Háborús Keresőszolgálat

Kunfalvi András diákkorában kezdett verseket írni, egy versét az alábbiakban közreadjuk:

A Don-kanyar hős katonája emlékére

Hó borított orosz pusztán
Leszállott a sötét éj.
Messze-messze havas síkján
Olyan búsan zúg a szél.

Komor felhők fenn az égen,
Sűrűn száll a hópehely,
Elhagyott sír tövében
Egy vén honvéd térdepel.

Nehéz sóhaj száll lelkéből,
Rátekint a kis sírra,
Csendes ima a szívéből,
Hű bajtársáért sírva,

Ifjú bajtárs, hű cimbora,
Pihensz, porladsz , te már mélyen
Tested kihűlt a halálban,
Lelked fönt van már az égben.

Küzdtél velem, bátran küzdtél,
Babér virult fejeden,
S bárhogy hullott rólad a vér,
Égő fény volt szemedben.

Mindig elől, elől küzdtél,
Bátran álltad meg helyed,
Lengé zászlód a havas szél,
Kezedben a szurony csengett.

Oh, de mégsem ott estél el,
Ahol küzdtél hős karral,
Hol az ágyúk dörgésével
Vadul zúgott a vihar.

Nem ott zárult fénylő szemed,
Nem ott hullott el a véred.
Orozva ölt meg a hideg
Megfagyasztott az tégedet.

Oh, hiába vár már téged
Bús angyali szeretőd,
Hiába már visszajötted
Nem lát többé hív nemtőd.

"Pihen tested hideg sírban
De a lelked fenn az égben"
Szól a honvéd elfulladtan
Imája elhal a légben.

Hó borított orosz pusztán
Áll a honvéd, zúgó szélben,
"Nekem volt egy hű cimborám
Elvitte őt örök éjjel..."