Történetek

Csécse-7 német katona sírhelye

2012-11-05 11:11:39

Tisztelt Szerkesztőség!

Ezzel a kis történettel szeretnék hozzájárulni azoknak a szörnyű időknek az emlékéhez.
Üdvözlettel: Reményfy László


Fénykép egy ismeretlen bajtársról

2012-10-16 02:10:19
Kemenczei Károlyné édesapját, Oláh Lászlót keresi, aki 1945. március elején ment el a frontra Hajmáskérről, mint továbbszolgálatos katona. A családját továbbvitték Csermajorba, majd Németországba, úgy mondták, a hátországba. Levélírónk szeretné megtalálni azokat, akik édesanyjával együtt voltak, és jöttek haza lovaskocsival. Tudomása szerint többen voltak, gyerekek is.

A csatolt fényképen középen áll édesapja, talán a jobb oldalon álló bajtársa hozzátartozói tudnának édesapja sorsáról felvilágosítást adni.

Magyarsókon (SK) elesett erdélyi katona réztáblája került elő

2012-10-16 11:10:27
  Az 1945-ben Magyarsókon (Vágsellyei járás) elesett erdélyi katona kis réztáblája került elő a temetőben. A katona neve Sütő Sándor. A lemezen a következő adatokat találtuk: SÜTŐ NAGY SÁNDOR 1889 - 1945 ERDÉLY FP
Oldalak: [0] 1 2 3 4 5 6 [7] 8 9 10 11 12 61