Háborús Keresőszolgálat

N A P L Ó Nagyon sajnálom, hogy nem vezettem naplót Magyarországról való elindulásom óta. Most, miután az eseményeket már magam mögött hagytam, madártávlatból, az időpontok nagybani meghatározása után megkísérlem emlékeimet visszaidézni és papírra vetni. Eddigi bolyongásaim alatt állandóan vezettem naplót. Hogy most miért nem tettem? Valószínü, most, hogy utólag visszagondolok, egy lelki nyomás befolyásaként, érezve, hogy amit teszek nem lesz jó. Most már mindenen túl vagyok, megkísérlem a visszaemlékezést. Legcélszerübbnek tartom, ha a Nagyváradi kórháztól kezdem meg az események felsorolását. Addig az ideig úgy emlékszem meg van a naplóm. 1944. szept.28. Úgy hiszem, ezen a napon hagytam el a nagyváradi kórházat félig gyógyultan. Igen keservesen, vonaton, autón utaztam. Szolnokon keresztül Budapestre, mert más irányból már lehetetlen volt Pécset megközelíteni. Budapestről egy éjjeli igen erősen zsúfolt vonaton utaztam Pécsre, ahová okt. 1.-én érkeztem. Egy éves elválás után, alig ismertem rá városomra. A nézegetésre, csodálásra nem igen volt alkalmam, mert valósággal futva tettem meg az utat az állomástól hazáig. Hisz már otthonomat, édesanyámat, menyasszonyomat sem láttam egy év óta. A viszontlátás igen örömteljesen és felejthetetlenül ment végbe. Anyu nem volt otthon, Dobó néni pedig alig ismert meg. Nála vártam meg anyu hazatérését. Közben megjött Dobó bácsi. Anyu elöl elbújtam, de ő megérezte jelenlétemet. Örömöm leírhatatlan volt. Egyszer sírt, máskor nevetett és nem győzött szeretetének jeleivel elhalmozni. A következő napon okt. 2.-án az egész társaság kiutazott Hirdre, mert Olga ott tanított. Ismét lemaradtam a csoporttól, hogy lássam elképedését, hogy én kire: �oha nem fogom őt viszontlátni �mondotta ő, megjelenik az ajtóban. Az elveszett gyerek visszatérésére az öröm igen nagy volt. A négy hét eü. Szabadságom legnagyobb részét Hirden, menyasszonyomnál, Olginál töltöttem. Az idő aránylag szép volt és szüreteléssel, puttonyozással, gramafonozással, de leginkább evéssel töltődött el. Sajnos meghízni nem tudtam. Eü. szabadságom igen jelentős dátuma okt. 15.-ike volt. Már magam sem tudom mit éreztem. Szálasi és pártja soha nem volt szimpatikus. A nagy napon Pécsett tartózkodtam. Az eskütételre való felszólitáskor ismét kiutaztam Hirdre. Igy azt nem tettem le. Eü. szabin okt. 23.-ig tartott. Igy a születésnapomat sikerült még otthon töltenem. 1944. okt. 24. Ezen a napon indultam utra, hogy ismét jelentkezzem a csapattestemnél, Kaposváron a 6./II. zlj- nál. Itt megtudtam, hogy régi századom majdnem teljesen megsemmisült. Nem küldtek vissza a frontra, hanem keserves és nehézkes huzavona után a 12. kieg. psággal, egy Nagyatádon megalakuló újoncezredhez osztottak be század parancsnoknak. . 1944. nov. 11. Bevonultam Nagyatádra. Jelentkeztem zlj. Parancsnokomnál Perjés Kálmán szds.-nál. Nem volt valami szimpatikus, ezt később csak megerősiteni voltam kénytelen. Ezredparancsnokom Kolozsváry ezredes volt, egy csendes öregúr, az alparancsnokainak befolyása alatt. Századomnak nagyon megörültem, mert mind jófajta somogyi bicskás volt. A fronti szd.-om is ilyenekből tevődött össze. A parancsnokságot Joó József örm.-től vettem át és itt ismertem meg másik alattvalómat Szita Jóskát is. A későbbiek folyamán mindkettő testi-lelki jóbarátom lett. Lakásom az első napokban Molnár Emmiéknél volt, később átköltöztem Barnánéhoz. Szobám szép volt, de a hidegtől sokat dideregtem, melyet pálinkával ellensúlyoztam. A kiképzés igen szépen haladt. A kiképzéshez szükséges anyagokat Dodóval és Jóskával közösen loptuk össze, mert fapuskákon kívül semmink nem volt. Századom volt a legjobb század egész Atádon. Igen jó barátságba keveredten egy Ferences szerzetessel, Sándorral is. A légiriadókat rendszerint az ő pincéjükben töltöttem el. Nagyon jó társaság gyűlt ott össze mindig. Sanyi szobájába pedig �anárit�mentünk mindig látogatni. Estéimet Molnáréknál, Feketééknél, Krivaricséknál,és a Koronában töltöttem rendszerint el. A nyilasokkal, különösképpen a járási vezetővel nem voltam valami nagy barátságba. Ellenszenves fickók voltak. Napjaim általában programdúsan teltek el. Legényem Horváth Vendel, nagyatádi fiú volt, és ma is mellettem van. Használható fickó. Ebben az időben még levél útján összeköttetésben voltam anyuval és Olgival. Sajnos mint mindig, akkor sem voltam az a kimondott jó levélíró. Igy utolsó napjaimat a Déldunántúlon nem töltötték be az otthon utáni vágyakozások. Pedig akkor már városunk Pécs, igen nagy veszélyben volt. Mohácsnál több esetben megkisérelték az oroszok az átkelést. Vidáman éltünk, ki akartuk szürcsölni az élet poharát,- mert ahogy visszagondolok- éreztük életünk kellemetlen fordulatát, a veszélyt. Meg kell még emlékeznem nov. 28.-ról, amikor megtudtam, hogy Pécs elesett. Anyu és Olgi otthon maradt, igen erősen becsiptem, mondhatnám berúgtam és akkor riadóztattam az egész helyőrséget. Az utolsó levelet és üzenetet Vendel hozta Pécsről. 1944.dec. 2. Ez a nap már reggel nyugtalansággal és idegeskedéssel kezdődött. Már napok óta Németországba való kiutazás fenyegetett bennünket, úgy hogy ninden nap vártuk a szerelvényt, mely ki fog vinni minket, hogy ott folytassuk a kiképzést. Ekkor már Nyitrai Gyula szds. (aki szakállat viselt és határvadász volt) volt a névleges szd. Pk. Az ügyek intézése mind rám maradt. Rendes fickó volt. A délelött aránylag ugyan úgy telt el mint a többi.Tisztigyűlés, légiriadó stb. Délelött 11 �or hivattak a zlj. pság.-ra, ott kiadták a parancsot, hogy riadó az oroszok Barcsnál vannak és tőlünk északra már elérték Böhönye községet, úgy hogy utunk el van zárva, tehát valószínü, úgy kell majd átvágnunk magunkat. Természetesen ez a hír is olyan volt mint a többi magyar helyzet tájékoztatás. Rettenetesen nagyitva. Erre hogy úgy mondjam komoly pánik tört ki. Szorgalmas pakolás, iratok elégetése, kocsik szerzése a környékről, a közelben lakók pedig búcsúzkodni siettek haza. Miután a szd.-nál a parancsokat kiadtam, legényemmel és Szabó János öreg honvéddel én is hazasiettem a lakásomra. Csomagoltunk, és a nem szükséges dolgokat egy vastag kocsiládába téve Molnáréknál a kertben a tyúkól alá elástuk. Ezután siettem vissza a legénységemhez. Ezek kérve-kértek, hogy maradjunk Atádon és �yerekfejjel- a szd. �l vegyük fel a harcot. Természetesen nem egyeztem bele. Dodóval és Jóskával ezután a raktáraknak estünk. Onnan minden használható fegyvert és élelmet a szd.-unk részére kicsórtunk. A kiüritett irodában egy síró hölgyet találtam. Mint késöbb megtudtam, Dodóba volt halálosan szerelmes, egy házban laktak. Vígasztaltuk és magunkal vittük. Az indulásra a szd.-ot majdnem teljesen felszereltük fegyverekkel. Kb. úgy 4 és 6 között indultunk el. Aránylag az egész társaság jól be volt szívva. Most, hogy visszagondolok szörnyű karaván voltunk. Menekülő katonaság. Azomban mégis csak így volt jó. Sok magyar vért mentettünk meg. Egész éjel meneteltünk, állandó és különböző rémhírek kiséretében. Az üveg �pálinkával telve �állandóan körbejárt, igy az út nagy részére nem igen emlékszem. Igen rossz benyomást tett ránk a zabráló német katonaság, akik a védtelen falvak lakosaitól lovat stb.-t loptak és vettek el erőszakkal. Utunk Marcali alatt eltért és Somogysámsonon keresztül Balatonszentgyörgy felé vezetett. Minden felé igen nagy a torlódás, a menekülő újoncezredek minden utat elzártak. Ugyanakkor német alakulatok végeztek külömböző bűvészmututványokat, naponta többször is velünk szembe jőve. Keszthely, Alsópáhok, Pölöske, és Alsónemesapáti. Az úton az újoncaink nagy száma megszökött. Igen nagy hiányokkal értünk be Apátiba 1944. dec. 6.-án. Atádról való kiindulásunk után Somogyszobnál találkoztam Dobó bácsival és Zolival. Tőlük hallottam az utolsó hírt hazulról, hogy az asszonyok teljesen egyedül otthon maradtak. A pincébe menekültek, amikor az oroszok bevonultak Pécsre. Hogy mi van velük, azóta sem tudom. 1944.dec. 6. Alsónemesapáti. Egy zalai kisközség, nem messze Zalaegerszegtől. Itt töltöttük a leghosszabb időt menekülésünk alatt. Kedves, sáros kis falu, a forgalmas utaktól távol. Aránylag jó elhelyezési lehetőségek. Beérkezésünk után aránylag bőséges hely. Először is számbavettük a legénységet. Elég sokan hiányoztak. Pár napig csak ember és anyag ellenőrzés folyt. Közben állandóan futottak be a szököttek, akiket megijesztett a nyilasok hirdetése, mely szerint a szökött katonának a családját is kiirtják. Igy létszámunk csaknem megütötte az elinduláskorit. Nyitrai Gyulával laktam együtt. A mama főztje igen izletes volt. Nagyon kevés kincstárit ettünk, de még kevesebb vizet ittunk. Borunk volt állandóan, pálinkánk pedig igen nagy hírnévnek örvendett, amelyet magunk főztünk. Igen jól élt a mi családunk. Dodó menyasszonya, Kapitány, Dodó, Jóska, és jómagam. Állandó spicc, éjszakai kiruccanások Jóskával, hintó, Zalaegerszeg, Margit, Emmi, Mária, tisztigyűlés, kártya, mintha mindannyian a vesztünket éreztük volna. Nevezetes nap volt karácsony napja is. Egész nap ettünk, hihetetlen mennyiséget ittunk, és este kb. 2800.- pengőt vesztettem chemin-de-fair-en. Sokat gondoltunk haza. Talán,- sőt biztosan- azért is ittunk olyan sokat.Nem akartunk a jövőbe gondolni. Dodó és menyasszonya között dúlt a szerelem, és állandóan az esküvőről tárgyaltak. Hathatós közreműködésem eredményeképpen a polgári esküvő este 10-kor meg is történt, jómagam és mégjobban becsipett Jóska sógor tanuskodása mellett. Az egyházi esküvő pedig még furcsább időben, pont éjfélkor történt. Még a pap is, drága jó Sanyi páter is dülöngélt. Mindenki, még a menyasszony is katona ruhában volt. Gyönyörű esküvő volt. Vágtató kocsik, ropogó puskák és pisztolyok, robbanó kézigránátok az éjszakában. Utána muri reggelig. Ezt követte Szilas Karcsi esküvője, melyen szintén tanú voltam. Mult az idő, az újonc ezred igen nehezen készült el a németországi kirándulásra. Állandó anyagmozgatás volt, mely nem akart véget érni. Nyilas vizsgálatok folytak, mert az ezredet sabotage-al vádolták. Lassan ment a készülődés, hála Kóbor János alez-nek aki az ezredparancsnokunk volt. Neki köszönhető még az is, hogy nem lett az egész ezred �nkéntes Hugarista� Igy teltek napjaink, miközben minden anyag hiányában �erge�kiképzést folytattunk. Az erdő és a szőlőhegy állandóan �még éjjel is �katonákkal volt tele és zajos. 1945. jan.1. Újév napját is Nemesapátiban töltöttük el. A napnak a jelentősége ugyan megvolt, de tekintve életmódunkat, nem igen volt változatosabb. Én Szilas Karcsiéknál töltöttem az időt, azután mint rendesen, éjszakai hintózásra indultam. Boldos Újévet kivántam a búcsúszentlászlói jegyzőnek, anélkül, hogy ismertem volna, és átrándultam a szomszéd faluba is Emmiékhez és Máriához. A németországi elindulásig az idő ily módon telt el. Változatosságot a nagy nyilas vizsgálatok és politikusok látogatása hozott. Igy pl. az a politikai szélhámos Járos és Rajnis is meglátogatott bennünket és az ezredhez szónoklatot intéztek. A rádió tele volt részünkre jó hírekkel, de mint most már tudjuk, mind �mind �acsa�volt. Azóta még a rádió hireknek sem tudok hinni. Abban az időben mindenki csak hazudni tudott Magyarországon. Még saját magunknak is hazudni kellett, hogy az álmunk valahogy nyugodtabb lehessen. Bevezették, - nálunk az ezrednél csak 3-4 héttel később, - a Szálasi köszönést is. Igen sokat mulattunk a fegyelmező gyakorlatok alatt az új üdvözlési módon. Nem tartottam helyénvalónak azt sem, hogy a honvédség tagjai most már politizálhattak, de csak erősen jobb oldalt. Élelmezésünkről is pár szót. Pocsék rossz volt. Az volt a szerencsénk, hogy volt a szd.-nak elegendő pénze, így a mi szd.-unk élelmezését igenszépen fel tudtuk javítani. Még a külön be nem jelentett 7 db lovunkat is a saját pénzünkből etettük. Közvetlen parancsnokom Perjés szds. Nem volt gondolkodó ember és akkor már nagyon erősen érződött rajta a Buncsák féle befolyás. Minden parancsot majdnem gondolkodás nélkül akart végrehajtani. Így állandó összetűzésben volt beosztott szd. pk.-aival. Furcsa ember, de nem vagyok bírája. Velem erősen nem szimpatizált. Elmúlt, hagyjuk. A szd.-ra erős nyomást gyakorolt. Így múlt az idő és jött el a már mindenki által megbánt németországi kirándulás indulási napja. 1945. jan. 10. Ezen a napon már egészen korán volt ébresztő. Csomagolás a Perjés által meghagyott kocsikba. ( utolsó nap elvette a legjobb lovainkat és kocsijainkat) Sürgés �forgás, létszám megállapítás, családtagok (sajnos) kocsija. Végül pedig menetkészen felálltunk a község É-i kijáratánál. Komoly havazás, fagy. Szemle, búcsú, kb. 7.30-kor indulás. Gyalogmenet. Étkeztető állomások. Első napi menetcélunk Bérbaltavár volt. Jó elhelyezés, rossz koszt, tábori őrség (hogy miért még ma sem tudom). Másnap a tél legcsúnyább hóviharában folytattuk az utat Sárvár felé. Szörnyű hófuvás, nagy hó, mi pedig felsőbb parancsra köpeny nélkül, zubbonyban meneteltünk. Nem is annyira menet, mint inkább vánszorgás volt amit csináltunk. Még nappal sem lehetett 10-15 méternél messzebb ellátni. A családtagok a kocsikon. Bennem a pálinka tartotta a lelket. A lovak már nem bírták, az emberekre állandóan orditani kellett, mert mindenáron le akartak ülni az út szélére. Ott fagytak volna meg. Keserves, nehéz, fáradtságos út volt. Este 5 óra után már nem láttunk, és Sárvár állandóan 5 km-re volt tőlünk. Legalább is akiket kérdeztünk, már órák óta ezt mondták. Sárvár elött kb. 2 km-el már én is felhúztam a köpenyemet. Nem bírtam már tovább. Egy kocsi végére ültem, és hagytam magam huzatni. Az egész napi futkosás a szd. mellett, az örökös kiabálás, hogy le ne maradjanak, nagyon kifárasztott. Mindannyian nagyon kivoltunk. Ilye körülmények között értünk kb.10-10.30 között Sárvárra. Itt még nem voltam és tekintve, hogy szálláscsinálók voltak elöl, reméltünk egy jobb szállást. Helyette egy a mi életünkben örökre emlékezetes sárvári téglagyárat kaptunk. A lovak részére pedig ugyan ennek a téglagyárnak eléggé szellős udvarát. Hogy mit jelent 38-40 km-t hófuvásban és állandó viharban legyalogolni, azt csak az tudja aki már próbálta. És akkor ez után az út után egy fűtetlen, szellős, téglagyár, az összes szárító padlásával, melyen hivatásánál fogva egy ablak sincs. Szörnyű volt. Elöttünk pedig a Németországba kihurcolt hadifoglyok és zsidók minden fajta kis állatkákkal töltötték meg úgy , hogy a szalma mozgott. Minden volt csak embernek való hely nem. A tiszti szállások sem voltak sokkal jobbak. Azok a községháza tanácstermében, tetükkel töltött szalmazsákokon volt. Oda már csak úgy vánszorogtam fel. A szalmazsákra rogytam, és a bakkancsom lehúzása után �hogy a szoba fűtetlenségét ellensúlyozzam, - egy nagyot ittam, betakaróztam és mint a halott, aludtam reggelig. Mosdási lehetőség nem volt, igaz kedvem sem volt hozzá. Csak másnap láttam meg igazán azt az Istentől elrugaszkodott helyet, a gyárat, ahól a legénységünk aludt. Szomorú, de így volt. Jelentésemre vállvonogatással feleltek. Az onna való elköltözködést nem engedélyezték. A sok veszekedéstől már fásult voltam. Hogy valahogy segítsek a szd.-om helyzetén, a tartalékot áldoztuk fel és minden nap duplát kaptak ebédre. Emellett az elhelyezés mellett Perjés szds. Még napi foglalkozást is írt elő. A jelszava volt : �Beverni a bakát a földbe, és újra építeni. Megfogni a tö�! � A bakancsok a sárvári tartózkodás alatt nem tudtak kiszáradni. Délutánonként kijártam a sásvári korzóra. Sikerült is egy csinos kis iskoláslányt felszedni. Nagyon kedves volt, Másnap este már náluk voltam. A mamája is nagyon kedves volt. Pár estét töltöttem náluk. Römi, kaja, pia. Sem a nevét, sem a címét már nem tudom. Közben egy komoly afférom volt az N.Sz.K. embereivel. El akarták vinni Dodót, de én, mint hdp-ot, illetve tisztjelöltet nem engedtem letartóztatni. Attól a pillanattól kezdve Dodó nem mehetett nélkülünk sehová. Állandóan töltött pisztollyal kisérgettük. Tanácstermi lakásunkból minden nap, már 9 órakor mindenkit kidobtak, mert a nyilasok állandóan tanácskoztak. Hosszas huza-vona után végre engedélyt kaptunk, a városba való kiköltözésre. Ez egész jól sikerült. Egy kedves munkás családhoz kerültem. Két lányuk volt. Velük egy hálóban aludtunk. Még Vendel is. A nagyobbik lány révén igen jó konyakhoz jutottam olcsó áron. Sajnos csak rövid ideig élvezhettük a jobb szállást. Sárvárt egy fagyos, eléggé havas reggelen jan. 19.-én hagytuk el. Ismét tovább kutyagoltunk nyugat felé. Lovaink már alig bírták. Et alatt az út alatt egy gyönyörű fehér komondort szereztem Nagyon kedves állat volt. Egyházasfalu. Tele az I..A-beli mukikkal. Ezek is nyugalmas semmittevéssel tengették életüket. Egy éjjelt töltöttünk ott. Sopronkövesd. Jan. 21.-én érkeztünk oda. Hosszabb időt, kb. 1 hetet töltöttünk ott. Egy menyecskénél voltam elszállásolva, akinek a férje katona volt. Vendel is velem aludt a szobában. Az időm főleg a kutyám idomításával telt. Egyszer voltam Szilas Karcsival pénzért Szombathelyen. Sikerült egy csomó pálinkát és rumot szerezni. 1945. jan. 27. Ekkor értünk be Sopronba, utolsó Magyarországi városunkba. Tiszta rom, agyon bombázva. A hadapród iskolában voltunk elszállásolva. Az öreg Nyitrai papa csinált nekünk jó szállást. Egész jó volt, még a kaja is, melyről Jósksa sógor gondoskodott. Egy délután Nyitraival kimentünk a Royal kávézóba. A szomszéd asztalnál egy gyönyörű, feltünést keltő hölgy ült. Ő szintén állandóan engem nézett. Valami derengett bennem, valahonnan ismerem. Végre is egy név jött az ajkamra. Ilonka. Ki is mondtam. Felfigyelt, elmosolyogta magát, jómagam ebben a pillanatban ismertem fel. A szulimáni tanító lánya volt. Másnap bejött velem megnézni a hadapród iskolát belülről. Sopronban kb. a 3.-ik napon a kutyámat kivitték, és nem jött többé vissza. Ő legalább otthon maradt magyar földön és nem ment annyi mindenen keresztül mint mi. Kaptunk még egy pár kiegészítést, fegyvert, pálinkát és cigarettát. Igy vártuk az indulást. 1945. febr. 1. Erős hófuvás, reggel korom sötétben indulás. Irány a Bécsi úton, át a határon. Egy utolsó pillantás visszafelé, egy utolsó búcsú a hazai rögtől és már túl voltunk Ausztriában. Ausztriai utunk igen szép és felejthetetlen volt. Az első állomásunk Winernaustadt volt. Erős és kemény menet után este 10-kor érkeztünk meg. Igen fáradtak voltunk. Egy iskolába szállásoltunk be. Itt kaptuk az első német kosztot. Türhető volt. Az első éjszakánk mély álomba merülve telt el. Másnap tisztálkodás, délután séta. Igen sok magyar volt ott. Mindenfelé magyarul beszéltek. Kávéház minden komoly ital nélkül. Mozi , színes film Rökk Marikával. Este nagy sörözés Hazatérés után egy üveg pálinkát bontottunk Dodóval. Jól ráhúztunk. Nagy Endre hdp. Csúnyán berúgott és randalírozott. A következő nap délelöttje bevásárlással telt. Végre ismét nyitott üzleteket láttunk, hol még vásárolni is lehetett. Délután ismét mozi, kávéház, sörözés. Este ismét snapsz. Készülődés a másnapi menetre. 1945. febr. 4. Megkezdődött egy eléggé fáradtságos, de nagyon kedves gyalogmenet Ausztrián keresztül. Gyönyörű völgyeken keresztül, príma betonúton vezetett utunk. Gyönyörű hegyek, fenyőerdők, zuhogó hegyi patakok. A háború rombolását azomban itt is megtaláltuk. Légiriadó igen gyakran volt. Sok zsidóval találkoztunk és sokkal beszéltemis. Többen kijelentették, hogy elöbb lesznek otthon, mint mi. Nekik lett igazuk ! Egy igen szép kis hegyi faluban Altenmarkt mellett volt az első szállásunk. Kedves kis osztrák falu volt. Idősebb házaspárnál voltunk hárman elszállásolva. Kedves öregek voltak. Szeretném mégegyszer meglátogatni őket. A kis padlásszoba ragyogott a tisztaságtól. Fehér volt minden. Igen kellemesen éreztük magunkat. Este tej, Dodó főzött egy príma burjupörköltet, nokedlival, melyre a házigazdáink is meg voltak híva. Ők vacsora után egy üveg badeni vörösborral, gyűrűs békebeli osztrák szivarral és mákos kaláccsal kínáltak bennünket. Szerettünk volna még néhány napig ott maradni, de sajnos nem lehetett. Másnap zuhogó esőben indultunk tovább. Altenmarktban, dacára a nagy esőnek a nyilt utcán kenyérfelvételezés volt. Természetesn minden elázott és magunk is bőrig áztunk. Perjés igen kocsis módjára viselkedett. Az eső lassan elállt, igy futottunk be Hainfeldbe. Fáradtak voltunk. A szd. egy nagy mozihelyiségbe volt elszállásolva. Mi hárman a paplakban, egy kicsi, barátságtalan és főleg hideg szobában voltunk elszállásolva. A gazdaasszony lánya azomban igen kedves volt. Ha otthon voltunk a konyhában tartózkodtunk. Sokat beszélgettem és kénytelen voltam nyelvtudásomat megcsodálni. Két napig pihentünk itt. Másnap Magony Miklós ftörm. - aki a szolgálatvezetőm volt �ebédre hívott meg. Nagyon jól éreztük magunkat. Este sörözni jártunk, de azért a pálinka sem maradt el. 1945. febr. 8. Hainfeldet is elhagytuk és folytattuk vándorlásunkat nyugat felé. Verőfényes tavaszi nap volt. Gyönyörű beton úton folytattuk utunkat és egy menettel egy kis osztrák városkába futottunk be. Itt csatlakozott Nyitrai papa ismét hozzánk. Wilhelmsburg. Már igen kedvező benyomást gyakorolt ránk, hogy a város szélén �ahól pihentünk egy kicsit - egész türhető sört mértek. Itt ismerkedtem meg Grétivel is. Jópofa osztrák lány volt. A legénység egy iskola tornatermében volt elhelyezve, mi ugyanott egy kisebb szobában. Tisztálkodással telt el a következő nap délelöttje. Még aznap délután ismét felkerestem kerékpárral Grétit. Römiztünk, pálinkát ittunk. Másnap egy harmonikást, Vékásit is magammal vittem. Este mozi. Grétit hazakisértem, és utána Kapitány úr lakását a cukrászdát kerestem fel, ahól igen jól elszórakoztunk. Babkávé és snapsz. Wilhelmsburgban éppúgy mint máshol, reggelig tartó kártyacsaták dultak. A játékosok Magony (tata) Dodó, Jóska és jómagam voltunk. Ha csak mód volt rá, Mogor Sándort kihagytuk. Nagyon unszimpatikus volt. Három napi pihenő után ezt a helyet is elhagytuk, hogy pár kilóméterrel odább ismét hosszabb időt töltsünk el. 1945. febr. 12. Következő állomásunk St. Pölten volt. Az elszállásolásunk még rendesebb és tisztább volt. A legénység egy gyönyörű iskola teljes emeletét kapta. Mi egy volt osztrák hivatásos katona özvegyénél laktunk. Jól éreztük magunkat, főztünk, sokat kártyáztunk. Bejártunk a városba. Kávéház, mozi, villamos. Még Wilhelmsburgbais lerándultam egyszer kerékpárral. Gréti pedig engem látogatott meg. Vele is voltam benn a városban. Nagyon jól éreztük magunkat. Málam vacsorázott�Még vonaton is utaztam. Szép sétákat tettem St. Pöltenben is. Szép volt, igen sok magyar élt ebben a városban. Különösen az akkor már megszállt magyar részekről. Hogy pontosan mikor indultunk tovább már nem tudom. ( Éppen most kaptam Kosiczky Matyitól egy pontos naptárt, melyben minden időpont rögzítve van. ) 1945. febr. 21. Indulás St. Pöltenből, már csak fél zlj. esőben. Az 1. és 4. szd. a Kapitány parancsnoksága alatt. Utközben internáló tábort is láttunk, és egy komoly légiriadót éltünk át. Éjjelre Mauer nevü községben voltunk elszállásolva. A szd. az iskolában, mi pedig egy kocsma egyik szobájában. Sok tejet ittunk és egy kis udvarlás után a kocsmáros lányától még civil vacsorát is kaptunk. Rádió, römi, kocsma. Következő nap, már 4 órakor indultunk tovább. Igen erős menet állt elöttünk. Végcélunk és berakodó állomásunk Amstetten volt. Kb. 6 �8 óra körül értünk be. Nagyon, de nagyon fáradtak voltunk. Ráadásul nem volt szállásunk, hanem a vasúti kocsiba raktunk be azonnal. Nagyon hideg volt, de szereztünk kályhákat. Másnap ismét egy komoly légiriadót éltünk át. Mi felmentünk egy szomszédos hegyre, onnan figyeltük a repgépeket. Aznap még berakodott a másik két szd. is. Éjjel, 1945. febr. 23.-án 1 óra 30 �or megindult velünk a vonat St. Valentin �Budweis irányába. 1945. febr. 24. Megkezdődött a szokásos elhelyezkedés a vagonokban. Egész nap pakoltunk, hogy mentől jobban elférjünk. Aránylag kényelmesen utaztunk. Befutott a vonatunk Gross �Umlowitz állomására. Itt vesztegeltünk febr. 28.-ig. Sör, saját főztü kaja. Tojás doszt. Légiriadók és rengeteg kártya. Menetünk a továbbiakban a következőképpen folytatódott : febr.28. Pilsen �Marienbad márc. 1. Eger �Paulen márc. 2. Halle . Itt ismét hosszabb ideig álltunk. Légiriadó, kaja. Este a német vasutaslányok beszálltak hozzánk teára. Cigányzene. Alig tudtak már leugrálni, mert közben indult a vonat. márc. 3. Wittenberg �Berlin márc. 5. két napi folyamatos menet után Süderlugum �Tandern �ál átléptük a Dán határt. Ribe �Bramming és 13 óra 45- kor Esbjerg-be érkeztünk. Az egész aránylag jól éreztük magunkat. Tata, Dodó, Jóska, Sándor, Vendel, Vizi, Visnyei, Mohay, Kardos, Tojás, Levák, Bajnos és jómagam �aktunk�egy vagonban. Kártya, kaja, jókedv. 1945. márc. 5. Esbjerg. Beérkezésünk után tudtuk meg, hogy mi, az 1. és 4. szd. itt fog kirakodni. Itt tudtuk meg sajnos azt is, hogy Nyitrai Gyula új beosztásba kerül és igy elhagy bennünket. Sajnáltuk nagyon, dacára, hogy az úton nézeteltéréseink voltak. A kirakodás megtörtént. Ekkor vágott csak igazán be a ménkü. Jóindulatú parancsnokunk Perjés, egy új tiszti beosztást készített, hogy az1. szd meghitt, összeszokott tiszti karát széttúrja. Ez teljes mértékben sikerült is neki. Dodót a 4. szd-hoz - Szilas Karcsihoz, Jóskát pedig a 3. szd.-hoz Kálvári (dupla doktor ) Istvánhoz osztotta be. Szegény Jóskát sajnáltam, hogy ahoz az agyalágyulthoz került. Kirakodásunk után egy német unteroffizir vezetése mellett századom keresztül ment Esbjerg városán. Tudtuk, hogy valamilyen szigetre kerülünk. Ekkor láttam életem első tengeri kikötőjét. Itt az átszállító hajóra vártunk kb. 1 órát. Aztán mint első tengeri utazás, áthajóztunk Fanő szigetére. Nem sok jót vártunk tőle, de hála Istennek kellemesen csalódtunk. Keresztül vezettek egy kis városkán, Nordby-n, de a sötétség miatt nem sokat láttunk. Bevezettek a szd.-al együtt egy baraktáborba, ahol a sötétség ellenére Gyönyörüen beszállásoltunk. Fáradtak voltunk, sötét volt, így nem sokat láthattunk. Hosszú vagon utazás után jól esett az ágy. Lindkulu Ottó hauptfeldwebel a dán barakfelügyelő irányított bennünket. 1945. márc. 6. Csak másnap, mikor világos volt, láttuk, hogy hova kerültünk. Egy aranyos kis kb. 100 m hosszú, és 60 m széles baraktáborba. Kerítéssel körülvéve. Kis 18 személyes szobák, minden honvéd részére ágy, szekrény. Baraktáborunk 10 házból állt. Külön konyha, mellette egy 100 fős étterem, melyben szinpad is volt, és egy zongora. Ugyancsak az étterem egyik sarkában egy kantin. A konyhából tálaló ablakon keresztül lehetett az ételt kiadni. A konyhában három hatalmas kondér, mind gyönyörü, modern az összes konyhai felszerelés a tepsitől a húsdarálóig. A konyha mellett egy éléskamra, az azonnali főzéshez szükséges élelem raktár, mellette egy másik, két villamos jégszekrénnyel. A tábor berendezéséhez tartozott még egy különálló barak, melyben elsőrangú mosdó, fürdő és fűtőberendezés volt. A WC is igen csinos és tiszta volt, a tábortól kb. 25m-re. Egyszóval egy gyönyörű század erőnek megfelelő baraktáborban voltunk elhelyezve. Az irodának, műhelynek is egy teljes szoba állt rendelkezésre. Az asszonyok részére sajnos csak egy szobát tudtam adni. Nekik megfelelt, részekre osztották és a férjeikkel együtt ott laktak. Velünk volt Magony Miklósné, Balázs Lajosné és kislánya Marika, Tikos Sándorné és Váradi Károlyné. Jómagam a szakaszparancsnokaimmal együtt és a legényekkel egy szobát foglaltunk le. Másnap rendezkedés, körlet és udvartakarítás. A lovak elhelyezése egy német lágerbe történt. Mindent gyönyörűen kicsinosítottunk. Nagyon lakájos volt minden és jól éreztük magunkat. Tekintettel arra, hogy a Karcsi nem tudott németül, én voltam az, aki a német parancsnokságokkal mindent megbeszéltem. Lindkulu Ottó a városparancsnoki beosztásban lévő hauptfeldwebel-el igen jó barátságba keveredtem, igen sokat segített. Először is a mi bakáink legfontosabb életmegnyilvánulását, az evészetet intéztem el. A Zahlmeister kedvesen fogadott és amit kértem részben megadta, részben megígérte. Élelmezésünk első rangú volt. Zsoldot is azonnal kb. 1000 Korona többlettel megkaptam, későbbi elszámolásig. Úgy a magam, mint a 4.szd. pk. nevében intéztem el mindent. Kb. három napos lótás-futás után, úgy az elhelyezést, mint az élelmezést rendes kerékvágásba hoztam. Miután minden rendben volt, következett a hivatalos jelentkezés az akkor már értünk üzenő zlj.pk-tól, a lovagkeresztes (+ magyar) német Hauptmann Böck-nél és Major Friedebold-nál, ki az ezredparancsnokunk volt. Kedves fogadtatás. Látszott, hogy igyekeznek a kedvünkre tenni. Következett a részletes megbeszélés, a kiképzés folytatására. Azt, hogy már volt valami kiképzésben részünk, azt letagadtam, igy az újonc kiképzés újból kezdődött. Beavattak, -már amennyire szükséges volt - a sziget védelmébe is. Miután fegyverrel felszerelve nem voltunk, megkisérelték az akkor már majdnem lehetetlent, bennünket felszerelni. Különböző mintájú puskákat kaptunk. Mindenkinek azonban ez sem jutott. Ádám korabeli géppuskákat is adtak, melyekkel nagy ritkán egy �egy lövést le is lehetett adni. Hogy komoly fegyverünk is legyen, kettő darab, különböző mintájú és más �más frontról kiszuperált gyorstüzelő géppuskát is adtak. Miután ilyen remekül fel voltunk szerelve, jól dresszírozott német altisztet kaptam vagy nyolcat. Ezek fogják a gyakorlatokat bemutatni és utána a hibákat kijavítani. Tehát kiképzőket kaptunk. Páran közülük igen normális gondolkodású tag volt. A legjobb pofa Fritz Butz volt. Személyi segítőmként szerepelt. Jó haver, kitűnő pofa volt. Miután már a szinpadi beállítást elrendeztük, döbbentem rá, hogy a vég már igen közel van. Ezek után elképzelhető, hogy a kiképzéssel mennyit törődtem. Fő elvem volt a sport és a koszt. Edzett és sportos, ügyes embereket akartam nevelni. Mivel a kiképzés szükségessége iránti bizalmam megrendült, az egyéni életnek adtam magam. A közös szobából különböző lopások miatt kiköltöztem és az iroda helyiségben verten fel a sátorfámat. Ekkor érkezett meg az új szd. pk. Talmácsi Antal fhdgy. Ő új lendületet vitt a kiképzésbe, de egy hét után elhelyezték. A tábor élete folyt. Délelött a bőséges reggeli után ki a gyakorlótérre, délután az igazán bőséges ebéd után 2-ig pihenő, utána sport, játék, fürdés 5 óráig. Kedvelt tantárgy volt a japán mesterfogások elsajátítása. Magam tartottam. Ünnep napokon, műsoros délutánokat rendeztünk az ebédlő szinpadán, melyek igen sikeresek voltak. A dánokkal nagyon jó barátságban éltünk, különösen a dán felügyelővel és családjával. Azonkívül a kantinosunkkal.Kantinunk is volt kettő. Egy dán, egy magyar. Pazar dolgokat lehetett vásárolni. Az élelmiszertől a cipőfűzőig, mindent. Itt még békebeli állapotok voltak. A kincstári koszt mellett, naponta egy fehérkenyeret, 10dk vajat, 2 liter tejet, 10-15 tojást, fél liter tejszint, pár deka sajtot, egy kis snapszot küldtem le becses torkomon. Prímán, főúri módon éltünk. Méginkább javult személyes helyzetem, miután az én Ottó barátom révén egy teljes vikkendházat kaptam, 4 szobával, kb. 100 m-re a tábortól. Dániai életem egy új fejezete kezdődött akkor. 1945. márc. 18. A német parancsnokságokkal a viszony tűrhető volt. A német tiszti kaszinóba minden héten kétszer el kellett menni ebédelni. Az ellátásunk nagyszerű volt. Kantint kaptunk minden hónapban, melyben bőségesen volt cigaretta és snapsz. Lassan megismertem mindent a szigeten. A nyaraló teleptől a tengerparton át a városig. Békében világhírű fürdő volt, most azonban a németek védelemre rendezkedtek be rajta. Minden aknásított területtel volt tele és dróthálózat össze �vissza volt telepítve. A nyaraló telep teljesen tönkre volt téve, a kis vikkendházak szétbontva és az anyagából bunker építve. Barbár, állati rombolás. Ezt tette a háború. A királyi nyaralóban a német haditengerészet katonái voltak elszállásolva. A nem lakott területek, homokbuckás, - gyéren benőtt - sötét színű fűvel és apró homoki fenyővel. Az utak valamikor betonutak voltak. A sziget D-i csücskében egy nagyon aranyos kis halászfalú volt. Fritz-el voltam ott vacsorázni. A város, Nordby is egy kis tengeri fészek volt, jellegzetes kis dán házakkal. Herci hely volt. Különösen nyugalomba vonult tengerészek lakták. Kereskedelme és ipara nem volt, hiszen mellette volt - és csak egy csatorna választotta el �Esbjergtől, Dánia második városától. Gyakran sétáltam a kis városban, melynek szállodája, vendéglője, kis tengerész cukrászdája és kikötője volt. Minden nagyon hasonlított ahhoz a leíráshoz amit még otthon olvastam a tengeri kikötőkről. Ami a lényeg, még mozija is volt és a vendéglőben dán pálinkát az úgynevezett Akva Vit �t lehetett kapni. A város női közönsége érdeklődéssel tekintett ránk, mert �nem túlzok - a mifajtánkbeli sokkal szebb és formásabb volt mint a hideg formátlan dán, aki csak enni és inni tud, azt sem jól. Nem éltek jól. Gyakran voltam Ottó barátomnál vacsorán és sörözni. Igen megszerette, de nem csak ő , hanem a város polgármestere és sok lakója is a magyar zenét. Gyakran vittem ki zenészeimet a Statortz épületébe egy kis murira. Magyari, Vékási, Balog. Ilyen vacsora keretén belül ismerkedtem meg a város polgármesterével és Krista Nilsennel. A kis új lakásomról szeretnék most megemlékezni. Igen helyes teljesen kis épület volt, egy nagyobb szobával, kettő hálófülkével és egy teakonyhával. A felszerelése igen gyér volt, de mindent rendbe hozattam. Néhány napi munka után minden nagyon rendes lett. A meglévő berendezési tárgyakat rendbehozattan, a falakat kitapétáztattam, nyers fából szép és mutatós hangulatlámpa készült. Az ablakokra a dánoknál divatos mintás papírfüggöny került. Kályha a barakból, a dán irodájából vándorolt át. Villanyt szintén a táborból vezettettem be. Miután még pár dolog hiányzott, mint pl. asztalterítő, virágváza, szőnyeg, tükör konyhai felszerelés, ezeket mind az én Ottó barátom szerezte meg a német kincstár pénzén. Amit ő nem tudott adni, megkaptam Kristától. Gyönyörűen berendeztünk mindent, és mindennek a tetejére, mint egy koronát illesztett rá Krista egy ötlámpás, gombnyomásra működő, világvevő rádiót. A bárszekrényt megtömte itallal, szervizekkel, és megkezdődött egy bolond édes élet. Ital, cigaretta, nagy lakomák, hangulat, cigányzene, murik, minden jó, amit ez a háborús világ azt hiszem egyedül csak Dániában tudott nyújtani. Állandó vendégem volt néhány német tiszt, Fritz, Ottó és Krista, aki különösen sok időt töltött nálam. Később elmesélte, hogy összeköttetésben áll úgy a dán partizánokkal, mint az angolokkal. Kémnő volt. Meg akart szöktetni és akkor mehettem volna el, amikor kedvem tartja. Neki köszönhető, hogy a dán szabadságharcosok sem engem, sem a tábort nem hogy nem bántották, hanem tisztelettel és barátsággal viseltettek irányunkba. Az egyes vacsorák, vagy ebédek fogásait most felsorolni sem bírom, mert a gyomornedveim kimarnák a gyomorfalamat. Jártam közben Szilas Karcsiékhoz is, kinek felesége Magdi szintén elsőrangú szakácsnő volt. Jókat ettünk és mulattunk. Dodóékhoz már nem jártam olyan gyakran, mert Dodó könnyen féltékenynek mutatkozott. Inkább a gyakorlótéren folytattunk hosszabb eszmecserét. Később, mikor a helyzet már nagyon zavarossá kezdett válni, egy társaságot alapítottam, mely állt : Dodó, Vizi, Takács,Visnyi, Szollár és a legények. Ezekkel el akartunk indulni, az előre látott összeomlás után haza, vagy Svédországba. Féltünk egy estleges Németországi fogolytábortól, az éhség miatt. Jól éreztük. Igy tengettük életünket Vizi Jóska elsőrangú főztje mellett. Mindenki meghízott, kipirosodott, gömbölyödött. Így még nem éltünk a háború ideje alatt. Hogy néha szórakozzunk is, eljártunk moziba és át �át rándultunk Esbjergbe is. Mindenfelé a szórakozást kerestük. Beteg is voltam. Torok - és foginygyulladás egyszerre kapott el. Pár nap alatt az osztrák származású orvos őrnagy kikezelt. Pár szót beszélt az öreg magyarul is. A húsvéti ünnepekre igen jól főztünk. Vendégeim is voltak. Krista és Ottó. Déltől éjfélig ültünk az asztalnál. Miután már a negyedik üveg francia konyak is elfogyott, Ottó barátunk elindult haza. Csinált az utcán egy kis cirkuszt, és másnap a fogdán ébredt. Nem is jött ki onnan csak 3 hét mulva. 1945. ápr. 9. Mivel a magyar alakulatok közül a mi elhelyezésünk volt a legjobb és az élelmezésünk is �tekintettel a szigetlakásra �magasabb volt Perjés �Buncsák kft nem nézhette nyugodtan. Megkezdődött a fúrás, hogy a két Fanő szigetén lévő szd.-ot helyezzék át Blavand-ba. A lehető legkülömbözőbb okokat hozták fel ellenünk, még végre is fúrásuk eredménnyel járt, és nekünk el kellett indulnunk a paradicsomból a pokolba. Kb. ez volt a két hely közötti külömbség. Ebben az időben már nagyon bűzlött minden. Félig kiképzett németeket vittek el egyenesen a frontra. Állandóan jöttek a menekültek, öregeket és fiatalokat együtt hoztak kiképzésre, de már puskát adni nem tudtak nekik. Tőlünk is hol elvették, hol visszaadták a fegyvereket .Végül is el kellett indulnunk Nordby-ból. Minden rendben ment, csak kocsink volt kevés. Igy Tatus kb. 16 fővel ott maradt a visszamaradt anyag őrzésére. Öröm volt végignézni a szd.-ot midőn már a kompon voltunk. Mind piros, erőtől duzzadó fiatalember volt. Egynapos, jó úton megtett kb. 36-38 km- után a szd. befutott Blavand-ba. Egy kopár, homokbuckás, lakott helytől távol eső, pocsék, drótokkal és aknákkal telt hely volt. Már az első benyomás igen rossz volt. Nem tetszett ez azt hiszem senkinek sem. Egyedül csak Perjés-Buncsák kft örült, hogy bennünket itt üdvözölhet. Minden felé, (valaha szép ) házak álltak. Styl dán nyaralók. A németek azonban úgy összeromboltak mindent, hogy csak az utakon lehetett közlekedni, a házak rosszul néztek ki. Itt lettünk elszállásolva. Türhető volt. Engem rögtön elkaptak, tisztigyűlés, megbeszélés, stb. Másnap megtudtam, hogy kb. 5 km-re lévő parti védőállásba kell mennem a szd.-al és ellátni a partvédelmet is, de közben azonban ki is kell, hogy képezzek. Nem tetszett. Még aznap, április 11.-én ki is mentünk Perjés �Buncsák kft-vel szemrevételezni. Hát a védőállás, az úgynevezett híres �tlanti fal�nak egy igen erősen rozsdás láncszeme volt. A kép ami fogadott inkább hasonlított a Szaharához, mint egy északi ország partvidékéhez. Bokán felül érő homok, állandó szél, mely úgy fújta a homokot mint mifelénk a havat. Az erődítés jó erősen behomokozott pár beton erődből és a vikkendházak anyagából épített lakásokból, a parton és a védelmi övben elhelyezett aknazárból, - melyekről a szél lefújta a homokot �és igen erősen behomokozott drótakadályból,- melyből itt �ott még kilátszott valami - állt. Pár német is lézengett a körletben. Ezektől kell majd mindent átvennem. Visszaérve tájékoztattam a társaságot. Természetesen és okkal nem örültek a Penci �Bunci által teremtett helyzetnek. Mindegy. Katonák voltunk, a parancsot végrehajtottuk. 1945. ápr. 12. Reggel felkészítettük a szd.-ot, ami mozdítható volt és amit az új körletünkben használni tudtunk, mind magunkal vittük, a németek által sürgősen elhagyott házakból. Minden igen kopár és elhagyatott volt az egész úton. A lovaink nem bírták húzni a kocsikat a tengelyig érő homokban. Igen meleg volt, nehezen jutottunk előre. Délben értünk be új helyünkre. Itt német eligazítók vártak már ránk. Ebéd után a szd.-ot elvezették szakaszonként az elhelyezési körletbe. A szak. pk.-oknak adtak át mindent. Én ezalatt a hivatalos iratokat, majd pedig a szd. törzs helyeit vettem át. Az irodát, amely gyönyörűen fel volt szerelve, a konyhát, a raktárhelyiségeket, a műhelyt, a szd. pk.-i bunkert, és az elvonult németek által itt hagyott kincstári anyagot. Rengeteg minden maradt itt. Nagyon sietősen távoztak. Sok minden maradt itt, amit nem vettem át hivatalosan, igy a szd.-ot gazdagítottam. Sikerrel. Meg kell jegyeznem, hogy a németek nagyon értettek ahoz, hogyankell még a sivatagot is lakályossá és otthonossá tenni. A közösséget szolgáló épületek, (konyha, iroda, raktár, műhely) gyönyörűen be voltak rendezve. Minden bunkerban ágyak, kályha, főzőedény és vizesedény volt. Igy itt is minden bakának megvolt a maga fekhelye. Sajnos bogarakat itt már találtunk. Birodalmam igen nagy volt. Kb. 2 km. hosszan a tengerparton és 2 km. Szélességben tartozott hozzám. Korlátlan úr voltam, mint Robinzon volt a senki szigetén. Itt sem volt rajtunk kívül senki. A parttal párhuzamosan kb. 500 �700 m.-es szélességben egy homokbuckás öv huzódott. 30 �60 m.-es homokdombok, minden növényzet nélkül. Bokán felül érő homok, állandó szél, úgy hogy a homokdombok néha egy éjszaka alatt odébb vándoroltak. Az állandó szél miatt, homokszemüveget kellett hordani. A part éppen úgy nézett ki, mint Fanő szigetén. Kemény homok alap. Szépen meg lehetett figyelni az apály és dagály természeti tüneményét. Apálykor 800 �1000 m.-re húzódott vissza a tenger. Minden tele volt aknákkal. A part és a tenger. Dagály után igen sok érdekes tengeri állat, hajó és repülőgép roncs került ki a tengerből. Rengeteg üveg és fa. Ebből a fából tüzeltünk magunk is. Nem ritkán hajórakományból 1 �1 láda került hozzánk, dohánnyal vagy pálinkával. A villany be volt vezetve majd mindenhová. Kezdetleges volt, de jó. Az én bunkerom egy földbe ásott kis vikkendház volt, két szobával. Szépen berendeztem, a képek és a rádió egész lakályossá tették. Az időmet, mellyel igen bőven álltam, alvással, olvasással, tengerparti sétával, otthon és az irodámban töltöttem. Tisztigyűlésekre, ha csak egy mód volt nem mentem. Ha szerét ejthettem, ellátogattam Szilashoz és Dodóhoz. A kiképzés már egyáltalán nem ment. A német kiképzők, akik ide is követtek bennünket, unatkoztak. Délelőtt összejöttünk ugyan de már csak kgr. Dobálás és céllövészet volt. Lőszer ezerszámra állt minden felé. Ebből nem volt hiány. Vadászgattunk is de csak igen kevés őzünk volt. Inkább parti nyulakra, az úgynevezett Kaminchenre (Kinigli) vadásztunk. Élelmezésünket, - mely már közel sem volt olyan jó �a németek által visszahagyott 15 napos tartalék raktárból egészítettük ki, az ő tudtuk nélkül. Telefon összeköttetésünk volt. A saját bungallowomban is volt telefon, melyet én szereltettem fel. Egyszer Kristával is beszéltem. Az életünk már nem volt olyan szép, mint eddig, de éltünk. Innen vitték el Vizi Jóskát ezred irnoknak. 1945. ápr. 26. Az egész ezredet újjá, és azt hiszem harcképessé akarták átszervezni. Lehet azonban hogy csak időhúzás volt az egész. Igy Nyitrai papa, akkori sgt. Hathatós támogatása mellett, egy ezredközvetlen páncélromboló szd.-á alakultunk át. Igy akart Gyula bácsi a Perjés �Buncsák féle nyomás alol szabadulni. Az öregúr, ismét maga mellett a régi gárdát szerette volna összehozni. Dodó ismét visszakerült a szd. �oz, mint szk. pk. Jóska pedig az én egyik szk. pk.-m lett volna. Megkezdődött az átalakítás. Haditáblázat szerint két nap alatt összehoztunk mindent. A selejtet �hála Istennek keveset - leadtuk Perjéséknek, a többiből megalakultunk. 1945. ápr. 28. A tisztesekkel egy nappal korábban elindultam Brosből �be, ahól egy páncélvadász iskola volt. Igen szép helyen, Tarm �tól D.-re 2 km �e, egy forgalmas út mellett, egykori dán ifjúsági otthonba volt ez a tábor. A berendezés szép volt. Szobákban (8 személyes), ágyakban volt elszállásolva a társaság. A szd. másnap ért be. A kiképzés meg is kezdődött volna, ha lett volna gyakorló anyagunk. Igy csak imitációkkal játszogattunk. Volt egy pár bolondos éjszaka is, mely rókafogással ért véget. A hírek igen rosszak voltak már. Mindenfelé kapituláltak, csak Dánia pk.-a Lindemann vörgy. nem akart. Vártunk mindig valami újságot. 1945. máj. 5. Délelőtt 10.30-kor Nyitraitól parancsot kaptam, mi is beadtuk a kulcsot, részletparancs jön. Délben meg is kaptam. Fegyveres őrség nincs, ismét a régi tisztelgési mód, a németek parancsait teljesíteni �ha megitélésünk szerint nem szükséges �nem kell. Bevonulási parancsot fogok kapni. Kihírdettem a szd.-nak,hogy a háború befejeződött, kapituláltunk, bevonulási parancs jön. Délután megjelentek már az angol repülők, egészen alacsonyan köröztek minden felé. Igen érdekes volt, amikor meglátták a mi fából épített T-34-es páncélosunkat. Megcsodáltát, egy pár kört írtak le és tovább repültek Igy folyt le Dánia megszállása. Montgomery hadifoglyai voltunk, egyenlőre szabadon, és angol katonát sem láttunk. A dán felkelők most már bátran elővehették fegyvereiket. Meg is tették. Úgy csináltak mintha ők nyerték volna meg a háborúz. Átvették a közigazgatást. Nyálas tagok voltak. 1945. máj. 7. Megkaptuk az indulási parancsot. Elindultunk az ezred szálláshelyén keresztül Blavand-ba. Ismét vissza a régi helyre, Perjés �Buncsák barátainkhoz. Este 6-kor indultunk el. Egész este és éjjel meneteltünk Owtrup-on keresztül, ahól Vizi Jóskát magunkhoz véve mentünk tovább. Másnap délben értünk be az egy héttel korábban elhagyott védőállásainkba. Itt éjszakáztunk holt fáradtan. Dodó és Tatus fogadtak. Ők adták tudtomra Perjés �Buncsák percenként változó parancsát. Egyszer maradunk, bujkálunk míg a németek elmennek, máskor azonnal indulunk. Jó, hogy az embernek két füle van. Másnap tisztálkodás, nekem pedig természetesen tiszti gyűlés Blavand-ban. 1945. máj. 10. Végre örökre elhagytuk sivatagi otthonunkat. Beköltöztünk Blavand-ba. Úgy volt, hogy végleg ott is maradunk. Berendezkedtünk a németek által akkor már elhagyott házakba. A védőállás raktárait és műhelyeit elhagyás elött kiürítettük. Ez mind nálunk volt. Ezzel pótoltuk és cseréltük hiányos felszerelésünket. Indulás reggelén kézigránát okozta szerencsétlenség következtében halt meg Fóri Gusztáv tiz. Bajtársunk. Igen derék, kiváló katona volt. Nyugodjék békében. A berendezkedésért kár volt. Másnap hajnalban május 11.-én indulási parancsot kaptunk. A németekkel együtt nekünk is el kellett hagyni Dánia területét. Nem sikerült a Kóbor féle ittmaradási terv. Elindultunk, beállva a hadifogoly menetoszlopba, mely Dániából húzott kifelé. Az úton ittuk meg az utolsó magyar pálinkát, és szívtuk el az utolsó magyar cigarettát. A csomagjainkat amennyire lehetett megkönnyítettük. Nem tudtuk menetünk végcélját, mentünk a többi után, a bizonytalan jövő felé. A dánok örömmel nézték kivonulásunkat. Az üzletekben most már semmi nem volt részünkre. A magyar még úgy ahogy esetleg kapott. Tele voltunk pénzel, nem tudtuk mit csináljunk vele. Végeláthatatlan hosszú oszlopban vonultunk D.-i irányba: Bramminge, Tönder, Lindholm, Bredstedt, Husum, Friedrichstadt, Heide, Wesselburen. Szállás nem volt minden este, igy a szabadban voltunk kénytelenek tölteni az éjszakát. Jó volt, hogy már meleg volt. A határ elötti faluban, ahol utoljára éjszakáztunk még dán területen, eladtam a pisztolyaimat. A határátlépés Tönder alatt volt. Itt láttuk az első angol katonát. A dánok leszedhettek tőlünk ami nekik tetszett. Kerékpár, emléktárgy, amire csak rá lehetett fogni, hogy dán eredetű. A város végén, miután átléptük a határt, leszedték mindenki fegyverét az angolok. Még mindig teljesen szabadok voltunk. Itt �ott kísért csak bennünket egy �egy páncélos. Perjés barátunk lóháton szeretett volna a hadifogságba menni, de egy amerikai tizedes lerángatta lováról, és megszabadította a lótartás nehézségeitől. Közben megtudtuk, hogy Heide várostól K.-re a tengerpartra megyünk, ott leszünk gyűjtve. Friedrichstadt után, mielött átléptük a fogolykörlet határt, az angolok által mg lettünk motozva, ha ugyan azt motozásnak lehetett nevezni. Az angolok urak. Ez után futottunk be Schülp községbe, melytől K.-re 2 km �e, tanyákon elhelyezve kezdtük meg a foglyok keserű kenyerét enni. 1945. máj. 24. Schülp-be való beérkezés után mindenki a németek által már kiutalt körletbe ment. Parasztházaknál, pajtákban voltunk elszállásolva. Őrzőink nem voltak, csak mozgási tilalom, melyet egy �egy elrobogó angol páncélos ellenőrzött naponta párszor. Frau Wisch féle tanyán volt a szd. elszállásolva, a pajtában és a padláson. Ez a tanya is, éppen úgy mint a többi Schleswig �Holtsteini német mintagazdaság volt. Igen szép épületekkel, gazdasági gépekkel. Közönséges paraszt volt a gazda, de vetélkedett mindenük a mi nagybirtokosaink gazdaságával, még a lakóépületeket is beleértve. Az én szállásom igen szép manzard szobában volt. Horváth Mikivel és Kovács Dezsővel laktam együtt. Igen jó komák voltunk. Megértettük egymást, sokat viccelődtünk és egy tálból ettük meg azt, amit a háziasszony a nála lakó Mária által küldött fel. Jópofa volt a nő. Vidámak voltunk, jó kedélyűek, mert a fogság sokkal kellemesebb volt, mint képzeltük. Közben volt egy kis nézeteltérés a szd. és én köztem. Gyorsan elsimult. A koszt a lehető legrosszab volt. Dolgoztunk önkéntesen a házigazdának. Ezért a szd. konyhára mindig jutott egy kis krumpli, káposzta, stb. A tiszti gyűlések sajnos még itt sem maradtak el. Nap �nap után eszeltek ki Perjés �Buncsákék valami újat. Ezt a gyüléseken közölték velünk. Kár, hogy akkor nem vezettem naplót, most meglenne az összes sületlenség, melyet ez a két agy mint �emzetmentő ötlet�et kitalált. Itt jött ez első parancs a kerékpárok eldugására is. Ebből később nagy bonyodalom lett. Mivel ismét igen jó helyen feküdt a szd., ezt nem nézték jó szemmel. Ki is mozdítottak, hogy helyünkbe , az akkor már kedvessé vált Szilas szd. kerüljön. Felkerültünk Schölper �Weidé-be, Eperjesy örgy területére. Az elszállásolás itt is türhető volt. Itt a mozgás is szabadabb volt. Az emberek önként vállaltak munkát, igy azétkezés, a közétkeztetési bizottság vezetése mellett türhető volt. A birkaszerzés napirenden volt. Magam is jártam éjszakai felderítő utakon. Itt értük meg Kóbor ales. Mentegetőzési jelenetét is. A rémhírek még izgatóbbak voltak mint addig. Nem megyünk haza, mert Kóbor nem akar, mert a tisztek félnek, a többiek már mind otthon vannak. A németek akarnak itt velünk dolgoztatni. (Angol parancsras itt még német közigazgatás volt.) Minden izgató volt. Ekkor tartott Kóbor eles. egy mentegetődző beszédet, melyen minden szd. pk. és szd.-onként Két fő volt jelen. Ezt követte Perjés �Buncsák féle kibeszélés. Ez természetes is volt. Ekkor futott be Perjés �Buncsák kérésére egy új szd. pk. Juhász Pál fhdgy. Komikus kis figura volt. Átadtam neki mindent örömest, csak a saját kerékpáromat nem. Igen nagy pofájú kis ember volt. Díjbirkózó, boxbajnok, céllövő, fűszeres, lakatos, OTJ tisztviselő stb. Gyökeresen megváltoztatta a szd.-ot. Tönkre tett mindent, amit én felépítettem. Nekünk, szak.pk.-oknak igen sok bajunk volt vele. Nem is értettük meg egymást soha. Előadások tartása, étkezés, foglalkozás, minden életmegnyilvánulás összeütközést hozott, melyen mi szónokoltunk, ő meg behúzott fejjel engedett. Jártunk le gyakran a szép idő beálltával a tengerre fürödni. Még az sem tetszett �irkás�díjbirkózó úrnak. Sajnálom, hogy nem vertem meg. Cigarettával igen silányan álltunk. Egyáltalán nem kaptunk. Szívtuk a trágyától kezdve a lósóskáig mindent. Az órámat is itt adtam el szivarért. Később már kaptunk napi hét cigit. Vizi Jóska volt a raktáros és kiegészítő. A kerékpárral is itt történt a cirkusz. Eladtam, kihallgatás, jegyzőkönyv, ezredkihallgatás. Közben a szd.-ot ismét egy új tanyacsoportba helyezték. Itt a szobánk Juhászé mellett volt. A falon keresztül éjszakánként volt mit hallgatnia. Jól össze voltunk stimmelve. A külön konyhán szabotálva az öreg. Fürdés, birkalopás, dohányszerzés mind napirenden volt. 1945. aug. 10. Megjött az áthelyezésem a Tallér zlj.-hoz. Itt a régi tanfolyamtársaimmal kerültem össze. Horváth Rezső és Kertész Kálmán fhdgy.-okkal. Horváth Rezső szd.-ához kerültem. Beosztásom egyenlőre nem volt. Tekintettel régi ismeretségünkre, Rezső mint személyi sgt-et vett maga mellé. Itt kerültem össze Barsy Ottóval, azaz Offizirrel. Kis Jóska, Labos Gyula, Kozma Sanyi, Bódis Dezső voltak a szak. pk.-ok. Századon belül ugyan úgy alakult az élet mint másutt. Ez a zlj. volt az, mely a kiutazási parancsot Dániából megtagadta és másfél hónappal később jött el mint mi. Tallér kapitány tudott az áthelyezésem okáról. Minden rendben volt, szépen és rendesen fogadott. A fokságba jutásunk óta, állandóan jöttek új alakulatok, úgy hogy lassan az 5000-ről 16000-re nőtt a létszámunk. Ismerős keresés közben találkoztam Albert Lacival, ki tekintettel a biliárd golyó kopaszságú fejemre, alig ismert meg. Az ezredünk fölött, most már egy táborparancsnokság is állt. A pk. Horváth Sándor ezredes volt. Ő ellene kísérelt meg egy a táborparancsnokság közelében lévő karp. iskola puccsot, de az angol páncélosok igen gyorsan rendet teremtettek. Az életünk ismét kezdett egy kicsit rendbe jönni. Wesslburen-be jártunk be meghatározott napokon moziba és varietté előadásra. Ezen kívül működött még Nyitrai kapitány vezetése mellett egy magyar szórakoztató csoport is. Remek �legalább is nekünk �müsoruk volt. Az étkezés hihetelen menyiségű káposzta elfogyasztása volt. Ezt töménytelen műborssal és köménymaggal fűszereztük ehetővé. Hála Istennek igen gyakran került egy �egy birka is a kondérba a tengerpartról. Igy pótoltuk a hiányokat. Kenyeret pedig úgy szereztünk, hogy házilag kicsépeltük a házigazda búzáját, azt becseréltük lisztre, azt pedig kenyérre. Igy persze gyakran meggyült a bajunk a német policájokkal. Ők őrizték a birkát, krumpliföldet, és a búzatáblákat. Ha valakit elcsíptek a németekhez beosztott magyar csendőr Kozma Sanyi meg 6 embere alig tudta kimenteni. Ha pechje volt az illetőnek, bekerült a fogolytábor fogdájába. Ez a tengerparton volt, dróttal körülvéve, de minden épület nélkül. Közben befutott a szd.-hoz egy akkori híresség is. Bogár Palika, a hős 18 éves zls., ki talán még hadosztály pk. is volt. Ő volt a lázadó zlj. parancsnoka, Magdeburg hőse. Most már komolyodik, nem mesél olyan sokat. Foglalkozásunk is volt. Komolyan megszervezett előadássorozat, és tengeri fürdés. Ez utóbbit naponta csináltam. Remek volt, csak nagyon sós. Emellett végnélküli kártya csaták. Ez különösen Kuluncsics Jóskához való vezénylésem után folyt igen nagy erővel és alapon. Igen szőp futball körmérkőzések is voltak a zlj.-ak között. Ekkor már teljesen szabad volt a mozgás. Szijj Gézával, kivel igen jó barátságba keveredtem sokat fociztunk. Közben az 5szd. egy lázadást kísérelt meg, a fogolytábor szétszedésével. Ekkor az ottani tisztikart Tallér felosztotta és én kerültem az 5. szd.-hoz. Ott volt még Szőcs Pista és Dzsida Berci. Kuluncsiccsal laktam együtt. Jól megfértünk egymással, annál kevésbé a házigazdával és a nála lakó német hadnaggyal. Sokat veszekedtünk. Én voltam a tolmács és a békítő. Jóskával reggelig tartó kártyacsatákkal igyekeztünk a napot megrövidíteni. Ugyancsak volt a házban két menekült német lány, Rita és Annamari, ők gyakran voltak fenn nálunk. A szd.-hoz tartozott még Kiss János és Bacsó Szilveszter örm.-ek, és gyakran jött át látogatóba Lengyel András örm. is. Cigarettával itt is kegyetlenül rosszul álltunk. Egy szerencsénk, a néha befutó jutalom cigaratta volt. Sokat pipáztunk a házaktól beszerzett zöld dohányból. Közben két látogatónk is volt, egy angol generális, kihez kérdéseket lehetett intézni, sokat azonban nem igen tudott mondani. A másik a nemzetközi vöröskereszt egy tisztviselőjének látogatása volt. Sokat ő sem tudott. A hazautazás időpontjának találgatása volt az egyik fontos és nélkülözhetetlen időtöltésünk. Szökni a Vilmos császár csatorna miatt nem lehetett. Bizalmasa lettem Gézával együtt Tallér kapitánynak. Jól megvoltunk, sokat futottunk együtt. A családokat is látogattuk, - ha ritkán is. A 8.szd. parancsnoka Bánhidi Jóska volt. Eleinte egy kiállhatalan embernek ismertem meg, de egy igen jó bajtárs vált belőle, miután az ember kiismerte a bogarait. Itt jutottunk először angol cigarettához. 25 és 30 Márka volt eleinte. Közben egy részünkre akkor igen jó fordulat állt be. Elkezdtek bennünket kartotékozni. Az összeírás Strübbelben volt. Azt hittük, hogy ezután haza fognak bennünket vinni. Tévedtünk. Ismét új csoportosítást hajtottunk végre, a fiatalokat, leventéket, nemzetiségeket mind más táborba vitték. Akkor ezt is jó előjelnek vettük. A zlj.-nál lévő igen sok pécsi leventét, akik között sokat ismertem, én vittem az új táborba. Többnek levelet adtam át. Kb: szept. 1.-e körül tudtuk meg, hogy innen indulunk, de hogy hová, azt nem. Az örömünk mégis nagy volt. Talán most már sikerül elhagyni valami módon a tengert. Ezzel a hadifogoly életünk első fejezete le is zárult. Igazi foglyok még nem voltunk. 1945. szept. 6. Már korán reggel felkeltünk, hogy el ne késsünk. A körleteket úgy - ahogy kitakarítottuk és indultunk a sorakozó helyre. Itt a kicserélt, rossz lovak és mégrosszabb kocsik szomorú képet nyújtottak. Mindent elcseréltünk élelemre, hisz úgy is itt kellett hagyni mindent. 8 órakor elindultunk, hogy 11 órára beérjünk a Wesselburen �i vasút állomásra. Itt már igen sok magyar alakulat várakozott. A szerelvénnyel 2000-en utaztunk. Vonatunk csak 16 órakor futott be. Egy óra alatt bent voltunk a kocsikba, miután egy angol őrség leszámolt bennünket. Egy vagonban 40 fő. Indulás 17 órakor. Örömmel vegyes szomorúsággal néztük az elmaradó tájat, mert irányunk egy kicsit hazafelé vitt, de sorsunk bizonytalan volt, és állandóan elöttünk lebegett egy dróttal körülvett tábor képe. Még világos volt, mikor áthaladtunk európa legmagasabb és leghosszabb hídján a Vilmos csatornán át. Az egyik romváros követte a másikat. Most láttuk csak igazán a háború pusztításának nyomait. Sajnos utunk egy részét éjjel tettük meg, igy sok látványtól estünk el. Utunk Hamburgon, Brennenen, Osuabrückön, Münsteren keresztül vezetett Bocholtba. Sorsunk, melyet előre éreztünk beteljesedett, dróttal körülvett tábor fogadott bennünket. 1945. szept.7. Elöttünk egy zlj., a Perjés �Háromszéki indult el. Beérkezésünk után a bocholti állomásról, egy mellékvágányon kb. 2 km.-t tolattunk vissza. Itt tünt szemünk elé egy hatalmas dróttal, méghozzá komoly háromszoros dróttal körülvett tábor. A kerítésen belül már magyar bajtársak álltak, integettek és kiabáltak. Végig a szerelvény mellett puskás angolok vigyáztak ránk. Tulajdon képen itt estünk hadifogságba. Először a tiszteknek kellett leszállni. Az összes csomagjainkat magunkal víve bevonultunk az angolok számlálása közben a kapun. Csomagjainkat autóra rakták, mi pedig a már itt lévő bajtársainktól az itteni élet után érdeklődtünk. A legénységet az angolok négyes sorokba állították és igy bocsátották be a kapun. Majd egy nagy téren mind levetkőztetve fertőtlenítették őket. A csomagjaikat átvizsgálták. El nem vettek semmit. Miután ez mind kész volt, a már előre elkészített szállásokra vitték őket. Ezután bennünket az étkezőbe vittek, mely igen rendesen volt csak a nőtlen tisztek részére berendezve. Már két nap óta főztek részünkre, úgy hogy alaposan kilakhattunk. Ezután a szállásokra vezettek bennünket. Minden három tiszt kapott egy szobát. A csomagjaink már ott voltak, minden bántódás nélkül. Holt fáradtan tértünk nyugovóra. Először Barsival és bogárral laktam együtt. Másnap fél 9-kor álltunk fel az első parádéra. Mindenkinek ott kellett lenni. Jöttek az angolok, vezényszó, jelentés beadás, utána oszolj. Délután fél 5-kor ugyanez megismétlődött. Igy megy ez még ma is. Leolvasás, előre bejelentve néha vasárnap történik. Ezen a napon tudtuk csak elkezdeni a tábor megszemlélését. Igen szép, hatalmas baraktábor. Valamikor német kiképző tábor volt, teljesen modernül berendezve. A tábor tulajdon képen két részből állt. Az egyik a tulajdonképpeni tábor, a másik egy már hely szűke miatt mellé épített fabarak tábor. A főtábor szép azbeszt burkolatú épületekkel volt tele. A főbejárattól jobbra és balra egy folyosóról nyíló kis szobákkal volt tele. Itt laktunk mi. Közvetlen mellette egy igen mutatós lépcsős félemeletes barakban volt az angol parancsnokság. A főtábor közepén két hatalmas épületben két 2000 személyes konyha volt. Mellette a tiszti étkezde kisebb konyhával. A konyhák mellett voltak az asztalokkal és padokkal berendezett legénységi étkezdék. Az északnyugati sarokban voltak a műhelyek. Lakatos, asztalos, cipész, szabó, elektró és gépfűrész terem. Ugyancsak itt voltak a gépkocsi szinek is. A déli oldalon egy szintén modernül berendezett kórház volt. A többi legénységi épület, elöl a bejáratnál egy hosszabb folyosó, jobbra �balra kis tiszthelyettesi szobák, azután jött a hatalmas, világos legénységi háló. A családtagok ugyan olyan szobákban laktak mint a tisztek. Minden család külön. Az udvaron, mely az épületekkel több részre volt osztva, futballpálya, sportpálya, fedett lövölde és nyitott szinpad volt. Minden komoly pusztulás nyomait mutatta. Elöttünk közvetlenül oroszok, azok elött lengyelek, franciák voltak, ők nem kíméltek semmit. Mindenek elött rendet kellett teremteni. Az összedölt, telepiszkolt épületeket tettük lakájossá. Miután ez kész volt a barakok körül tettünk rendet, sőt már magyaros díszítéseket is csináltunk. Az angolok parancsára ezalatt Erény Jancsi vezetése mellett külső és belső munkáscsoport alakult. Kint a tábort körülvevő erdőben volt az angliából érkező benzin vezetékek vége a csapokkal. Itt dolgoztunk, kannákat töltöttünk, autóra raktuk és az állomáson vagonokba raktuk. Bent a táborban parkírozás, szemét eltakarítás, rendezgetés volt a munka. Mi akik nem dolgoztunk a szobákban zsugáztunk, vagy az udvaron futballoztunk. A munkáscsoport vezetés egymás után következett. Az ellátás tűrhetőnek mutatkozott, de csak eleinte. Később mind rosszabb és rosszabb lett. A zlj.-at közben, mivel állandóan más alakulatok is jöttek a felső fabarak táborból a főtáborba hozták. Egymás után futottak be magyar alakulatok. Először egy páncélos ezred Vaska ezredessel. Azután németek, akiket teljesen elkülönítettek tőlünk. Csak két hétig maradtak. Azután futott be az utolsó csoport, egy szedett �vedett társaság. Ettől kezdve élelmezésünk mind rosszabb lett. A munkát be kellett osztani egymás között, és a munkások felemelt élelmet kaptak. Én közben átköltöztem Tallér kapitányhoz, mert befutott az összekötő tiszt. Szabadhegyi ales. és törzse Varsányi szds.-al, mint sgt.-vel. Ők minden felé találtak összeköttetést, csak amerre kellett volna arra nem. Cigarettánk egyáltalán nem volt, amit magunkal hoztunk, már elfogyott. Az angoloktól vettünk és a tárgyainkat adtuk el. Jómagam megváltam a derékszíjamtól és kisebb üzleteket közvetítettem, úgy hogy bagóm egy pár mindig volt. Élelem már nem volt, ami tartalék volt, elfogyott. Munkára nagyon ritkán jártam ki. Nem volt érdemes, mert nem volt haszna belöle az embernek. Dodóval és Levákkal egyszer sikerült felfrissíteni az élelmiszer készletünket. Közben papunk kérésére az angolok egy szép nagy termet adtak át kápolna részére. A Vaska csoport hozott magával egy stúdió berendezést. Ők igen jól voltak felszerelve, sokat loptak. A stúdiót angol engedélyel felszerelték, az egyes barakokba hangszórókat szereltek, saját müsort és közvetítéseket adtak, különösen a hírekről. Dodóval és Jóskával egy szeszgyárat akartunk felállítani. Először megengedték, később megtiltották. Rádiót, ha csak lehetett hallgattunk. Nagyon érdekeltek az otthoni hírek. Még semmi pozitív adatot hazánkról nem tudtunk. Tekintettel a túlzsúfoltságra és esetleges járványra, védőoltást kaptunk és tetvek írtása is állandóan folyt. Igen hosszadalmas társadalompolitikai és egyéb viták dúltak köztünk. A magyar könyvnek igen nagy volt az értéke. Könyvhöz csak csere útján juthatott az ember. Hála Istennek, sok és jó könyv forgott. A tábor egyik legkedveltebb helye és luxus épülete egy tusokkal ellátott fürdő, melyben egy bizonyos sorre