Háborús Keresőszolgálat

Erdővidék a második világháborúban

Hősök, visszaemlékezések – Bibarcfalva

 

E lapszámunkban is folytatjuk korábban elindított rovatunkat az erdõvidékiek második világháborúban való részvételérõl, amelynek gondolata Dr. Havasi Jánossal, a magyarországi Háborús Keresõszolgálat ügyvezetõjével folytatott beszélgetéseink során született meg. Úgy gondoljuk, a több 48-as témájú dolgozat, tanulmány, kötet mellett ott a helye az erdõvidékiek második világégésben átélt eseményeirõl szóló mûveknek is. Nem áll módunkban tudományos pontossággal adatokat begyûjteni és közölni, célunk, hogy rovatunkkal ízelítõt nyújtsunk, a fiatal kutatóinkban, szakembereinkben kedvet, vágyat ébresszünk az eddig összegyûlt anyag kibõvítésében, újak felkutatásában, feldolgozásában, közlésében. A rovatban fényképeket, a háborúban résztvevõk általunk ismert névsorát, valamint visszaemlékezéseket közlünk.

A református templom elõtti II. világháborús emlékmûn levõ áldozatok nevei: Bartalis József, Bogyor Áron, Bogyor Balázs, Bertalan Sándor, Domokos Miklós, Égetõ András, Gyöne József, Ilyés Árpád, István József, Nagy Vilmos, Oér András, Román József, Szabó Béla, Szabó Dénes, Szabó Károly, Szász Béla, Szász József, Tordai Sámuel, Tóth Ferenc, Tóth Gyõzõ, Veres János, Veress Péter, Virág József.

Veress Vilmos (szül. 1920. január 18-án) tudomása szerint orosz fogságban voltak: Égetõ Sándor, Tóth Kálmán, Szász Gergõ.

További II. világháborús hõsök, foglyok voltak: Szász András, Bogyor András, Virág András, Szabó László.

„Az úgy történt, kérem szépen, hogy itt voltunk a Rákosi keresztútnál, ott vót nekünk az izé, még megvan a hogy hívjákja, a helye, a beton, azt én csináltattam vót, az ágostonfalvi románoknak túl vót a második házba a parancsnokság, szamárral vitték fel nekik az élelmet, s mindent, s közben mit tudom én, a számár onnét elszabadult, s átaljött hezzánk, ide az Olt partjára legelni, s valamelyik bakám azt mondja, Veress bátyóm, itt van egy szamár, mit csináljunk véle, há' mondom, fogjátok meg, biztos a románoké. Megfogták, s bévittük az õrsre, egy nagyajtai csóró vót, a festõmûvész, azt mondja, te, tudod-e mit csinálok, adjatok egy ollót, s mint mikor a marhákot szedik essze a vágóhídra, aszongya, belényírják, hogy hányas számú mit tudom én mi, s kérem szépen nekiállott, s a magyar koronát s a címert a szõribe belévágta, há' mondom, mit csinálsz? Az apjik micsodája, aszongya kifestem én ezt, s ki festette olajfestékkel, há' mondom, mé csináltad, ez akkor jõ ki csak, ha kinõ a szõre, s levágják. Úgy es lett. Na, egyszer jõ túlfelõlrõl a szergent, hogy nem láttam-e a szamarikot, mondom, én igen, me' itt van nálunk. De jól tartottuk a szamarat, ezek a tolvaj bakák nyergelték jobbról es, balról es. Mondom románul, hogy visszaviszem, jobban mondva visszavezetem. Osztán két bakával fegyvert fel, s mondom, vezessétek vissza a szamarat, e' nem a miénk, s nem akarok cirkuszt belõle, visszavitték, s hát egy pár nap múlva jõ a szakaszvezetõ, s mongya, annyit mosattam, de nem jõ le, az atya úristenit, az istennek sem. Két hónapra annyira kinõtt a szõre, hogy osztánmeg lehetett nyírni.”

Veress Vilmos visszaemlékezéseibõl

Erdõvidék a második világháborúban

Hősök, visszaemlékezések – Olasztelek

 

 E lapszámunkban is folytatjuk korábban elindított rovatunkat az erdõvidékiek második világháborúban való részvételérõl.

A református templom elõtti II. világháborús emlékmûn levõ áldozatok nevei: Balázsy Endre, Bálint László, Fehér József, Gartner Károly, Hadnagy András, Hegyes István, Kolumbán Sándor G., Kolumbán Ferenc E., Kolumbán Árpád I., Kolumbán Gábor, Kolumbán Zoltán G., Kolumbán Árpád S., Lõrincz István, Lengyel Jenõ, Markó Andor, Molnár András, Molnár Antal, Molnár József, Major Gusztáv, Sándor Árpád, Sándor N. Géza, Sándor N. Imre, Sebestyén Sándor, Takó Sándor. További II. világháborús hõsök, foglyok voltak: Fosztó Ferenc, Kolumbán Adalbert-Lambert. Kolumbán Lajos (született 1921. szeptember 4-én) tudomása szerint, akik még ma is élnek Olaszteleken: Albert Andor, Balázsi András, Fehér Attila.

Dédánál a visszavonulásnál ugye münköt nem vetettek bé, met magosabb parancsnokságnál voltunk, s ahogy vonultunk vissza, Szatmárnémetinél ott volt valami harc, de ott sem tettek bé, a Tiszánál fel voltak robbantva a hidak, csónakokra épített hídon mentünk át. Elég az hozza, Sarudon, nem felejtem el sosem ezt a falut sem, akkor ott már osztag felderítõ állást foglaltunk el, a toronyból bé volt lõve a Tiszára négy ütegnek az ágyúja, tizenhat ágyú volt, az osztagparancsnok ott volt velünk a toronyban, onnét adtuk a tûzparancsot, gondolják-e ott mi lehetett?! Jöttek átal az orosz csapattestek, lõttük, hogy sebesüljenek meg, igaz, õk es lõttek, de mikor lejöttünk, tizenhét lovunk volt megsebesülve, agyon kellett lõjük. Akkor jött a további visszavonulás, Recsk, rézbánya volt ott tulajdonképpen, ott a faluban voltunk elszállásolva, ott es megadtam a címet, s levelet küldettem haza, hogy élek, s mentünk tovább a hegyeken keresztül, osztán ott valami szerencsétlen zsidók, menekültek azok es, útnak eresztettük, menjenek isten igéjével, békességben, a szálasiak, ha elkapták volna, kinyírták volna õköt, lõtték a Dunába es, az egy írtózatos mûvelet volt, osztán mi kerültünk fogságba.”

Részlet Kolumbán Lajos visszaemlékezéseibõl 

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Erdővidék a második világháborúban

Hősök, visszaemlékezések – Bodos

 

A második világháború bodosi áldozatainak nem állítottak emléket a faluban, így Egyed József (született 1924. január 27.) adatközlõnk visszaemlékezése alapján közöljük azok névsorát: A fogságban, háborúban elhunytak: Barabás József, Fábián Albert, Hegedûs József, Józsa Dávid, Józsa Sándor, Szabó Gyula. További foglyok, második világháborús résztvevõk: Egyed Csaba-Aladár, Egyed József, Hegedûs Jeremiás, Hegedûs Lajos, Kovács Lajos, Rebeka István, Szabó Sándor.

“Hat hónapot vótam fogságban, nem panaszkodom, met francia zónában vótunk, tíz kilométerre a tengertõl, ott nem vót rossz. Azelõtt vót rossz es, mikor a német zónában vótunk, a németek, azok kutyák vótak, eccer úgy fejbeüttek, felültettek egy ilyen nagy hosszú kocsira ne, húzódjunk essze, kiátották nekünk, hogy többet tudjanak felrakni, úgy megüttek fejbe, hogy aszontam, megpusztulok. A francia fogságban vót jó élelmünk, nem vót rossz sorsunk, na a francia zónába', ez az igazság. Azt bántam, tengert sose láttam természetben, hogy akkor mé nem sétáltunk ki, hogy néztük vóna meg. Negyven négyzetkilométerben lehetett járni, engedély vót. Ó, hát akkor mü ott pénzt nem kerestünk, de paradicsomba' vótunk. Így tavasz felé vót úgy, hogy elmentem a civileknek a kertet felásni, jól trektáltak, jól rendeztek örökkétig, de estére bé kellett menni a laktanyára. Hát ott olyanok vótak kéremszépen, hogy a kályhák feli olyan négy disznó sonka vót felaksztva, hogy hivatalos, s piros borik, hogy sütött. A fogság elõtt olyan es vót, hogy este sáncot ástunk, s beléfeküdtünk, reggel teli vót vízzel. Idefigyeljen, a háborús emlék mind borzalmas az egész, például azt mondja egyszer nekem a fõhadnagyom, hogy na, Egyed eridj, aszongya, éjjel tizenkét órakor vót, most elmensz, s a vonalat lefésülöd, de igazán az embernek e fenekibe a zabszem nem ment vóna bé, el kellett menni az õrállásokat lefésülni, s megkérdezi, hogy minden rendben van-e, éjjel mensz, s nem tudod, hogy honné lõnek fejbe, met annyi vót a partizán, mint a nyavalya."

(Egyed József visszaemlékezéseibõl)

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Hõsök, visszaemlékezések – Köpec

 

E lapszámunkban is folytatjuk korábban elindított rovatunkat az erdõvidékiek második világháborúban való részvételérõl.

A második világháború cheap jerseys köpeci áldozatainak névsora a volt községháza elõtti emlékmûn: Albert Lajos, Balázs Dénes, Balázs Béla, Balázs József, Bardoczi Imre, Brassai János, Benedek András, Beke Jenõ, Benkõ József, Bocz György, Bíró Béla, Csíki István, Demeter Lajos, Égetõ István, Égetõ József, Gál András, Havelka Nándor, Hernádi Ödön, Kellán István, Kovács Ferencz, Májgut …, Nagy Ferencz, Préda Gyula, Radler János, Sánta János, Sebestyén Gedeon, id. Sebestyén Mátyás, ifj. Sebestyén Mátyás, Sebestyén Sándor, Teklesz József, Varga …, Virág …, Zoltán György.

„De szeretném a szívemet kivenni, virág helyett ablakodba tenni, s ha meglátnád hervadását szegénynek, akkor tudnád, hogy igazán szeretlek – vasút õrségen pihenõidõm alatt írtam Dániában, egy szép májusi vasárnapon, 1945. május 6-án...

1945. augusztus 28-án jött egy parancs, hogy reggel indulás, fél hétkor voltak ott a gépkocsik, indultunk Kiel felé. Délben ott voltunk Kielben, egy nagyon esszerongált város, innen indultunk tovább, délután háromkor érkeztünk meg Grube nevû faluba, itten volt még egy román zászlóalj. Hogy leszálltunk a kocsikról, az úton vártuk az elhelyezést, csak arra lettem figyelmes, mikor egy falunk beli barátunk ért oda, Kovács Sándor tiz., nagy öröm lepett meg, mert egy évi vándorlás óta nem találkoztunk falunkbélivel... Szeptember 15-én szálltunk le Brüsszelben, Belgium fõvárosában, innen gyalog mentünk vagy 5 kilómétret egy nagy lágerba, a 2.221-es számú fogolytáborba, ahol teljesen átvizsgáltak, és a pénzt is le kellett adni, kaptunk róla egy írást. Én 180 pengõt adtam le, és 66 márkát, és elvették a bicskát és a zseblámpát.” - Feljegyzések Kaller György (1923-1996) háború idején vezetett naplójából.

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Erdővidék a második világháborúban

Hősök, visszaemlékezések – Székelyszáldobos

A második világháború székelyszáldobosi áldozatainak névsora a református templomkertben: Balló József, Benkõ József, Benkõ Lajos, Demeter Áron, Demeter Ezékiel, Farkas Domokos, Farkas István, Farkas Sándor, Gáspár Albert, Gáspár Antal, Kolumbán Dániel, Kolumbán Elek, Kolumbán Simon, Kovács Barabás, Kovács Lajos, Kovács Mózes, Kovács Pál, Lázár Péter, Lázár Sándor B., Lázár Sándor R., Miklós Gábor, Molnár Imre, Nyikó István, Nyikó Miklós, Rózsa Gyula, Szõcs János, Szõcs Sándor, Tókos Zsigmond, Trinfa Simon, Valáli Albert. 

További foglyok, hõsök, résztvevõk: Benkõ Vilmos, Gáspár Mátyás, Györke Dénes, Kolumbán Béla, Kolumbán Mihály, Kolumbán Ferenc, Lázár Vilmos, Vékony Ilyés.

“Fogságba akkor estem, amikor a háborúnak vége lett. Pozsonynál egy reggel az oroszok körbe vettek, bé a fotbalpályára, akkor osztán lefertõtlenítettek, ott bé es vagonéroztak, de örökké azt mondták, hogy haza, haza, domá, domá. Há' a hatvani állomásnál sikerült kikiáltani az ablakon, az, amelyik veri a kerekeket, attól kérdeztük, hogy a szerelvény hova van irányítva, széjjel nezett, s a kezivel intette, Focºsani. Na, mondom, gyerökök, münk nem menyünk haza. Há’ hova menyünk? Mondom, nekem apámék örökké azt mondták, hogy Focºani egy fogolytábor kiképzõ. Június 11-én szálltunk ki Kijevben. Négy évig vótam ott. Ennünk adtak, de rossz vót a fekvõhely, priccs vót, deszka, egyéb nem vót. Karácsonyra osztán adtak szalmazsákot fûrészkorpával megtõtve. Akkor kezdték el önteni a repülõteret. Vót ott egy budapesti tanár, Keszthelyi Andornak hítták, úri ember vót, nem tudta törni a követ. Mondtam, tanár úr, dolgozzunk együtt, a köbmétert kirakni, ahhoz kicsit spekulálni kellett. Én raktam, s a tanár adta a kezembe, nagy hézagokot hagytam, mondta, hogy székely, székely, maga érti, mondtam, hogy ha nem leszünk meg, nem kapunk 20 deka kenyeret. Osztán onnat békerültem a nagy villanytelepre. Legroszszabb a' vót, hogy mindent el lehetett adni a civilöknek. Decemberre adtak újat, zubbonyt, nadrágot újat, mikor egy hete vót, egy se vót, mind el vót adva. Na, most osztán, münköt elé garnizonhoz az ajtó elé, le csóréra, de nem vót, eladtuk, eladtuk. Na, akkor osztán bûntetésbõl áttettek a téglagyárhoz, 1948. május 2-án jöttem haza.”

Gáspár Mátyás visszaemlékezéseibõl

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Hõsök, visszaemlékezések – Kisbacon

 

 A második világháború kisbaconi áldozatainak névsora a református templom udvarán lévõ emlékmûn: Bedõ János, Benedek Álmos, Benedek J. József, Benkõ Péter, Boda János, Lakatos Dénes, Lakatos Gábor, Lakatos Ignác, Tikosi András.

A második világháború ma is élõ kisbaconi résztvevõi: Lakatos Ferenc, Veres János.

„Amikor a magyarok béjöttek, azon a tavaszon a románok bésoroltak Oklándon. Nem vótam román katona szerencsére, csak bésoroltak az infanteristákhoz (gyalogosokhoz - szerk. megj.), de nem vót idejik elvinni. Õsszel osztán a magyarok es bésoroltak, 1940-ben, Székelyudvarhelyré. Onnan osztán leszereltek, amikor eltelt a ténleges idõ. De még a békeidõben tiszti legény lettem, met Nagybaconban édesanyámnak vót egy testvére, az elsõ világháborúban magyar katona vót, s elmesélte, hogy milyen jól vót dóga, s nem tudom mi, s én es fogtam magam, s jelentkeztem. Féltek, szóval ugye kiállítottak mindegyikünköt a zászlóaljnál, akik vótak, megnezték a kezünköt, megfigyelték, hogy tartom magam tisztán, s ehhez hasonló dolog, osztán egy szolgát vezetõ õrmester jött-ment, vergált, Farkas Emánuelnek hívták, azt kérdezte tõlem, hogy tiszti legény akarok-e lenni, s mondom, én igen, na, gyere, aszongya, mennyünk, bémentünk az irodába, az asztal mellett ült egy nagy fekete százados, nagy kemény ember vót, elkérdezett származásomot s mindent, az õrmester aszonta, százados úr, kérem, ez a katona tiszti legénynek megfelel. Osztán azt kérdezte a százados, hogy lopni szeretsz-e, mondom, én eccer nem. Ugye, a századosnak a lakásán sok minden vót, dr. Bosics Sándornak hítták. Na, jól van hát, kérdeztem a többi tiszti legénytõl, hogy mi a kötelességem, s mit kell csinálni. A százados aszonta, na fiam, Udvarhelyen, a Szabó Károly vendéglõjében, az emeleti szobám kulcsa, s menj, végezzed a kötelességedet, osztán mondta, hogy mit csináljak, mit ne csináljak, a cipõit, ruháit tisztán tartani, ne gyûrõdjék essze, s rendbe tettem a lakást.”

Veres János (szül. 1919.) visszaemlékezéseibõl

 :::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Erdővidék a második világháborúban

Hõsök, visszaemlékezések – Nagybacon

 

 E lapszámunkban is folytatjuk a korábban elindított rovatunkat az erdõvidékiek második világháborúban való részvételérõl. Ismételten felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy nem áll módunkban tudományos pontosságú kutatást végezni, azonban minden újabb adatot, észrevételt szívesen fogadunk. Célunk, hogy rovatunkkal ízelítõt nyújtsunk, és kedvet ébresszünk a további kutatáshoz.

A második világháború nagybaconi áldozatainak névsora a községközpontban levõ emlékmû tábláján: Akácsos Károly, Akácsos Lajos, Antal András, Antal Béla, Antal Sándor, Baló József, Baló Pál, Bardócz Álmos, Bardócz Árpád, Bardócz A. Béla, Bardócz S. Efraim, Bardócz Ferenc, Bardócz László, Bartha Ferenc, Bartha Gábor, Bálint Lajos, Bálint Sámuel, Benedek Gyula, Benedek Mihály, Benedek Sándor ifj., Boér Gyula, Budi Jenõ, Csákány Dezsõ, Csei Sándor, Ferencz Gábor, Ferencz István, Gecse Gergely ifj., Hermány Sándor, Keresztes Árpád, Keresztes Ferenc, Keresztes József D., Keresztes József K., Keresztes József V., Keresztes László, Keresztes S. László, Keresztes Sándor, Kusztos Károly, Kusztos József, Kusztos Márton, Konsza László, Kolumbán Géza, Kolumbán Sándor, Kusztos Ignácz, Medgyesi Árpád, Mihály Ferenc, Mihály József, Mihály Zsigmond, Mike István, Mike József, Miklós Sándor, Nagy Elek, Nagy Ferenc, Nagy Ferenc L., Nagy Ferenc M., Nagy József D., Nagy Gábor, Nagy Gyula, Nagy Zoltán, Oláh Miklós, Ötvös Dezsõ, Puskás János, Rebeka Árpád, Szabó Imre, Szép Ferenc, Szõcs János, Timár József, Tókos András, Tókos Ferenc, Tókos Géza, Tókos József, Trefán Béla, Veres Géza, Veres Sándor.

További második világháborús hõsök, áldozatok, résztvevõk: Bardoc Ferenc, Bardocz Vilmos, Benedek József, Benedek Pál, Boda Károly, Bodor Géza, Bogdán Gyula, Keresztes Géza, Kusztos Béla, Kusztos Pál, Mihály Márton, Nagy Gyula, Nagy Pál, Petõ Ignác, Petõ József, Szabó András Imre, Tímár Sámuel,Virág Mihály.

„1942-ben soroztak bé október 4-én Baróton a magyar hadseregbe a tüzérekhez, de a béhívó a 33-as határvadászokhoz szólt, 43 októberében vonultunk bé osztán. Beszterce-Naszód megyében, Nagyilván az ezeréves határ ott vót, ahol mi vótunk. Ott kaptuk a kiképzést, karácsonyig tartott, elé vótam írva én es tisztesiskolára. Az a helyzet, hogy én el akartam onnét menni, megmondom az igazságot. Szép a táj, olyan mind a Gyímes, a nép sem vót rossz akaratú, met románság lakja ott, csak azt nem szerettem, el kell mondjam, ezt nekik es el merem mondani, ugye, hogy visszajött az Észak-Erdély s a Székelyföld, azt es tudom, hogy öt nap alatt el kellett foglalni ezt a területet, amit visszaadtak, jöttek szakaszparancsnokok, me itt csak még õrvezetõcskék tudtak lenni, s tizedesek. Akkor onnét Magyarországról egy-egy századost kûttek nekünk, há mienek vótak, sok gyerekes családból visszamaradtak a katonasághoz, na, én örvendtem, hogy magyar katona lehettem, de õk úgy szólítottak, hogy szõrös nyelvû, bocskoros oláh, e' bántott engem, hogy én magyar katona vagyok, s így szólítnak meg. Há' mû beszéltünk tisztán, de vótak ott svábok es, fater, mutter, így beszéltek, hát az úristenit neki, én valódi magyarul beszélek, s akkor egy ilyen lenéz!? S akkor itthon a szüleimmel kérést írattam, hogy helyezzenek a 27-es gyalogezredhez Sepsiszentgyörgyre, de oda nem sikerült, nehéz dolog az egyik alakulattól átmenni a másikba, osztán egy másik századhoz kerültem.”

Benedek József (szül. 1922.)

visszaemlékezéseibõl

Erdõvidék a második világháborúban

Hõsök, visszaemlékezések – Nagybacon

 

Folytatás elõzõ lapszámunkból „Hát én osztán ugye, '45-ben, március 28-án estem orosz fogságba, megszöktem, de csak elfogtak. Egy tót fiú vót, ruszin fiú, s amikor a géppuska elõl elfuttam, mondták, igyi szudá szoldát, (gyere ide, katona, szerk. megj.), õ es otthagyta a társát a nehéz puskával, asszongya, nem akar itt meghalni, osztán béfuttunk oda a házak közi, s há' látom, hogy sutorálnak a fehérnépek a pince torkánál, mondom, húzódjanak, me't jönnek az oroszok, de azt mondták, hogy azok a németek, s ne menjünk arrafelé, me't teli van aknával a hely, nem es akartunk a veszélybe rohanni, mikor bémentünk egy udvarra, még akkor es égett az istállócska, úgy ki vótunk bágyadva, hogy egy hétig nem aludtunk vót, mondom az embernek, hogy kéne megengedje, hogy lefeküdjünk, megfizessük, ugye, ott udvar vót, s szalmakazal, azt mondja, az Isten megfizeti, innét menjenek el, magik katona ruhában vannak, s ha észreveszik, hogy én magikot itt rejtegetem, agyon lõnek münköt, el es hiszem, me't a drága tehenyiket az akna széjjel vágta, s a' még élt valamenynyire, jajj, nem es jõ még reagondolni se...

Az Ural hegység keleti oldalán túlra vittek, ott van Omszk, Jekatyerinburg, ott végezték ki a cári családot a veresek annak idején, 18-ban, ott voltam én azon a vidéken majdnem három esztendõt, nyolc hónap a tél, s négy hónap a nyár, 38-40 fokos hideg van. Ott sokan meghaltak, ugye, oda osztán kellett a szõrcsizma, s a suba, aki nem vót olyan helyt, nem es gondolja, milyen hideg van, a lehajtós sapka megvót, de alája azonküjjel még vót a hárászkendõ, amit a fehérnépek hordtak, azzal a derekamot es átköttem, csak a szemünk látszott ki, akkor még alól vót rajtam egy orosz zubbony, az olyan, hogy belé kell  bújni, akkor vót egy vattás kabát, pufajka, s arra vettem fel a juhbõr subát, a' leért mondjuk így térdig, a térdem szakadt el úgy fázott, a jó vattás nadrág alá tekertem egy törülközõ kendõt, akkor kesztyû két rend vót, egy kötött s egy egy ujjas báránybõrös. Na, de amikor vizel az ember, nem húzhassa le a kezirõl, me' az es megfagy, há' hogy gombolod bé, s hogy gombolod ki a nadrágot, vágtam egy pufajka darabot, hogy a izém nehogy lefagyjon, mikor vizeltünk, ugye, az meleg, az szépen úgy fagyott felfelé, s mikor elhagytuk a vizelést, a melegtõl a tetején elhajlott, olyan vót, mint egy kankós pálca.”

 Benedek József visszaemlékezzéseibõl

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::