkos irattárába. Külön dosszié �A biharugrai ügy� címmel, benne a vizsgálati anyag. Pontosítva, mi hogyan történt, térképek, fényképek, vallomások, magyarul és románul. A boncolási jegyzőkönyv megállapította a golyó be- és kimeneti nyílását. Megdöbbentő olvasmány, de valós. Az utolsó adatok bizonyítják: az elhunytak /meggyilkoltak/ családtagjai 1oo-1oo ezer forint kárpótlást kaptak a román államtól 1949-ben. Ez a pénz is hosszadalmas utat járt be, a románok a bukaresti magyar követségnek átutalták, a követ elfektette, mivel kérte, hogy nála maradjon. Végül a négy család Farkas Mihálynak írt kérelmet, így jutottak hozzá.

A levéltárban található adatok birtokában indultunk el Biharugrára.

Szoboszlai Zoltán, helytörténész barátian fogad, aztán a sírok megtekintése, a szemtanúk, a leszármazottak nyilatkozatának sora. Alapjában azonos a levéltárival, egy kivétel: a forint, pontosabban az a bizonyos román jóvátétel. Arra nincs emlékezet. A helyszín, kinn a határban pontosan behatárolható a határkő révén. Szerencsére a HÖR segít, terepjárójuk leküzdi az úttalan területet. A táj békés, nyugodt, mintha Arany Toldijának bekezdő sorai elevenedtek volna meg, a látóhatárt lezáró, már román területen lévő, Oláhszentmikós harangtornyával. Kerülővel eljutunk a gyilkosság színhelyére, mintha szégyellené a táj, bokrok, csenevész fák takarják, fedik be a területet, egyedül a határvonal megtisztított sávja teszi lehetővé, hogy elérjünk a kivégzés helyére. Borzongó érzés, ott állni magyar területen, melytől annak idején, alig pár lépésre már román területen, négy ártatlan ember életét elvéve, dörögtek a fegyverek.

Csendben, mély csendben indulunk vissza, utunkat a kakukk madár hangja kíséri, mely madár tudvalévően, más otthonába rakja tojásait

Rövid kitérő Oláhszentmiklósra, román szavak, érdeklődni próbálunk, eredménytelenül.

Így készült a felvétel, ami nem került adásba: a helység természetvédelmi területe, halastava, madarak tömege, azaz a béke.

Mi eljöttünk, a sírok örökre ott maradtak, az idősek még emlékeznek. S a fiatalok? Évtizedeken át erről sem beszéltek, nem tiltották, de nem illett.

Mi bemutattuk!

 Matthaeidesz Konrád