Történetek
Módos Ferenc zászlós naplója
2010-06-02 12:06:45Újabb napló került birtokunkba. Ezúttal Módos Ferencnek, a kaposvári 6. gyalogezred II. zászlóalja zászlósának kis noteszében vezetett feljegyzéseit adjuk közre a nagyváradi kórháztól Nagyatádon állomásozó alakulatának fölkeresésén át egészen a németországi bolyongásig. (1944 vége, 1945. első féléve.) Külön értéke a naplónak a számtalan felsorolt név, amelynek alapján esélyünk lehet, hogy hozzátartozók hírt kaphatnak szeretteik sorsáról.
Lágernapló WC-papíron
2010-05-03 11:05:31Csikós István csobánkai lakos szíves felajánlása folytán kuriózumnak számító háborús relikvia került a Háborús Keresőszolgálat
birtokába. Csikós úr régiségkereskedést vezetett a budapesti Katona
József utcában, s egy hagyaték feldolgozása során talált rá egy
wc-papírra írt lágernaplóra. Szerzőjét akkor még nem lehetett
azonosítani, hiszen a ceruzával írt betűfolyamnak mintegy az
egyharmadánál - talán a hatodik méternél - írja le e sajátos naplót
vezető fiatal katona a nevét és lakcímét: eszerint Debreczeni Lászlónak hívták és 1945-ben, fogságba eséséig Budapesten, a Bácskai u. 22-ben lakott (sajnos, kerület nincs feltüntetve). A naplóból kiderül, hogy elvált feleségét Idának, akkori kedvesét Zsókának hívták. Debreczeni Németországban, Biebelsheimben volt amerikai hadifogságban 1945 nyarán.
Kolléganőnk, Cserhalmi Edina kitartó íráselemzése jóvoltából a "toalettpapír-napló" honlapunkon teljes terjedelmével nyomtatásban is olvasható.
(A részletekért kattintson a címre.)
Lágernapló WC-papíron (folytatás)
2010-05-08 10:05:56
A címre kattintva olvasható a 24 éves budapesti Debreczeni László 1945-ös amerikai fogolynaplójának folytatása.