Háborús Keresőszolgálat

Csütörtök

Tegnap éjjel ellopták kapcába kötött csomagomat, melyet fejem mellett tartottam éjjel. Nagy merészség kell hozzá, mert minduntalan főbelövéssel fenyegetik a tolvajt. Kár, hogy nem lőttek még senkit főbe, pedig volt már, akit tetten értek. A csomagba volt naplóm, mely ehhez hasonló, de jobb minőségű WC papírra volt írva, s volt már vagy 40 méter. Nagyon sajnálom, mert sok mindent felírtam rá. Azzal együtt karikagyűrűm meg még egy tört arany tárgyam veszett el, kb. 6 g. súly. Fél havi fizetésem, elég nagy csapás. Igaz, hogy már előbb is elveszhetett volna. Pl. mikor Nürnberg mellett egy gangster elvette órámat, éjjel 11 órakor revolverrel fenyegetve, vagy Mettenben, mikor az a lengyel gengszter (részeg) zsebelt ki szintén csőre töltött pisztollyal. De ha utána számolok amilyen veszteségek értek ezen háború folyamán, be kell látnom, hogy ez a legkisebb. Mert a különválás feleségemtől feltétlenül a háború következménye. Ezzel kapcsolatban rengeteg kiadás könnyelmű költekezés mind-mind háborús veszteség. Aztán lemondás lakásról, berendezésről, veszteség. Aztán pl. azok az ingóságok, melyeket feleségem bírói ítélet ellenére nem adott ki. Ez majd cc 4000 P. Aztán a bevonulás, fel nem vett fizetés, stb. A fogságba esés, illetve elszállítás Mettenből szintén minden ingóságom elvesztésével járt. Eddig még egészségemet nem vesztettem el. Bár most fáj a fejem, de állítólag ez a délelőtti tífusz oltástól van. Most már biztos, hogy nem fogok hastífuszban meghalni. Most elmegyek megfőzök Kulcsár Ferinek.

Hitvány emberek ezek a mi szakácsaink. Lug? Jenőnél voltam, hogy Kulcsár Feri főzését perfektáljam, s ő mondta, hogy délben két fogás volt, cékla leves és székely gulyás. Nálunk ellenben minden egybe volt főzve és íztelen volt. Erős fejfájás miatt hagyom abba az írást. Gyomrom is émelyeg kissé. Este kijátszom a szakácsokat, a tejlevest szétöntöm. A makarónit és grízt ha lehet, külön. A tejet megcukrozom és kenyeret aprítok bele. A grízes tésztára mazsolát és csemege kukoricát teszek. Ehhez nagy önuralom kell. Mert mazsolát sokkal később kapunk, mint levest. A tészta is el fog hűlni. Most mondja Kulcsár, hogy nem haza, hanem egy másik német lágerbe megyünk.

Fogolytábor Bingen mellett

1945. jún. 15. péntek

 Tegnap este remek vacsoránk volt. A század konyhájáról tejlevest kaptunk makarónival, grízzel. Ebbe cukrot és puddingport tettünk. A pudding porban cukor, kellemes ízek, még só is volt. Tehát a különben íztelen levest elég ízessé tettük. Nem volt nagyon híg, de azért még kenyeret is morzsáltunk bele. Ezt a keveréket elég étvágytalanul ettem, mert délután fejfájásom volt. A fejfájásom egyesek szerint a délelőtti tífuszoltás miatt volt, de később, mikor WC ingert éreztem, kiderült, hogy hatnapos székrekedésem okozta, mely most szörnyű lüktető és szaggató fejfájás közepette, hányinger érzése mellett ért véget. Utána nagyon rosszul éreztem magamat, feküdtem a sátorban nyöszörögve, bár nagyon szégyelltem. Vacsora közben még mindig volt hányingerem, de erőltettem az evést, sőt mikor az öt vitamintablettát bevettem, határozottan jó étvágyam lett. Megettem ötödrész kenyerem egyharmadát szárazon, bár kenyeret csak ételbe áztatva érdemes megenni mert csodálatos módon megdagad, megszaporodik. Szóval étvágyam ésszerűségemet legyőzve győzött és faltam a csodálatosan fehér, jóízű kenyeret. Ezután jött Kulcsár Feri a tippel, hogy bundás kenyeret süt bent a sátorban, mert kint csepereg az eső. Mi a tervet nagy ovációval fogadtuk, különösen, mikor megmondta, vágjunk mi is kenyeret, megkeni tojással és megsüti palacsinta sütőben, mint illik, zsírban. A tojásport vízzel, sóval és egy kicsi liszttel keverte meg és konzervdobozból készült hosszúnyelű palacsinta sütőben sütötte meg. Nagyszerű illatok, csodálatos soha nem érzett íz, csak az a baj, hogy a pesti háború adagokhoz mérten is kicsi. Feri még mazsolás palacsintát is sütött egyet, jó vastagot, de a sütő méreteinek megfelelőt. Nagyon kopogott a szemem, de nem kóstolhattam meg. Nagyszerű, a jóllakottság érzete lepett el. Így feküdtem le csekély főfájással. Bár az eső, hol kisebb, hol nagyobb cseppekben esett, sátrunk nem ázott be. Elég jól aludtunk. Reggel verőfényes napsütésre ébredtünk. Ma talán szép időnk lesz, mindketten Ferkével mosni akarunk. Sátrunkat is mélyíteni kell, hogy ülve ne érje fejünk a sátorlapot. A ponyvát bár hárman vettük két rész kenyérért és két rész cukorért, Ferinek ígértük egy könnyelmű pillanatunkban, most arra gondolok, egy kispárnára valót szívesen vinnék haza emlékül. Bár saját ágyamban eddig csak fehér ágyneműt tűrtem meg, de édesanyámnál van ilyen kék, bár sokkal apróbb kockás huzat is. Kőrösi Mihály, Csantavér vezető jegyzője és Kopál Gyula, a mezőtúri Futura igazgatója lányaiknak egyforma skót szoknyát akarnak csináltatni:mi ezt Ferkével nagyon naivnak tartottuk, erre Kulcsár Feri (tanító úr, Pannonhalma mellől, Nyalkáról nagy óvatosan kijelentette, hogy jó lesz a cselédnek. Ma megint elmúlt egy reményteli dátum, s még mindig itt vagyunk. Bár megint kaptunk egy kis reményinjekciót, mely szerint két nap múlva indulunk, bár nem haza, hanem egy Passau, vagy Bécs melletti lágerba, ahol már csak magyarok lesznek, s ott néhány napos igazoltató eljárás után hazaengednek. Ezt a hírt sem veszem komolyan. Szeretnék átszállás nélkül hazamenni. Legfeljebb egy, a pestkörnyéki lágerben igazoltassanak. Ott talán már a dróton keresztül beszélhetek valakivel, esetleg ennivalót is kaphatnánk. Feri bácsi megy majd? Tanítani éppen jókor, mert rántotta (melyet később megcukrozott és kenyér nélkül evett meg, egy falatot nekem is adott) sütésével, csámcsogásával, és sokrétű, bár kedves kérésével, gyakori, bár együgyű tanácsával nagyon zavart naplóírásomban. Most Kopál Gyula köszönt be kedves, de soha meg nem köszörült hangján: Pááá. Hangját sokszor helyette én köszörülöm egy krákogással, de ő ezt nem veszi észre és ellenállhatatlanul és fölényesen árad a szó belőle fátyolosan rekedtes hangon. Ez jobban idegesít engem, az egyszerű magántisztviselőt a Futura teljhatalmú igazgatója részéről, mint a fölényes hang. Különösen tarokkozás közben szokott izgatni különleges hüvelykujjnyalogatásai közben. Hüvelykujját különben mindig úgy nyalogatja, mintha kártyázna. Képzelem, micsoda nagy kártyás lehetett Mezőtúron. Egyébként jó családból származott, mert apja a Parádfürdő igazgatója, korábban pedig valami óriási latifundium gazdatisztje volt. Ő maga az egri kereskedelmit és valami egyéves mezőgazdasági akadémiát végzett. Felesége és két gyermeke van. Nagyobbik, a Dodika rengeteget szerepel hosszú lére eresztett nagy- és rekedthangú elbeszéléseiben. Nagyon szereti a családját, s meg van róla győződve, hogy én nem. Pedig engem is minden gondolatom haza vezet. Minden éjjel otthon álmodom magam. Ha aludni nem tudok, vagy elábrándozom, életem otthoni folytatását rendezgetem. Édesanyámat fogom felkarolni és Zsókát fogom feleségül venni. Remélem, fogják egymást szeretni. Bár Zsóka valamit mondott búcsúzásunk alkalmával, ott a Semsey Andor u. 15. előtt sírva és vállamra borulva, de nem engedtem befejezni, mint mondtam, hadd reménykedjem katonaságom ideje alatt. Nehéz lenne egy ilyen gondolattal elmenni katonának. Lehet, hogy közben férjhez adták valami jó partihoz, lehet, hogy arra gondolt, hogy nem osztja meg szeretetét anyja és egy idegen férfi között. Nagyon szereti beteg édesanyját, ezt saját elbeszélésén kívül idegenektől is gyakran hallottam. Többi jó tulajdonsága között ez a legjellemzőbb. Pedig remek élettárs lenne, nagyon meg tudnánk érteni egymást. Úgy érzem ő is szeret. Feike jelenlegi feleségem és hálótársam, remélem örök barátom jóízűen alszik mellettem. Kissé én is belefáradtam az írásba, én is alszom egyet. Bár most sokat tudnék írni, látom a sarokházat a Stefánia és Thököly út sarkán, melynek saroküzletét Behringer? Mihály, öcsém kollégája vett meg örök üzletként, melynél a padon Mihályt várva Halmosi Béla Ponttól a négy dimenzióig című könyvét erőltettem a fejembe. Ceruzám hegye is elkopott, pedig már egyszer kihegyeztem ma. Másik ceruzám kissé kemény és nem fog jól ezen a WC papíron. Beleakad, összehúzza és kiszakítja. Csavarós irónomból kifogyott a hegy, grafit és tintaceruzáim elvesztek, pedig Mettenben még volt három. Előbbi ceruzámat Ferkétől kaptam. Arany töltőtollam még megvan. Vajjon fogja-e valaki jelen naplómat olvasni. Az előbbi cca. 40 métert biztosan szorgalmasan hordja a tábori WC-re a tolvaj. Azt hiszem, meg fog lepődni, ha a cipőkenőcsben megtalálja a szépen cizellált jegygyűrűmet, s ezen a nyomon a cérna papírjába sodort aranyra is rá akad. Ezeket visszahozhatná, mert biztosan csak kenyeret akart lopni. Úgy nézett ki a csomag kapcába kötve. Ízlésünk itt bizony erősen visszafejlődött, de a kapca szépen ki van mosva. A konzerv dobozt is, melyből eszünk, használjuk lavórnak, ha rászánjuk magunkat a mosdásra és nincs kit zavarnunk a vízöntéssel. Az ivóvizes edényben is mostunk, sőt edényünk falára tapadt milligrammnyi zsírral kezünk fejét és bakancsunkat kenjük, felváltva, aszerint, melyik szárazabb és fenyeget jobban a kirepedéssel. De azt hiszem, a bakancs fontosabb, mert cca 1000 km-re vagyunk szép hazánktól.

VI. 15.

 Kiss Feri Háza: Dunakeszi, Attila u. . 2.

Saját lakásom: (Debreczeni László) Budapest, Bácskai u. 22.

Kiss Feri: Göd, Szécsi István u. 8.

 Kulcsár Feri lerajzolta rezidenciáját. Mégpedig azért, mert azt mondta, hogy otthon nekiül és főz az udvaron. Erre én azt mondom: összefut a falu népe, s azt mondja, szegény tanító úr megbolondult. Erre lerajzolta lakása és udvara beosztását a földre, hogy bebizonyítsa, hogy az utcáról nem látni mit csinál. Erre Ferke lerajzolta házát, én lakásomat, stb. Egy csomó otthoni érzés rohant meg. A megafon szórakoztató zenét sugároz. Álmomban egyszer a szíveddel beszéltem őszintén. Azt súgta légy enyém. Én tőled tanultam szeretni. Szeretni úgy igazán…

Városliget Angolpark Jánosházi Vali Hirschler Jenő. Esős este. Elrontott szórakozás. (Szőcs Maria?) Nagyon tudtam volna szeretni ezt a lányt. Janek Ferenc hogy irigykedett, mikor fürdőruhás fényképét látta. Attila út Horváth Kert Nofa? Farkas Pista Szegénység. Kiábrándulás. Még egyszer láttam. Feleségemmel voltam a Városligetben az Állatkertben. Nem beszélhettem vele. Pedig barátságosan fogadta köszönésemet.

Bingen, 1945. VI. 15.

Igazán előzékenyek ezek az amerikaiak. Azt mondja a megafon: „Genau úrzeit 10 Uhr 47” pontos időjelzés. Kárpótlás az elrabolt órámért. Ez a német „speaker” feleségemet is folyton emlegeti. Mikor egy nehezebb német nevet mond, azt mondja „Ich buchstabiere” „Emil, Ida, stb.” Ida, mondja mondja elég gyakran, kissé megnyomva az i-t, mintha egy hallhatatlan „j”-t mondana utána. Ida, ismét Ida, ébredek fel ábrándozásomból… Nemhogy „Zsókát” mondana. Azt hiszem, ez a név végigkísér nyomoromon. Ida számomra a szerelmet, nyugtalanságot, féltékenységet, veszekedést, örök harcot jelentette. Ebből folytatódott a háború. Bombatámadások, válás, bevonulás… Németországi bolyongás. Mikor lesz újra Zsóka polgári jólét, udvariasság. Éhség mentesség, igazi barátság. A szerelem, azt hiszem, már elmúlt számomra. Hajam erősen hullik… Jelenleg is egy kis ennivalóra, mint szerelemre vágyom. Zsókától is kényelmet, pihenést, szeretetet, megértést, egyszobás összkomfortos lakást várok. Mindig dühös volt Ida, mikor a tányér fenekén maradt zsírt, mondjuk tyúkpörkölt után ki?, miután a galuska vagy burgonya nem szívta fel teljesen. Most megértem Idát, most, amikor idegesít, hogy Feri negyedóráig vakargatja éktelen csörömpöléssel csajkáját. Az éhséget, a szegénységet jelentette szemében is a tányér kinyalása. Ő meg nem olvasta Krúdy Gyulát, aki szerint egy csöpp levest sem szabad megevetlenül hagyni. Most jó lenne egyet aludni itt a félrehúzott sátorlap mellett a gödörben a napon… Olyan rég volt már ilyen jó idő… Feri bácsi kukoricás ételt diktál: tejbegrízszerűen főzzük meg a kukoricalisztet. Ha vízzel van főzve, akkor hagymás-paprikás zsírral kenjük meg a tetejét, mint a hamulát. Hurkát is lehet rizs helyett tölteni kukoricaliszttel, de olyankor zsemle és zsírdarabokat eszünk bele. Ha tejjel készül csokoládét, lekvárt tenni rá. Ha sűrűre főtt, kanállal kiszaggatják, úgy megkeményedik ezt tejjel leöntik. Ez a tejes ganca. Vagy a kész kukorica nokedlit hagymás-paprikás zsírban megforgatják, dinsztelik. Darálás után lesz liszt és kása. A lisztből lesz a prósza. Tej, tojás, cukor és kukorica liszt palacsintasűrűségűre keverve, zsírral kikent tepsiben sül meg. Tetejére cseresznyét lehet tenni. Ujjnyi vékonyságú, mikor kisül. Feri bácsi sokkal több receptet írt már így fel és mint mondja, otthon személyesen fogja elkészíteni. Nekem is nagy kedvem volna főzőcskét játszani valami villanytűzhely mellett. Tegnap például, mikor Feri bá a palacsintát sütötte, arra gondoltam, szegény édesanyám mennyit mérgelődött palacsintasütés közben, mert nem volt jó a tűz. Indítványozni fogom, hogy vagy villanyrezsón süsse, vagy spirituszmelegítőn. Mindenesetre én előbb kipróbálom. Nagyon jó szórakozás főzni, tegnap megjegyeztük, hogy ez jobb szórakozás, mint az Urániában ülni és valami filmet nézni, s a végén nem kell törni fejét az embernek, hogy hova menjen vacsorázni. . Ehhez persze az kell, hogy korlátozás nélkül lehessen kapni minden élelmiszert. Ma mostam, holnap borotválkozom. Mosás közben döbbentem rá, hogy egyetlen ingem és alsónadrágom málik széjjel. Vajjon kitart-e hazáig. S otthon találok-e másikat, mit felvehetek? De bár már csak ott tartanék.

Biebelsheim, 1945. VI. 16.

Hirdetőtáblát állítottak fel a tábor területén. Innen tudtam meg, hogy Bingen mellett Biebelsheimben vagyunk. Szóval a hirdetőtáblán pályázatot hirdettek a fogolytáborban rendelkezésre álló anyagokból készült műtárgyak kiállítására. Díjak is lesznek. Első díj egy sátor. Díj lesz meghívás ebédre a láger parancsnoksághoz. A megafon újságok átvételére hívták fel a lágerparancsnokságot. Az újságok német nyelvűek. Angolszász cenzúrával készülnek. Magyarországról egy szót sem tartalmaznak. Levelezésről csak három hónap múlva lehet szó. Remélem, arra nem lesz szükség. Egy tolmács-tanár szerint, ha utoljára megyünk is ki ebből a lágerből, a jövő hét végén már nem leszünk itt. Egy magyar „cséplésre” akar otthon lenni. Egy másik „bízik hozzá” hogy Péter Pálra mégiscsak otthon leszünk. Az még pontosan két hét, tizennégy nap. Ma reggel nem „Bordeúr?” Coffee”-t, hanem valami más „Kaffee Ersatz”-ot kaptunk. Ennek zacca van. A feketekávét olyképpen ettem, hogy kétharmadát keserűen kanalaztam ki, így maradt 2-3 deci a fazék fenekén. Ebbe tette Ferike a kb egy csapott evőkanál cukrot. Ezt nem kevertem fel. Beleaprítottam a tegnap kapott kenyér utolsó negyedét. Kb. 80-100 dekás lehet az a vekni alakú (meglehetősen szabálytalan, kisebb, nagyobb, nyomott, törött, sima, kiforrott, stb. szóval slendriánul elkészített, ahogy azt a katonák szokták) hófehér, jóízű kenyér. Kőrösi szerint rizsliszt is van benne. Mások szerint ez nem is kenyér, hanem kalács, csak éppen a cukor hiányzik belőle. Egyszóval ebből a kenyérből kettő jutott hét embernek. Más lágerben három kapott egyet. Mosakodott is táborparancsnokunk miatta a csoportmegbízottak küldöttsége előtt. Váltig bizonygatva, hogy nem eszik el előlünk egy falatot sem, sőt az angolszászoktól kapott adagját sem bírja megenni s ezt összegyűjtve időnként a láger ellátásához csapva, kiosztja. Nagyon meggyőződéstelenül hangzottak ezek a szavak. Mindenki az ellenkezőjéről van meggyőződve. Mindenesetre, mikor 11 ember kap egy kenyeret, vagy 200 ember 19 húskonzervet, ez minden esetre gyanús. Egyik-másik pocakos tisztségviselő nagy hangon kijelenti, hogy „legyen nyugodt, nem itt szereztem a pocakomat”. Én a felől nem vagyok nyugodt, hogy mindenki lefogyott, csak ilyen pléh csillagos „urak” tudják karban tartani pocakjukat. Ezek aztán kijelentik, hogyha egyenesen haza nem mehetünk, kár innen elmozdulni, mikor itt már ilyen szépen berendezkedtünk, ilyen szépen meg van szervezve minden. Szinte „minta-láger” vagyunk. Kár is lenne részükről megmozdulni, mert a másik lágerban biztosan van már parancsnok. „Hongri man ist hangri man” mondja az angol, de igaz is és egy ilyen „hungary – hongri” gyakran mondja, hogy bár lenne a „jutasi főtörzsőrmester úr” élete végéig itt lágerparancsnok, ha már olyan jól érzi magát itt, kedves helyetteseivel, vezérkarával és rendőri testületével együtt. Ezek aztán rendszerint svábok, mert a láger legfelsőbb adminisztrátorai németek, gondolom, azért, mert közülük több az angol nyelv birtokosa. Ezek aztán jobban megértik egymást a svábokkal. Sohse szabadulunk meg a fölényes német gyámkodástól. Hiába vesztették el a háborút. No, majd talán otthon. Az oroszok állítólag ugyanúgy „korlátozták a svábok gazdasági, kulturális és egyéb térfoglalását”, mint a németek és ezek nyomására a magyar nemzeti szocialisták a zsidók térfoglalását. Nem fog ártani, mert mindig utáltam a fölényes svábokat. Földi Mihály „Földindulás”-a nagyon tetszett, az is a svábok ellen irányult. De rég volt, még a Riconál dolgoztam (a zsidó Lonkay direkt kedvelt), mikor Utti? Gyuszi cserkészparancsnokomtól, ki a Kultuszminisztériumban dolgozott, két 2,50-es jegyet kaptam, ingyen. Kb. 1938-39-ben lehetett ősz táján. Akkor még kongottak a színházak az ürességtől, a Belvárosi is állami szubvenciót kapott. Ennek ellenében örült, ha a Kultusz-és egyéb potyajegyekkel megtelt színháza. Pedig nem volt nagy a színház. Szép kis kamaraszínház volt bordó brokáttal díszítve, egész sötét tónusra festve. Mégis megbukott. A Földindulás után nem is ment más darab benne, míg az Erzsébet kőrúti mintájára, mely rendkívül jó üzletnek bizonyult, Belvárosi híradó filmszínház nem lett belőle. Ez a Mif kezelésében prosperált, de nagyszerűen. Erről Gyürki Karcsi jut eszembe, ki a háborús konjunktúra következtében fémipari szakmunkásból főpénztáros lett, szóval „tisztviselő” a Mifnél. De ezért én nem haragszom rá. Ezért csak a konjunktúra szelleme volt a felelős, nem ő. Azóta biztosan megint izraelita a főpénztáros és ő vasipari szakmunkás, a kommunista párt tagja, vagy legalábbis a szociáldemokrata szakszervezeté, ha ugyan nem hadifogoly „valahol Németországban”, esetleg Oroszországban működik közre a barbár nácik vandál pusztításainak helyreállításánál. Nővére, a bájos, szerény Manci pedig biztosan visszavedlett varrónővé, és pedig kézilánnyá, mert „kisasszony” valószínűleg az lehet csak, akinek zsidó nagynénikéje van, vagy legalább is egy nagyszüleje valamelyik zsidó hitközség hatágú csillagos pecsétjével igazoltan zsidó származású. „Direktin” persze csak „echte” zsidólány lehet. De jól van ez így, nem kiírtani, hanem tanulni kell az élelmesebb, okosabb zsidó néptől. De az éhség elvette a nácik eszét. S szegény magyarokat elöntötte a megáradt germán folyam iszapos szennyes hulláma. Most aztán gátak közé lesz szorítva a Német folyam s nem Nácik fognak hajózni rajta, de az iszap alól nehezen sarjad a drága magyar élet!!!

Különlegesen furcsa misung volt a mai vacsora. Tejleves szerű volt. Volt abban tejpor, tojáspor, szárazborsó, zabpehely, só és kenyér. Ilyet azt hiszem soha többé nem fogok enni és eddig sem ettem, pedig a németek sok mindent megetettek velünk. Mint pl. Wehrmacht suppe, Nudelsuppe, Puding, Königinsuppe, Erbsteneintopf, stb. Ettünk annyi karalábét, sárgarépát, kartoffelt, marharépát, káposztát fehéret és vöröset, mint még soha. Téglaalakú, vagy inkább színre súlyra és alakra vályogszerű kenyerük szokatlan volt, de nürnbergi pályaudvaron melegedés közben a szétrombolt kocsi- és épület anyagokból rakott máglya mellett pirítgatva nagyszerű volt, csak kevés. Pedig legalább 60-67 dekát tett ki „Ein Portion Brot” (1/3) Ha erre még Kunsthonig, vagy Leberkese, vagy Weichkese, vagy Nürnbergerwurst, vagy Butter, vagy éppen Margarine jutott, nagy boldogság volt. Amíg harmad kenyeret kaptunk 12-15 cigarettáért lehetett „ein ganzes Kornissbrot”-ot kapni. Mikor negyed vagy ötödre szállt le, húsz cigarettára szökött fel ára. Sok embernek s köztük nekem is gyomorégést okozott. A rossz gyomrúak egyébként „Schonkost”-ot kaptak. Lényeges különbség az volt, hogy ők hófehér kenyeret kaptak. Egyes nehezebb ételek esetén a helyett is adtak valami mást, melyben kevesebb fűszer, tehát még vacakabb volt. Mert általában a fűszertelenség sót is beleértve jellemzi legfőképp a német kosztot. Zsírt is nagyon keveset használnak. Az első nap nagyon meglepődtem, mikor a kantin bejáratánál kifüggesztett menütáblán 28 gramm hús volt feltüntetve az aznapi ebéd lényeges részeként. Vajból 30 majd 25 és 20 grammokat adtak. Margarin óriási mennyiség volt az ő 40 grammjával. Később ez és a vaj mennyisége szállt le. Minősége azonban megközelítette a vajét. Marmaládéból és Kunsthonigból azonos mennyiség jutott cca 100 gr. Weichkése 100-120 gr Wurst kb. ugyanannyi volt. Egyszer-egyszer „Weisbrotkarte”-t is kaptunk, egy 50 grammosra egy zsemlét vagy süteményt lehetett kapni. Egyszer snapszjegyet is kaptunk 5 db-ot, erre egy-egy stampedli rum vagy más szesz járt. Cigaretta jegyet kaptunk még. Két cigaretta járt egy katonának naponként. Az étkeztetés modern kantinokban emberi színvonalon, asztal mellett történt. Széken vagy padon lehetett ülni.

Biebelsheim, 1945. VI. 17.

Vasárnap

Tegnap este munkára írtak össze. Csoportosítottak bennünket aszerint, hogy 5-kor vagy 8-kor kezdünk. Hálistennek tolakodtak egyesek az ötórai kezdetért. Így mi Ferkével későbben kezdhettünk. Nyugtalan éjszakánk volt. Ma először takarództunk külön-külön köpönyegeinkkel. Erősen fáztam. Nem tudtam aludni. Reggel 8-kor nem kezdődött számunkra munka, tartalékba helyeztek bennünket, de az élelmiszerpótlékot felvételeztük. 15 félet? kaptunk. 7-en egy nagy téglaszerű kenyeret. Ezzel speciel rosszul jártunk, mert rendkívül összepréselt, töredezett kenyér volt. Nem tudjuk a többiek mennyi kenyeret fognak kapni, de azt hiszem, ennyit nem, bár jobbat. Azonban a kenyérnek úgy nekiestem, hogy kevesebb fog holnapra jutni, mint máskor, pedig csak holnap este fogunk legközelebb kenyeret kapni. Úgy hallom, most kell megdolgoznunk a már megevett pótlékért.

Biebelsheim, 1945. VI. 18.

Hétfő

Tegnap este dolgozni voltunk. Öt óra után mentünk ki. A tábor kapu mellett szortíroztak bennünket munkára. Odaállt a száz ember és elszállítottak belőle először húszat, azután a németül tudókat, stb. Ruha, élelem, szén, stb. raktárak vannak ott a fogolytábor ellátására. Ezekben kellett dolgozgatni. Kb. 10 óráig maradtunk ott. Ez idő alatt egyszer szalmabocskort vittem máskor zsíros vashordót gurítottam, végül rönköket raktam teherautóra többed-magammal. Nem kellett megerőltetni magamat. A zsír megolvadt és mivel a vashordó nem zárt jól, mikor felfordítottuk, csurgott kifelé. Jellemző a hadifogoly és általában a katona lelkivilágára, hogy nem nagyon törekedtünk a kár mentésére. Egyedüli hasznosítási mód az volt, hogy bakancsunkat kentük meg vele. Talpát is beáztattuk oly módon, hogy beletapostunk, mint Boris néni libái annak idején eső után az eresz pocsolyájába, mikor még a Béla utcában laktunk. Az egyik magyar felháborodva nézte ezt a pocsékolást, a másik poharat igyekezett a csurgás alá tartani, pedig csak enni a lágerba bevinni semmit nem szabad. Volt olyan magyar, aki a földön tócsában álló zsírba mártott ujját nyalogatta. Ezt aztán lebaltáztuk. Pedig emberi méltóságunkat teljesen lerombolta az éhség, amivel embereink a csikket lesték. Az amerikait ez rendkívül szórakoztatta, s úgy dobta a csikket, mint a kenyérmorzsát a galamboknak az Országháznál az Andrássy lovas szobor előtt a dundi Lili kolleganőm tette, vagy mint feleségemmel a Lánchídról a sirályokat etettük szintén kenyérmorzsával, pedig akkor csak 15 dekát kaptunk egy jegyre. Az amerikai pedig ha nem is korlátlanul, de elég cigarettát kap. De lehetne hiány-hasonlattal is élni: mint kutyák, melyek közé nyúlfiat lökének. Aztán kettes sorba állították, csak azokat, akik szenet lapátoltak, s ezek egy darab kekszet kaptak egy kistermetű, fürge „Boby”-tól. Egy másik színész (vagy talán bohóc?!?) hajlamú chicagoi a kockacukrot kibontotta a papírcsomagolásból és jó magasan közénk dobta és élénk mozdulatokkal magyarázta, hogy idomított kutya módjára szájunkkal kapjuk el a cukrot. Egyiknek-másiknak talán sikerül is, ha húszan-harmincan nem lökik egymást a magyarok. A cukor persze a porba esik s az emberek egymás kezét tapossák. A Bobynak nagyon szórakoztató, nekem és a mellettem álló Messick (Mersick?) Gyulának (Hitel b.) nagyon fájdalmas volt. Aztán összeszámoltak bennünket, elszedték a gondosan összegyűjtött tüzelőfát nadrágszíjjal együtt s indultunk befelé. Cca. 10 óra lehetett. Egy alkalommal jött egy amerikai, nem tartotta magasra szétnyitott ujjait, jelzendő, hogy hány munkás kell, jön egész közel az egyik ülő magyar felé, nyújt vagy 10-15 deka száraz szalámifélét és barátságos arccal ölébe löki, mert az meglepetésében nem nyúl érte. Ez nem köszöni meg még mozdulattal sem, az nem is várja. Elmegy. Ilyen is van. Mindenütt egyformák az emberek. Minden nációnál akad jó is, rossz is!

Mersich meséli, hogy a dróton keresztül szafaládét dobtak be jólöltözött német nők. A Boby azt dühösen széttapossa és kárpótlásul 10-12 szendvicset hoz, egyik finomabb mint a másik. Kár, hogy ott, azon a helyen 30 fogoly dolgozik. Neki finom kakaós kalács, olyan kuglóf-féle jutott. Jól nem lakhatott vele, de ezzel szemben eszébe juttatta, hogy ilyen is van és elérhető, mégis évek óta le kellett mondania róla, de arra gondol, hogy otthon az első napon ilyet süttet mamájával. Szegény mamák és feleségek, de sokféle finomságot kell össze sütni-főzni az első napon! A Boby egyébként elég jól él. Autóval hozták olyan termosz féle nagy, sokrészes edényben. A mélyebb csajka dekli, de mélyebb, edénybe, ahogy innen cca 30 m távolságból látom, egy jó nagy kerek (mint édesanyám levesmerő kanala) kanál (jól megpúpozva) rizs féle került. A másik dekli talán hússal és zaft-tal telt meg, bár a rizsre már öntöttek valamiféle zaftot. Ezen kívül kulacspohár szerű nikkelezett fémedényben (mindegyik olyan fényes) levest kapott a keleti fajhoz tartozó amerikai. Az nem lehetett forró, mert lehörpintette. Ízlése nem nagyon kényes amerikai testvérünknek (azért testvér, mert magyarul is tud, bár velünk nem nagyon gyakorolja, pedig ráférne), mert a tejeskávét a levesespohárban veszi fel. Végül egy szépen szelt kenyeret kaptak. Az ételt nem egyszuszra, de megették, mivel mi közülünk senki nem kapta meg, mert mikor az előbbi autó az edényeket valószínűleg mosogatni vitte, már üres volt. Ezen nap tanulsága az, hogy aki az illetőt anyanyelvén szólítja meg, az többé nem ellenség. Az országúton elhaladó németeket legalább olyan vágyakozással nézegettük, mint az amerikai „szeretetcsomagokat” tartalmazó „KI” dobozokat. Nem tudom, ha rám lett volna bízva a választás, az éhhalált választom-e a szabadságért, vagy egy kenyeret szalonnával az örök, vagy legalábbis meghosszabbított rabságért. Még szerencse, hogy nem nagyon válogathattunk! Nagyon határozott emberek ezek a Bobyk és emberi jogaikat nem nagyon hagyják korlátozni. Szolgálatban nyugodtan fütyül, dalol, szórakozik, üldögél, földön, vagy asztalon, faragcsál, puskájával játszik, acélsisakját a levegőbe dobja, feljebbvalóját hangos kurjantással üdvözli, tiszteleg vagy nem tiszteleg. Becsapja szegény autóst, aki azt hiszi, hogy állj-t int, pedig csak tisztelegni akart egy széles mozdulattal. Szóval (Kamel, Chesterfield, Old Gold) cigarettázhat, rághatja „cheewing-gummy”-ját, táncolhat őrhelyén. Jó humoruk van általában. Tegnap este példáula „Deutsche Kapelle” egy tangót játszott, melynek címe azt kérdezi „Miért vagyok én boldog?” Széles ábrázattal kezéből tölcsért alkotva kurjant le őrtornyából bajtársának, vajon miért is boldog a német speaker. Valóban nem is sok oka van a boldogságra úgy általában egyetlen németnek sem. A megafon egyébként 9-től ½ 11-ig szórakoztató zenét ad, van magyar és német zenekar. Ezek felváltva, hol angol-amerikai, német és magyar zenedarabot játszanak. A „tango” nevét előbb németül, majd angolul mondják be. Magyarul egy magyar dal nevét mondták még eddig csak be, de azt hiszem, csak véletlenül s a „szöröncsétlen” azóta biztosan követ tör az út mentében még akkor is, mikor már mi a szerszámokat leadni visszük. Könnyen lehet itt az ember „török követ”. Csak rossz bakancsát, zubbonyát próbálja kicserélni a raktárban jóra, s vegyék észre.

1945. VI. 18.

Hétfő

Ebédünk a következő anyagokból áll. Savanyú-káposzta, cékla-répa, tojáspor, halkonzerv, spenót, só és víz. Nagyon híg, íztelen vacak étel volt. De tetején a szardínia olaja csillogott. Kulcsár Feri el volt ragadtatva, hogy milyen zsíros ez az étel. Tanulság ebből az, hogy olajjal is lehet főzni, ellentétben azzal, hogy otthon csak zsírral főztek és Ida olyan zsírosan főzött, hogy sárgaságot kapott tőle, én pedig állandó gyomorfájással küszködtem. Schnadter Guszti már Kolozsvárott, Adolf pedig Gyulán a közellátási miniszter pedig Pesten is megmondta, hogy feleslegesen sok húst és zsírt fogyasztunk és hogy havi 26 dkg zsír nem kevés egy embernek. Itt látom, hogy mennyire elég csak megfelelő mennyiségű jusson az embernek. Látom, hogy saját súlyom gyarapodott a Wehrmacht kosztján és az angolszász koszton sem apadt katasztrofális mértékben. És hallottam egy igen jóltáplált, nagypocakos bácsit úgy vélekedni, hogy a pocakját nem itt szerezte, bár a közvélemény ebben a tárgyban megoszlott, abban azonban teljesen egységes volt, hogy itt tartja karban. Tehát változatosan fogok otthon főzni, hol disznó, hol liba, hol tyúk, hol ételzsírral esetleg olajjal, napraforgó, tökmag, mák, tábla, vagy olíva olajjal. Biztos, hogy könnyebben emészthető lesz. Bár egyes itteni vélemény szerint pl. a napraforgóolajnak olyan szaga van, amit nem lehet kibírni. Bár biztos vagyok benne, hogy egyes konyhák, egyéb pl. kamra, vagy szellőzetlen áporodott szaga biztosan kellemetlenebb lehet, mint a napraforgó illata. Élénken érzem azt az illatot, melyet Idus nagymamájának fánkja árasztott 1942 Szent Istvánján ott a Balog? utcai szalmatetős, vert falu, döngölt padlójú, vagy inkább padlótlan konyhájában. Az nagyon kellemes volt. Ha éveken keresztül nem is, de havonként egyszer-kétszer szívesen elszenvedném. Bár a többi olajnak nem tudom, milyen szaga van. A ceres biztosan szagtalan. Az olíva sem lehet rossz. Most még az a kérdés, hogy mennyiért, mert biztosan lehet Pesten kapni. És ha nem lesz is olcsó, a hús helyett , melyért eddig általában a legtöbb pénzt szoktuk adni, biztosan meg fogom tudni venni. Soha nem értettem meg, hogy egy marék rizzsel dolgozik a kínai kuli. Mi sokszor nagyon boldogok lettünk volna, annyi tápértéket magunkhoz vehettünk volna, amennyit egy marék rizs képvisel. Elhatároztam, hogy semmi kényelmet, semmi szórakozást, semmi élvezetet nem tagadok meg magamtól, amihez csak hozzá juthatók. Még cigarettázni is fogok, pedig azt nagy marhaságnak tartom, bocsássanak meg az érzékenyebb dohányos emberek, kivéve azokat, akik ezt maguk is belátják. Még a Magastátrát is meg fogom mászni, akkor is, ha az polgári körülmények között 1200 P-be kerül is és nekem csak 120 P-m lesz. Csak nem polgári, hanem koldus módon. Ezt is megtanultam. És ha azt az 120 P-t máskép nem, úgy fogom összeszedni, hogy egy hónapig csak …kartoffelt, …grützét és 66… dkg korpás kenyeret kell is ennem. Kukoricát is szabad ennem, feltéve, hogy az orvos meg nem tiltja. Tekintve, hogy békében a (1937) a kukorica ára … 10-12 P lehet. Ma uzsonnára például zabpelyhet ettünk tejben. Ferkével kiszámoltuk, hogy az is olcsóbb, mint a szokásos uzsonnakávé, melyet a nagymami Ercsiben főz, még akkor is, ha a kávézacc „Ersatz” is, mert a zabpehely ha kilónként drága is, olcsóvá válik, tekintve, hogy kicsi súlyban nagy térfogatú. Ezenkívül számolni kell azzal is, hogy a zabpehely komoly táplálék, míg a kávéban csak a tej számít. (milyen okosak az angolok) Tekintetbe kell venni még azt is, hogy cukor is kevesebb kell hozzá, feltéve, ha valaki édesen és nem keserűen szereti a kapucínert. Ennyivel okosabbak az angolok. Nekünk egy világháború és csaknem két hónap hadifogság kellett, hogy rájöjjünk, de még így is lehet, hogy otthon nem tudom érvényesíteni nagyszerű felismerésemet, hajótörést szenved majd valami tradíción. Én, míg egyedül leszek, így fogom csinálni, mások előtt persze nem, mert hülyének fognak nézni. Szóval csak akarat kérdése az egész. 165-ig jutottam a borsószemek számolásában, mikor Bartalis bácsi, a magát magyarnak valló németruhás katona tört magyarsággal a W C őrség átvételére bíztatott. 200-ig azt hiszem, akkor sem jutottam volna, ha Bartalis bácsi nem zavar meg. 200 szem borsó nem nagy mennyiség, majd otthon utána nézek: arra is tekintettel leszek, hogy ezek a borsószemek rendkívül aprók. Feike mégis megmutatta kérdezvén: mikor láttál ennyi borsót egy rakáson. Mert ő is úgy csinálta, mint olyan sokan mások is a feltalálószelleműek, hogy először leette a levét, mondván, ha nem adnak, ő csinál két fogást. Lett is így tejleves, melynek tetején annyi zsír csillog, amennyi a Mauthner által ajánlott lefölözött tej tetején marad az O.MT.K-nál. Maradt ezután borsófőzelék konzerv hússal, melyben krumpli is van. Hangot hallok a sátoron keresztül. Milyen a vacsora Megyeri. Klóros víz mint mindig, milyen lenne? Hangzik a válasz. És ez a jellemző. Ebben a lágerben főzeléket főzni halálbüntetés terhe mellett tilos. Csak leves a divat. Nem tudom mit csinálna itt szegény Párnay? Zoli, aki annakidején azt emlegette, hogy ő nyáron nem eszik levest. Lehet, hogy ő is itt van valahol, akkor eddigre biztosan feladta szilárd elvét. Vagy éhen halt, de az is lehet, hogy hősi halált. Ha hazaérek, az Anna u. 31-be is ellátogatok. Még szerencse, hogy senki nem írja fel rajtam kívül ezeket az ígéreteket, mert ha kényszerítene azok betartására, életem végéig azok rabszolgája lehetnék. Feltéve persze, hosszú életű leszek ezen a földön, melyet az én Uram és Istenem esetleg nekem ad, mert még eddig nem adta nekem. De lehet, hogy kommunizmus lesz nálunk, s akkor hiába szerettem atyámat-anyámat. Igaz, hogy a bolsiknál az nem nagy erény. Én nem tudom, úgy mondják. De lehet, hogy csak a „Göbbels”-i propaganda állította. Szóval, hogy ígéreteimre visszatérjek, csak lelkiismeretem szava szólalhat meg legfeljebb, de elég feledékeny természetű egyén, azonkívül halkszavú úriember és az utóbbi időben egyre inkább a szövetség fele hajló egyén vagyok. Úgy mondják. Én nem tudom. Odáig még nem tudtam lesüllyedni, magamba szállni, lelkem mélységeibe elmerülni, hogy magamat megismerhessem. De van hálistennek elég ember körülöttem, aki még ezeknél is mélyebb körökben mozog. Szóval a leves és minden, a víz, a vécé, a föld, a levegő, a ruha, az emberek, minden, minden klór szagú. Itt minden, még a gondolat is fertőtlenítve van. Nincs is nálunk ragályos betegség, s ha van, az orvosok letagadják, mert ők is hadifoglyok. Bár lehet, hogy amerikai orvos is van. Lehet, én még nem láttam, de azért lehet. Bár az egészségügyi rendőrök, akik ketten kapnak egy kenyeret, minden másnapra kihirdetik valamely pusztító ragály kitörését, hol az okból, hogy kávét főz valaki valamely eigene fabrikant tűzhelyen, vagy mert a cigarettacsikk eldobott papírját találta meg dohány nélkül, mert ha dohány is van benne, akkor nem szól senkinek, hanem elszívja, elégetve ezzel a kórokozókat. Halásos has-vagy kiütéses tífusz megbetegedés eddig hálistennek csak olyan lágerbelieknél fordult elő, akikkel még mi nem beszéltünk. Képzelem, milyen hanyagok lehetnek ott az egészségügyi rendőrök, kik ketten kapnak egy kenyeret és csak akkor nem sütnek palacsintát, amikor lusták rá, nem létezik, hogy gondosan le lenne ellenőrizve, hogy a vécéről felállva először lecsukja-e a fedőt, vagy a gatyát köti meg a szerencsés vagy szerencsétlen aszerint, hogy sikerült-e, vagy nem túl könnyen-e, vagy túl nehezen. Mert mint korábban megállapítottam, ez a kettő a leggyakoribb betegség. Nem beszélve persze az éhségről, mely lassan már Pearls Duch-i méreteket ölt. Ellenőrzik továbbá, hogy megmostam-e a fülemet, ezt főleg akkor, amikor szenet lapátolni megyek, nincs-e valami élősdi az ingemben, mely amúgy is szegény véremet szívná. Felszólít például ma egy „ilyen” (azok közül akik ketten kapnak stb.) hogy tíz ujjam vesszőseprejével seperjem össze házam táját, közben megjegyzi, milyen lehetett otthon „ennek” a lakása, ha itt „ilyen” rendetlen. Az ő istállója biztosan különb annál. Mert „ezek” akik ketten kapnak egy kenyeret, mind jól ismerik az istállót a beszédjükből is árad az istállószag. Talán ez is egy büntetés a „nácizmussal kacérkodó” karpaszományosok részére, akik talán nem is tudnának ketten egy kenyeret megenni. Mert katonaszemmel nézve mit is tudhat egy (itt egy általánosan használt, hölgyek körében is ismert, persze csak 16 éven felül, Németországban persze ez a korhatár lejjebb száll egy-két évvel, aszerint, hogy nagyvárosról, vagy kis faluról van szó, de a hölgyek testi fejlettsége is több-kevesebb súllyal esik a latba). Itt következik a jelző …… karpaszományos. Érdekes „állat” ez a karpaszományos. Mert egy jutasi őrmester így mutatkozott be: Koncz vagyok Jutasról, ott született, mert bár nem tudom

…………………………

Szóval, mivel ő Jutasról van, szabad neki ilyen kijelentéseket tenni, hogy: két állatot utálok, a poloskát és a karpaszományost. Egyébként akkor még zsidó bérencek voltunk és a Nácizmus ellenségei. Most ugyancsak Jutasiak az urak és most nyilasok vagyunk, akiket fel kell akasztani. Egyébként ők nem akarnak hazamenni. Állítólag azért, mert soha többé ilyen urak, mint itt, nem lesznek és a jólét ezen magas fokát nem érhetik el.

Biebelsheim, 1945. VI. 19.

Kedd,

A hadifogoly naptár szerint repeta napja a nyolcadik csoportnál

Tegnap este teát kaptunk. Elég korán, úgy hogy a kenyérre várni kellett. Közben a tea elhűlt. És tekintve, hogy mindig csak a végét szoktuk az ilyen folyadékoknak, Feri bá szerint löttyöknek ízesíteni! Az eleje nagyon vacak íze volt. A klórmész íze elnyomta a teapótlék-ét. Ferke szerint ebben a teapótlékban, mely kifőzve remek dohánypótlék, orosz tea is van. Én tagadom, igaz, hogy még soha sem szívtam ebből a teából, lehet, hogy sütve jobban élvezhető, mint főzve. Úgy emlékszem, a Meinl teában meg lehetett találni a 10% eredeti tealevelet. Ebben nem. Reggelre ismét tea volt, ez mai forró. Repetát is kaptunk belőle.

 Biebelsheim, 1945. VI. 21.

 Az első nyári nap. Tipikus nyári nap. Fátyolos napfény, enyhe szellő, kilátás a zivatarra, különben fülledt rekkenő hőség. Tegnap este szakmunkásokat írtak össze, századunktól 10 ember ment el. Állítólag „szabad” munkások lesznek fizetést kapnak. Ma délben jobb volt az étel. Illetve sűrűbb, ami itt egyet jelent a jobbal. A sok liszt habarék tejfölszerű sűrűségűvé tette. Estére is jobb lesz, mint kávé. Holnaptól kezdve, tekintve, hogy mára ért végig másodszor a tízes csoport a duplázásban, ami egy úttal azt is jelenti, hogy húsz napja van közös főzés, új rendszer lesz. A maradékot nem egy csoport kapja meg, hanem szétosztják a tíz csoport parancsnoka között akik aztán szétkanalazzák. Ennek az az előnye, hogy a kondérban maradt étel nem marad az ebek (jelenleg szakácsok, századparancsnokok és parancsnokok) harmincadjára. Duplát is csak három ember kap a két szakács a fűtő. 50%-os három az írnok és a két vízhordó. Ez lesz a végleges érvényű örök igazság. Nem lesz többé veszekedés. Eddig a szakács főzés közben megette a maga adagját (1). Mikor az ebéd kész lett felvett magának a bogrács színéből aljából egy-egy adagot egyik a rendes (2) másik a dupla (3) mely a szakácsnak jár. Mikor aztán a szakács szakasza jön az felveszi a húsz adagot (4). Ha repeta kezdődik első a szolgálat egészségügyi, vízhordó, fűtő, a kőműves, a kéményseprő a kemence javító, a begyújtó és a szakács barátja, aki „igazán megérdemli” Köztük a szakács (5). A maradék a bográcsban marad (6.7.8.9.?!?) Erről a szakács a századparancsnokkal dönt. Ennek aztán Kopál Gyula „doktor” a mai népgyűlésen tartott beszédével és a nép megszavaztatásával véget vetett örök időkre! Még szerencse, hogy van Kopál „doktorunk”.

Dombacher a tanár, aki kereskedelmi alkalmazottként akart elmenni a szakmunkásokkal, visszajött. Ma újból ruhát vételezünk. Az angolszászok, mielőtt kiengednek ebből a lágerből, teljesen felszerelnek (!?) A teljes ruházaton kívül két pár zokni, törülköző, két gatya, két ing jár minden fogolynak. Tegnap jó meleg téli kesztyűt kaptunk, 2 ujjasat. A sátor oldalát felnyitottuk, hogy szellősebb legyen, így is izzadunk alatta. Tegnap akit csak egyszer oltottak, azt újra oltották. Én kibújtam alóla. Ma vitamin tablettát kaptunk. 2-t mára és kettőt holnapra. Kényelmetlen így írnom. Jobbra van tőlem a tekercs WCpapír, mely felfut a jobb térdemen elhelyezett fényes fehér bádog konzervdoboz tetőre. Ez az íróasztal. Onnan felfut a bal kezemmel az íróasztalhoz nyomott rotációs tekercshez. Ezzel egyúttal a papírt is kisimítva tartom. A bádog széle erősen irritálja bal kezem kisujját. A bádog másik oldala jobb lenne, mert úgy nem vágna, de az sötétszürke, s tekintve, hogy a papír nagyon átlátszó, nem jó rajta írni. A csajka fedél jobb volt. Tegnap este a kenyéradagomat mind megettem. Minden eddig felállított elmélet ellenére. Miközben a zsemlefinomságú kenyér belét kicsipegettem, eszembe jutott Édesanyám azzal a kedvenc meséjével, hogy a piacon a vásott kölykök a kivájt kiscipót a tejfölbe ejtették, ellopva ezzel a cipóra tapadt tejfölt. Bár már hallanám Édesanyám egyszerű sírástól elcsukló hangját, mert a viszontlátás biztosan sírással fog kezdődni, melyben én is tevékeny részt veszek. Utána ami ennivaló lesz, Édesanyám mind az asztalra hordja és nézni fogja hogy eszem, közben azt fogja mondani „Úristen, hogy ki lehetsz éhezve, hogy így tudsz enni!” Akkor az lenne jó, ha Anyám ami már sok egy fél embernek, elvenné és csak két óra múlva adna újból valami könnyű ételt enni, mert különben betegre eszem magam. De jó lenne ezt levélbe előre megírni, mert nem lesz lelkierőm mondani. Tegnap a kenyeret sóba mártva szopogattam. Pont olyan íze volt, mint a féléves malac féléves szalonnájának, melyen kivilágzott a só. Hej, mikor fogok én még egyszer otthon olyat enni. Lehet, hogy otthon még annyi ennivaló sem akad, mint itt. Az egyik ember itt az orrom előtt kanala nyeléből kést fabrikált. A késeket a motozásnál elvették, de a legtöbb ember csinált már magának. Konzervdobozból, szögből, vaspántból, kanálból, stb. Állandóan kopácsolják kövekkel és apróbb elhullajtott vasdarabokkal a legfőbb nyersanyagot amiből bőven akad, a konzervdobozt. Életem ezt a korát „Konzervdoboz kornak” lehetne nevezni a vaskor, rézkor mintájára. Ferke a tegnap kapott kesztyűből tarisznyát csinál. A tegnapi nap azért maradt ki naplómból, mert regényt olvastam. A regény Szitnyaitól „tánc”. Jó regény, szétparcellázva hárman olvastuk egyszerre. Megborotválkoztam. A készülék Ferkéé. Törött, csak egyik oldala használható, szappan, pamacs szintén övé. Az enyém még Mettenben maradt a többi holmimmal együtt. Egyedül a zsilett volt enyém, de azt már legalább hatszor használtuk felváltva. Most Ferke köszörülte, illetve fente meg nekem, hogy még én is tudjam használni. Egyébként tábori borbély is van. Ingyen. Borotvál. De azt mondják könnyes lesz az ember szeme az elérzékenyüléstől. Egyébként a borotválkozás elő van írva. Nem lehet szakállt növeszteni, pedig ez az elején divat volt. Különösen a „Balbó?-szakáll”. Vacsoránk ugyanolyan mint a déli, csak még egy árnyalattal sűrűbb. A sűrűséget a szét nem kevert liszt és tojásból kevert habarás adta. Csodálatos élvezettel rágtam ha nem olvadt szét a nyelvem alatt. Édesanyám paradicsomszósza jut eszembe ilyenkor. Ha nála nem sikerül a habarás, akkor kerül a szószba ilyesmi. Szegény Anyám, hogy vigyázott olyankor, hogy ilyen csomó ne kerüljön tányéromra, mert dühös lesz szeretett fiacskája. Itt pedig élvezettel halászgatom, mert elázott nokedlire, vagy csipetkére emlékeztet (csipedettke, mint Feri bácsi mondja). A dohányt itt kifőzött, szárított tea-levél, lucernalevél, sőt pipában kávézacc pótolja. A ki nem főzött teapótlék különösen nagy élvezet, a Darlinggal vetekszik. Lucerna levélhez is ritkán jutnak az emberek, úgy annyira, hogy már ezen dohánypótlékért is előfordul, hogy cukorral fizetnek. Ma felvett előttem egy ember egy csikket, melyet Ferke dobott el és műanyag volt. Mondom az illetőnek, de ő nem dobja vissza. Akkor is kell. Tegnap valaki irigykedve újságolja, hogy cseresznyét ettek a lágerparancsnokságon. Mi már legfeljebb csak befőttet ehetünk, ha hazaérünk, feltéve, hogy cukor lesz az eltevéshez. Bár itt azt tanultam, hogy a gyümölcs aszalva is nagyszerű és sokkal olcsóbb. Télen aztán jobban akad cukor. Jobban el is áll, Kisebb helyen el is fér. Nem is törik össze az üveg. Egyébként itt minden a koszt körül fordul meg. Már mikor az ezred megy „vételezni” a vételezők keresztkérdések súlya alatt roppannak össze. Milyen volt a vételezés. Mennyi a liszt, több-e mint tegnap. Hány zsák a cukor, van-e borsó, hány doboz a kukorica stb. És megindul a találgatás a holnapi koszt felől. Sűrűbb lesz-e, mint ma? Lehet-e kétszer főzni, vagy vacsorára csak ráré jut.

A láger területe cca. 6-700 kat. Hold. 21 láger van, egy láger 18-20 kat. holdat tesz ki. Körülbelül ötszögletű. Leghosszabb oldalával az országút felé nyúlik el.

Körös-körül dupla drótkerítés, közte 5 méter széles utca. Itt már agyonlövik a foglyot. Az utcát nappali fénnyel árasztja el a villany? Elhelyezett dupla villany világítás. Minden szögletben őr, a lágeren belül egyes lágerek sarkaiban is magas állványok állnak. Az őröknek gyorstüzelő puskájuk van. Lövések nagyon gyakran dördülnek el. De csak figyelmeztetésül, bár haláleset is fordul elő. Van úgy, hogy a táborból kifelé haladó 50-es csoportokat páncélos autó kíséri töltött gépfegyverrel. Egy német csoportnak futva kellet a páncélos előtt haladnia. Biztosan büntetésből. Ha valaki valami bűnt követ el, követ tör az út kövezése céljából, vagy a 19-es lágerbe kerül. Ott van állítólag 24 német pék, akik kenyeret loptak. Ezeknek iratait elégetik s ezekkel rettentően megnehezítik a leigazoltatást s ennek megfelelően soká jut haza.

Most hallom hét asztalos és ács visszajött. Amerikai haverja van az egyiknek, az megsúgott valamit, hogy mit azt nem hallottam.

Ma este én is felaprítom kenyeremet és holnap csak olyan időpontban fogom enni, mikor az öreg nem eszik. Hadd idegeskedjen, mert idegeskedik, de ránk sosincs tekintettel, folyton rágcsál és csámcsog, mint egy szopós malac. Most azért rágcsál száraz kenyeret, mert szomjas. Őrjítő indoklás ez Ferke azon kérdésére, hogy mit fog akkor csinálni, mikor mi fogunk kenyeret enni. Azt mondja, akkorra jóllakik. Én nem hiszem, izgatottan kirohan és elmegy Lang Jenőhöz panaszkodni. De azért elég jól bírom. Feleségem sokkal kevesebbet csámcsogott és evett olyankor, amikor én nem ettem. Az sem fog izgatni többé, ha Édesanyám kezébe veszi a tányért és úgy eszik. És ha az öcsém nem válaszol majd kérdéseimre. Rózsika közönye is megtalálható bennem. Kőrösi Mihály sakkot csinált. Ferke elkéri és sakkozunk. Ferke győzött. Hiába ő kitüntetéssel és jól (de nehezen) értem. Ő az okosabb. Feri bácsi is jobban szereti, hívta őt kártyázni. Nekem meg se mondta hova megy. Mi lehet hiba bennem. Túlzott közöny, ingerlékenység, gúny, fölényesség. Ezeket belátom. Nem törődöm az emberekkel. Ezt le tudom győzni. Udvariassággal, de viszont idegenkedésem nagy akadály. Pedig Feri először szeretett. Igaz, hogy szolgai módon előzékeny voltam vele szemben. Megint az a hiba, hogy mást látott bennem és csalódott. Azt hitte, hogy mindig ellentmondás, kritika nélkül elfogadom véleményét, tanácsát. Például a sátor építésben. Pedig nekem is van saját elképzelésem. Indítványozta, hogy vágjuk el a sátorrudat. Én nem akartam. Mondom vágd el. Te nem tudod elvágni? Én nem! Látom, nem akarod elvágni. Mondta, és sértődötten elvonult. Talán bőbeszédűen be kellett volna bizonyítanom, hogy ez a művelet felesleges, de azt hiszem, úgy sem sikerült volna. Máris ideges voltam. Talán ez volt a baj. Nem tudom mért voltam ideges, talán azért, mert nekem kellett egyedül hozzáfognom és bár Feri bácsi segítségéből nem kértem, Ferke közönye bántott. De azért mégis én vagyok a hibás. Kopál ma olyan ügyesen vezette a közvéleményt. . Ő a vezetésre való alkalmas egyéniség. Én csak egyedül alkothatok valamit. Talán egy szép napon arra ébrednék, hogy Zsóka is idegesít?! Egyedül kell leélnem életemet. A Lebonnál elég sok barátom volt. Igaz, hogy kevesen hívtak meg. Igaz, ebben feleségemmel való veszekedésemnek is része volt. Mert például Olajoshoz csak azért nem jártam. De hogy Lukács bácsi és Merrter? Miért nem hívtak, azt nem értem. Román sem hívott meg soha.

Állítólag ma a legjobb vételezés lesz. Minden eldugott holmi előkerült. 600 kenyér megromlott, kiabálta egy feldühödött rendőr, sűrű káromkodás közben. Három angol ellenőrzést tartott. Az ezred most veszi át az élelmet. Éjfél lesz, mire megkapjuk a kenyeret.
Ma kétszer mosakodtam, de mégis ragad a bőröm az izzadságtól és belepett a por. Csak hűsítés és nem tisztaság szempontjából mosakszom. A szél hordja a port és állandóan a földön fetrengünk. Jó lenne már valami változás. A megafon mikrofonpróbát tart. Szorgalmasan tanít bennünket angolul számolni. A Jamboree jut eszembe, ott is mindig mikrofon próbával kezdték. Ott is elégedetlenek voltunk. Nem elég változatos a koszt, sajt, vaj, kenyér jestor? Leves volt a jelszó. Itt bezzeg nem egyhangú a koszt. A megafon elkezdte a szórakoztató zenét. Közbe dörrent az ég messziről. Komoly esőt várunk. Jonathán a legtöbbet játszott dal. Van úgy, hogy egy esti műsorban kétszer is előfordul. Az egyik magyar kifakad: Éhen nagyon jó hallgatni a zenéteket, az istenit az anyátoknak.

Érdekes, hogy déli 12 vagy egy órától 6-ig nem lesz olyan éhes az ember, mint 6-9-ig. Pedig ilyenkor csak a holnapi cukrát valami édességet meg kenyeret kap az ember. A kenyér pláne holnapi adag. Vajjon meg tudom-e állni, hogy nem eszem meg az egészet?

Az egyik fiút Salátának hívják, Szabolcsból való. Megkérdeztem, kiderült, hogy nem ismeri Lebon kollégámat a barátságos Saláta Gyulát. Magyar fox következik. Ferke úgy látszik mégis elment kártyázni. Ő se szólt nekem. Egyedül maradtam. Rossz érzés fog el. Bármennyire nem tudok kijönni az emberekkel nem jó egyedül lenni. Azt hiszem, ha még egyszer megnősülök rettentő nagy papucs leszek. Bár nem szeretnék a most olvasott regény Kara Lászlója lenni. Akkor mégis inkább egyedül, vagy valami barátnővel. Esetleg egy öreg falusi házvezetőnővel.

Két napot ültem az egyesben, zeng a megafon.

A nap még egyet pislant a komor felhők mögül s aranyvéresen lebukik. Az emberek egy része várja a vételezést, másik része a hálóhelyet készíti. Nekem egyikhez sincs kedvem. Pedig a sátorhoz is kellene nyúlnom. Feri mégsem kártyázott, andalogva jön, mégis házastársam. Bár szeret egyedül kalandozni. Ha munkára megyünk én kiskutya módjára ragaszkodom hozzá, hogy mindenüvé együtt jussunk. Ő azonban vígan elmegy. Talán neki van igaza, ha tudunk valamit szerezni, legalább ha az egyik nem, a másik esetleg szerez, s így mindkettőnek több jut. Nagyobb a valószínűség. De én mindig attól félek, hogy elszakadunk-e.

Az első nyári nap. Tipikus nyári nap. Fátyolos napfény, enyhe szellő, kilátás a zivatarra, különben fülledt rekkenő hőség. Tegnap este szakmunkásokat írtak össze, századunktól 10 ember ment el. Állítólag „szabad” munkások lesznek fizetést kapnak. Ma délben jobb volt az étel. Illetve sűrűbb, ami itt egyet jelent a jobbal. A sok liszt habarék tejfölszerű sűrűségűvé tette. Estére is jobb lesz, mint kávé. Holnaptól kezdve, tekintve, hogy mára ért végig másodszor a tízes csoport a duplázásban, ami egy úttal azt is jelenti, hogy húsz napja van közös főzés, új rendszer lesz. A maradékot nem egy csoport kapja meg, hanem szétosztják a tíz csoport parancsnoka között akik aztán szétkanalazzák. Ennek az az előnye, hogy a kondérban maradt étel nem marad az ebek (jelenleg szakácsok, századparancsnokok és parancsnokok) harmincadjára. Duplát is csak három ember kap a két szakács a fűtő. 50%-os három az írnok és a két vízhordó. Ez lesz a végleges érvényű örök igazság. Nem lesz többé veszekedés. Eddig a szakács főzés közben megette a maga adagját (1). Mikor az ebéd kész lett felvett magának a bogrács színéből aljából egy-egy adagot egyik a rendes (2) másik a dupla (3) mely a szakácsnak jár. Mikor aztán a szakács szakasza jön az felveszi a húsz adagot (4). Ha repeta kezdődik első a szolgálat egészségügyi, vízhordó, fűtő, a kőműves, a kéményseprő a kemence javító, a begyújtó és a szakács barátja, aki „igazán megérdemli” Köztük a szakács (5). A maradék a bográcsban marad (6.7.8.9.?!?) Erről a szakács a századparancsnokkal dönt. Ennek aztán Kopál Gyula „doktor” a mai népgyűlésen tartott beszédével és a nép megszavaztatásával véget vetett örök időkre! Még szerencse, hogy van Kopál „doktorunk”.

Dombacher a tanár, aki kereskedelmi alkalmazottként akart elmenni a szakmunkásokkal, visszajött. Ma újból ruhát vételezünk. Az angolszászok, mielőtt kiengednek ebből a lágerből, teljesen felszerelnek (!?) A teljes ruházaton kívül két pár zokni, törülköző, két gatya, két ing jár minden fogolynak. Tegnap jó meleg téli kesztyűt kaptunk, 2 ujjasat. A sátor oldalát felnyitottuk, hogy szellősebb legyen, így is izzadunk alatta. Tegnap akit csak egyszer oltottak, azt újra oltották. Én kibújtam alóla. Ma vitamin tablettát kaptunk. 2-t mára és kettőt holnapra. Kényelmetlen így írnom. Jobbra van tőlem a tekercs WCpapír, mely felfut a jobb térdemen elhelyezett fényes fehér bádog konzervdoboz tetőre. Ez az íróasztal. Onnan felfut a bal kezemmel az íróasztalhoz nyomott rotációs tekercshez. Ezzel egyúttal a papírt is kisimítva tartom. A bádog széle erősen irritálja bal kezem kisujját. A bádog másik oldala jobb lenne, mert úgy nem vágna, de az sötétszürke, s tekintve, hogy a papír nagyon átlátszó, nem jó rajta írni. A csajka fedél jobb volt. Tegnap este a kenyéradagomat mind megettem. Minden eddig felállított elmélet ellenére. Miközben a zsemlefinomságú kenyér belét kicsipegettem, eszembe jutott Édesanyám azzal a kedvenc meséjével, hogy a piacon a vásott kölykök a kivájt kiscipót a tejfölbe ejtették, ellopva ezzel a cipóra tapadt tejfölt. Bár már hallanám Édesanyám egyszerű sírástól elcsukló hangját, mert a viszontlátás biztosan sírással fog kezdődni, melyben én is tevékeny részt veszek. Utána ami ennivaló lesz, Édesanyám mind az asztalra hordja és nézni fogja hogy eszem, közben azt fogja mondani „Úristen, hogy ki lehetsz éhezve, hogy így tudsz enni!” Akkor az lenne jó, ha Anyám ami már sok egy fél embernek, elvenné és csak két óra múlva adna újból valami könnyű ételt enni, mert különben betegre eszem magam. De jó lenne ezt levélbe előre megírni, mert nem lesz lelkierőm mondani. Tegnap a kenyeret sóba mártva szopogattam. Pont olyan íze volt, mint a féléves malac féléves szalonnájának, melyen kivilágzott a só. Hej, mikor fogok én még egyszer otthon olyat enni. Lehet, hogy otthon még annyi ennivaló sem akad, mint itt. Az egyik ember itt az orrom előtt kanala nyeléből kést fabrikált. A késeket a motozásnál elvették, de a legtöbb ember csinált már magának. Konzervdobozból, szögből, vaspántból, kanálból, stb. Állandóan kopácsolják kövekkel és apróbb elhullajtott vasdarabokkal a legfőbb nyersanyagot amiből bőven akad, a konzervdobozt.

(Folytatjuk.)