Háborús Keresőszolgálat

"Reménykedem, hogy egy régen, körülbelül 30-35 éve tett ígéretemnek tehetek majd eleget az Önök segítségével. Az ígéretet egy haldokló asszony ágyánál tettem, amikor még középiskolás diáklány voltam. Azokban a napokban, ha csak tehettem, ott ültem nagymamám nővérének ágya mellet, hogy vígasztaljam, meghalgassam, amit élete utolsó perceiben mondani szeretett volna. Nagynéném mindkét fia a második világháborúban maradt. A két fiú Ginder Antal Ferenc (1921.) és Ginder József (1924.), a szülők: Ginder Ferenc és Breitenbach Erzsébet. Többek között azt mondta nekem: Kislányom, tanulj szorgalmasan, tanulj nyelveket és akkor írjál oda, ahol fel lehet kutatni a katonákat, mert nem lehet igaz, hogy mindkét fiam odaveszett a háborúban. Talán él valamelyik, csak nem tud hazajönni, vagy ha nem, legalább megtudod, hol nyugszanak. Még azon a nyáron eltemettük a nagynénémet. A nagymamámnak volt egy bátyja is, akinek szintén két fia tűnt el a 2. világháborúban:
Breitenbach Péter (1920.) és Breitenbach Ádám (1922.), a szülők Breitenbach József és Halbich Gertrúd. Ebben a családban maradtak túlélő lánytestvérek, akik a háború után Németországba kerültek és az ottani Vöröskereszt segítségével kerestették a Breitenbach és a Ginder fiúkat. Csak Breitenbach Péter esetében sikerült bizonyosságot szerezni arról, hogy elesett, a másik három eltűnt."
 Kiss Tamásné Várdomb

Tisztelt Szerkesztőség!

 Az Önök segítségét szeretném kérni, hogy megtudjam hol hunyt el a nagyapám. Megpróbálom röviden leírni a történteket.

 

"Nemrég született meg a kisfiam, akit anyai nagyanyám Don-kanyarban elhunyt öccse emlékére Vincének kereszteltünk. Nem gesztus volt, valahol legbelül egy lezáratlan történet végét akartam ebben látni: gyerekkorom óta a nagyanyám mellett úgy nevelődtem, hogy ez a kedves halott egészen az enyém is lett. Egy olyan rokont sirattam, akit soha nem láttam, előttem 35 évvel már meghalt; pedig akár még ismerhettem is volna, születésemkor lett volna hetven éves.