Történetek

Újabb temesvári levéltári adatok

2007-12-13 06:12:23
Temesvár környékén nem voltak harcok, de az aradi úton felállított hadifogolytáborban az embertelen körülmények miatt számos honvéd vesztette életét. Ezekről tavaly már beszámoltunk. Munkatársainknak most sikerült újabb áldozatok nevét felderíteni, akik számára a temesvári hadifogolytábor volt életük utolsó állomása és a bánsági nagyváros temetőibe pihennek.
(Puskel Emese riportjának elolvasásához kattintson a címre.)

Vers egy ismeretlen német orvoshoz

2007-12-07 04:12:15
Egy orvosra emlékezem

Élsz-e még doktorom, te germán,
ki messze, túl a Kárpátokon, Moszkván,
Volgán,
hol már az Ural dere csíp arcunkba
jeges ujjával, s te, ott az izsevszki
kettes számú láger orvosaként
egyedül szálltál szembe a halállal:
az éhség, tetvek és a poloskák
háborújával,
mert igaz voltál mint orvos és igaz
mint ember
s akkor, télen, egy hosszú éjszakai
börtön után reggel
öledre vettél egy gyerkőcöt ki
hajnalkor a hóra dőlt és vívódott
a halkan lopódzó utolsó órával,
perccel,
mert szíve a csonttá aszott testben
már nem akart dobogni:elakadt,
indult, talán ezerszer
és ez a gyerkőc magyar volt, akit
te a kórház egy külön szobájában
az ágyszélre ültettél hol azok
feküdtek, kiknek húsa már
emésztődött a kéjesen zabáló
halál szájában,
aztán ezt a gyerkőcöt egy tűszúrással
életre keltetted, egy kis időre
kiszabadítva azok markából,
kik hitványak, árulók, "kápók"
lenni annyira szerettek...

Még gyengéden az ágyamra
fektettél, betakartál úgy, ahogy
az édesanyák fektetik kis beteg
gyermeküket és távozón mégegyszer
a szemembe néztél s talán el se
hitted, hogy ez a gyerkőc még
most is él...

Doktorom - bár tudnám
a neved! - most ennyi
év után megköszönöm
neked, az orvosnak, az
embernek az életemet,
és ha már nem is élnél,
hadd tudják meg fiaid,
unokáid, hogy édesapjuk,
nagyapjuk a Kárpátokon,
Moszkván és a Volgán is
túl Ember maradt és
Orvos.

id.Horváth Rudolf
7515 Somogyudvarhely
Kossuth u. 101.

(A vers szerzőjének története - prózában - a címre kattintva olvasható)
 

Abádszalókiak a belci táborban

2007-11-28 10:11:17
 

Beregszászon voltam 1944 októbere elején, amikor az oroszok bekerítették a várost. Levetettük a katonaruhát, és civilben - amit a lakosságtól kaptunk - elindultunk hazafelé. Átkelve a Szamoson, Nyírcsászári határában két orosz katona megállított minket, és betereltek egy kis erdőbe. Itt már 300-an ültek a fűben. Rövidesen 500-600-an lettünk. Nyírgyulajon át beérve Debrecenbe, már 5-6 ezren lettünk.

 

Itt találkoztam össze 12 földimmel: Kozák Sándor, Mohácsi József, Szabó Dezső, Vízi András, Csörögi József, Nagy Károly Bodnár István, Juhász József, Sári László, Gál Imre, Károlyi Gergely, Garamszegi Zsigmond, Juhász János. Mindannyian egy vagonba kerültünk, és 1944. december 6-án érkeztünk meg Belcibe (Besszarábia). A 17 napi utazás alatt hétszer kaptunk kenyeret és hétszer levest. Egyik nap kenyér, a másikon "menü". A vagonból kilépve, akaratunk ellenére összerogytunk. Ötösével összeállva, egymásba kapaszkodva vonszoltuk egymást. Az őrök állandóan kiabáltak, lökdöstek, rugdostak bennünket.

Belciben akkor 3 láger volt: a főláger, a kisláger és a téglagyári láger. A kislágerbe kerültem, amely később kórház lett. A város szélén volt, közelében egy nagy nádassal.

Már akkor ez a láger lett a betegek gyűjtőhelye. December végére a halottak száma elérte itt a 150-200-at. 1945 elején kitört a vérhas és a tífuszjárvány. Éjjelente 200-250 halottat vittünk ki a közös sírba, egy gödörbe. Így ment ez május 9-ig, a háború végéig. Tudomásom szerint a városban lévő 20 000 német és 10 000 magyar hadifogoly közül csak 150 német és 3 000 magyar maradt életben. A 13 falumbeliből 9-en haltak meg. A háború befejezése után javultak az egészségügyi viszonyok, de ez már a halottakon nem segített.

Juhász János - Abádszalók

Oldalak: [0] 45 46 47 48 49 50 [51] 52 53 54 55 56 61