Háborús Keresőszolgálat

Részletek Sujánszky Jenő egykori katonaiskolás frontkatona jelenlegi lakóhelyén, Párizsban írt visszaemlékezéséből: „Frontra való jelentkezésemet – 15 éves voltam akkor – önként, a saját elhatározásomból tettem, a szüleim és a katonaiskolai oktatótisztjeink akarata ellenére és minden külső politikai, ideológiai befolyástól mentesen. Valódi oka az akkori korszak magyar fiatalságára, gyerekgenerációjára jellemző hazafias lelkesedés és az erősen idealista lelkületből eredő kötelességérzet és a becsületesség fogalmához szinte fanatikusan ragaszkodó életszemléletre való lelki hajlam. (…)Naivul azt hittem, mint sokan mások abban az időben, hogy a sztálini Vörös Hadsereg előretörésének lelassításával lehetővé válik majd az ország nyugati részének angol-amerikai megszállása, Míg 1944 márciusában a várt, de sajnos hadparancs hiányában be nem következett német ellenes harcot becsületes, hazafias magatartásnak tekintettem volna, viszont 1944 őszén a szovjet oldalra történő átállást és a németek elleni harc megkezdését már a süllyedő hajóról való opportunista menekülésnek tartottam. A német katonákban 1944 tavaszán idegen megszállókat láttam, 1944 őszén viszont a sztálini Vörös Hadsereg ellen harcoló honvédek fegyvertársainak, bajtársainak tekintettem őket! (…) Én Balatonújhelyen laktam (Siófok mellett), ahol apám gyógyszerész volt. Siófok környékét akkor már a szovjet csapatok elfoglalták. Mivel igazoltam, hogy anyám és nővérem ideiglenesen Budapesten tartózkodnak, így én is kaptam 6 napos eltávozási engedélyt (a tüzérségi hadapród iskolától H.K.SZ.) Tudtam, hogy a front már Budapest keleti peremvárosainál húzódik és ezt a 6 napos engedélyt arra akartam felhasználni, hogy jelentkezzek egy harcoló alakulatnál. (…) Szegény, aggódó anyám könyörgése ellenére is hajthatlan maradtam és pár nap múlva már egy légvédelmi tüzérüteg állományából összeállított és gyalogsági fegyverekkel fölszerelt, utcai harcokba bevetett rohamcsoport keretében harcoltam a fronton. A magyar katonai (honvédségi) alakulat leírása, amelynek keretében harcoltam: légvédelmi tüzérüteg, amely a Kozma József ezredes parancsnoksága alatt harcoló Budapesti Légvédelmi Tüzércsoporthoz tartozott. A légvédelmi tüzérosztály parancsnoka Pápay őrnagy. Az osztályparancsnokság a Gellért Szálló pincéjében volt elhelyezve. (Valószínűleg a 206-os lgv. Tüzérosztály, bár ebben a számban már nem vagyok biztos.) Ütegparancsnok Horváth Kálmán főhadnagy. A parancsnokság a Horthy Miklós út egyik épületében volt (a Keller vendéglő melletti épület). Az ütegből azoknak a neve, akikre még emlékszem: Döme hadnagy, Vas Ádám zászlós, Kakodi törzsőrmester, Vasas hadapród őrmester, Bognár őrmester, Kiss (ez a név nem biztos) őrmester vagy szakaszvezető, Hujber szakaszvezető, Dózsa (vagy Jóska) tizedes, Orbán szakaszvezető, Elekes Endre hadapródiskolás növendék (önként jelentkezett harcolni, mint én és ő is 15 éves volt). Kapcsolatom a harcok alatt német katonákkal igen jó volt. Viselkedésük irányunkban általában korrekt és bajtársias volt. Egyszer fordult elő egy kis incidens kenyérelosztás miatt egy Feldherrenhalle hadosztályhoz tartozó őrmesterrel, de ez is hamar elsimult. Több német katonával igen jó bajtársi kapcsolatom volt. Kettőnek a nevére még emlékszem: Wilhelm Ulrich Börm-Tütting SS-Unterscharführer. Kb. 20-22 éves. Civilben egyetemi hallgató volt és egy Minden nevű német városban lakott. Elesett a harcokban. Gebhardt SS-Obersturmführer. Kb. 28-30 éves. Február 11-én pisztolyával főbelőtte magát, hogy ne esen szovjet fogságba. Bevetési körzetek többsége: Kelenföld, Lágymányos, Déli vasúti összekötő hídtól kiinduló töltés vonala, Budaőrsi út és Sashegy környéke. Ezekben a bevetési körzetekben harcoló más alakulatok (akikre emlékszem).(…) Hogy mennyire labilis volt az utcai harcokban az arcvonal, arra jellemző az az eset is, ami február első hetében történt a Sashegy környékén. Félszakasznyi (vagy inkább megerősített raj nagyságú) harccsoportunk egyik este azt a feladatot kapta, hogy másnap reggel menjünk el a Sashegy mellett húzódó első vonalba és ott egy megjelölt szakaszon, amelyet egy magyar gyalogos alakulat tartott, vegyünk részt egy kisebb német-magyar ellentámadásban. Mikor a megjelölt körzetbe érkeztünk, a magyar gyalogosokat nem találtuk meg és arról a részről, ahol normálisan a senki földjének kellett volna húzódnia, erős szovjet gyalogsági tüzet kaptunk.Azonnal fedeztük magunkat majd visszahúzódtunk. Szerencsére egy közelben lévő német alakulat azonnal tüzet nyitott az oroszokra. A villámgéppuskák (MG42-esek) sorozatai valóságos tűzfüggönyt vontak az oroszok és közénk. A német katonák a 8.Waffen SS („Florian Geyer) hadosztályhoz tartoztak és egy igen energikus Hauptsturmführer volt a parancsnokuk. Elég dühösen magyarázták – Schweinerei kifejezéssel aláhúzva -, hogy éjjel a szomszédságukban lévő magyar gyalogos alakulat harc nélkül megadta magát és átment az oroszokhoz, így a szovjet katonák szinte besétáltak a védelem nélkül maradt többszáz méteres arcvonalba. Megjegyzem, hogy a tervezett helyi ellentámadás a váratlanul megváltozott arcvonal következtében elmaradt. (folytatjuk)