Történetek » Egy megható vers
Egy megható vers
2012-09-12 02:09:51
Édesapám és Károly Fia
Merengve nézem, könnyes a
szemem,
Régi fénykép a
múltból,
Mit mesél ez
nekem...?
Édesapám öleli
Károly fiát,
Séta közben
megpihentek
A Sajó partján.
Ha madár lennék
ott csiripelnék,
Ha pillangó,
boldogan repdesnék,
Ha szellö, a
füzfát lengetném.
Mezei virágból
csokrot szednék,
A malomból friss
kenyeret hoznék.
Szeretném hallani
mit mondtok egymásnak,
Édesapám mit mesélsz fiadnak?
Vidám gyermekkor,
pajkos diák évek,
De sokszor
elmesélted nékem.
Édesanyád igaz
hívö lelkét, s
Nagyapám jóságos
szívét.
Karmester, a hü
kutya,
Minden nap elkisért
az iskolába.
Télen ragyogott a fehér
hó,
Csilingelve repült a
lovas szánkó.
Forró téglával melegitett
pokróc,
Vastagon bugyolált kacagó
gyermek arcok.
Jaj, de boldogok
voltatok!
Kalandos katona élet
Az elsö világháborúban...
Hogyan vitt vissza
kedvenc Laci lovad
Sebesülten, golyólövéssel
a lábadban
Hösi századodba.
Sajnos az élet nem lehet
mindig boldog,
Könnyeznünk is kell.
Károly fiad, akit a képen
fogsz,
Idegen földön, orosz
hadifogolyként,
Verhnij Ufalejben,
1945-ben elhunyt.
Elrabolta töled a gonosz
háború.
Emberek éljünk!
Ne legyen többé háború!
Nehéz volt a veszteség,
De kárpótolt az élet,
Édeasanyám bearanyozta
szíved.
Három gyermekkel ajándékozott
meg téged,
S itt vagyok én is
köztük, a legkisebb.
Életed legnehezebb
korszakában,
59 éves korodban
születtem.
Kegyetlen kezek kínozták,
Ütlegelték ártatlanul
tested.
De Te ember maradtál!
Szeretö családunkért
Minden fájdalmat kiáltál.
Édesapám, Károly fiad
képe
Mindig veled volt.
Esti imáiddal sok
könnycsepp reáfolyt.
Ma is eljárok a malomhoz
a Sajó partjára,
Vadvirágot szedek
szeretteim sírjára.
Szívem a szívükböl,
Elfeledve nem lesznek
soha.
Szél rebben, füzfa levél
simogatja arcom,
Érzem, hogy lélekben
velem vagytok és
Mindig hazavártok.
Pihenjetek, béke
poraitokra.
Jó Isten áldása szálljon
Az összes hösi halált
halt
Magyar katonáinkra.
Dr. Sándorné Nahóczky
Beatrix
West Chester, U.S.A.
2012. Szeptember 4.
