Háborús Keresőszolgálat

 Május 31-én �csütörtökön� délután megcsörrent a telefonom és egy elfogódott hangú férfi közölte, hogy Román István íróval szeretne beszélni. Miután közöltem, hogy én vagyok, a hangja után megilletődve bemutatkozott, hogy

 � Németh István vagyok Balatonfüredről, annak a Németh Istvánnak a fia, aki az Ön tisztiküldönce volt a Don mellett.

 Ezután egy igen hosszú, örömteli beszélgetés következett, különféle kérdést tettem fel, amiből meggyőződtem , hogy valóban igazat beszél.

 Elmondta, hogy ő 1942.február közepén született, rá egy hónapra, március közepén az édesapját behívták katonának Veszprémbe, májusban kivitték a frontra és október közepén a gazdájával� Román István zászlóssal � együtt szabadságra hazajöhetett Balatonfüredre. Ahogy édesanyja elmesélte neki az idők folyamán, édesapja Urivnál fogságba esett és valaki évek múlva hírt hozott felőle, hogy Morsanszk nevű városban tífuszban meghalt.

 Édesapját csak egy kis fényképről ismerte, és amikor már férfivá nőt, elmondása szerint igyekezett megtalálni azt a Román Istvánt, aki többet tudna elmesélni a hős édesapjáról, de nem sikerült neki.

 Most, amikor a Duna televízió híradójában meghallotta a nevem, és a bejátszásból reménykedett, hogy én vagyok az akit régen keresett, a három lányát és katonatiszt vejét felbiztatta, hogy okvetlenül keressék meg azt, akit a képernyőn látott. A számítógépes keresésnek meglett az eredménye, a �Vörös kolostor� könyvemről is tudomást szereztek, sőt még a telefonszámomat is kinyomozták.

 A történet hűségéhez hozzátartozik az, hogy amit elmondott, az mind igaz. A könyvemet nem ismerték, annak idején én is mindent elkövettem, hogy Németh bajtársamról, illetve a családjáról valamit megtudjak, sajnos csak a nevét tudtam, meg azt, hogy balatonfüredi, de pechemre 8 vagy 10 Németh nevű család is élt és még most is él Balatonfüreden, így keresésem nem vezetett eredményre. Azért is nagyon szerettem volna a család nyomára akadni, mert könyvemben nagyon pozitíven többször is megemlítem, és szerettem volna egy könyvvel megajándékozni őket.

 A beszélgetés végén megállapodtunk, hogy a nyáron egyszer felkeresem őket egy kis további beszélgetésre.

 Aznap, nagyon jó estém volt, végre egy adósságomat törlesztettem. A tartalékomból dedikáltam részükre egy könyvet és azokból a 100 fronton készült fényképeimből, aminek negatívjait a HM Foto-laborjának ajándékoztam és a pozitívokat a gépemre telepítették, kiválasztottam 5 képet, amin a tiszti-legényem egyedül, vagy csoportban látható. A/4 és A/5-ös nagyságban kinyomtattam egyenként négy példányban, hogy a család mindenegyes tagjának legyen a képekből, hiszen eddig senki sem láthatta az édesapát, apóst, és nagy-papát. A könyvet és a hozzácsatolt képeket unokám pénteken feladta és kíváncsian vártam a reagálást.

    Kedden, �5-én � délután boldogan hallgattam, hogy milyen nagy örömet szereztem ezzel, a szerintem kis ajándékkal annak a Németh István honvéd családjának, akik 69 év után Katika segítségével tovább ápolhatják hősük emlékét.

Román István