Történetek

Zala megyében 1944-ben meggyilkolt lengyel katonák

2012-05-09 01:05:52
Tragédia a Zala-völgyében A Zala folyó felső kanyarulata az egyik legszebb része Zala megyének. A folyó partján több apró kis festői falu található: Pakod, Zalabér, Batyk. Ezek a falvak több mint ezeréves írott történelmi múlttal rendelkeznek. Területükön többször söpört végig a magyar történelem vihara. A környék közigazgatási, közlekedési, gazdasági központja Zalabér volt. Fordulatokban a község XX. századi történelme volt a legmozgalmasabb. Kastélyának utolsó évei szorosan kapcsolódnak történetünkhöz. Birtokosai a magyar faji törvények miatt a II. világháború előtt külföldre távoztak. Kastélyukat a Magyar állam vette igénybe, 1940 nyarán 100 fős lengyel tiszti tábort létesített bene. A tábor lakói a faluval jó viszonyt tartottak fenn, sokat dolgoztak a helyi gazdáknál, kivették részüket a község vallási életéből is. 1942-ben hat réz gyertyatartót ajándékoztak a zalabéri plébániának, amelyek a mai napig az oltárt díszítik. A tábor békés életének az 1944. októberi nyilas hatalomátvétel vetett véget. A tábor állami támogatása végleg megszűnt, lakóit kiszolgáltatták a német vezetésnek. November 7-én Teleki Béla, volt Zala vármegyei főispán lett a táborparancsnoka. 13-án Zalabérbe érkezett a Hunyadi páncélgránátos-hadosztály egyik szervezés alatt álló alakulata. A tábor lengyel lakóit a kastély elhagyására kényszerítették. Teleki Béla a tábor lakóit 15-én Pakodra helyeztette át. Ugyanezen a napon Batykra érkezett a Budapest környékéről kitelepített lengyel csoport. A Hunyadi alakulathoz tartozó tábori csendőrök november végén már fizikai erőszakot alkalmaztak az itt lévő lengyelekkel szemben. December első napjaiban a lengyelekkel szembeni terror tovább fokozódott. Pakodon letartóztatták Florek Andrzej és Grochowski József közkatonákat. Őket a helyszínen súlyosan bántalmazták. Az istálló padlásán lévő kampókra kötötték, és félholtra verték őket. A függő testek alatt hatalmas vértócsa állt, az istálló falai is véresek voltak. Az eszméletlen testeket a zalabéri kastély pincéjébe vitték. A két lengyel katona holtestét feltehetően titokban a kastély parkjában temették el. Földi maradványaik a mai napig nem kerültek elő. December 3-án batyki szállásukon letartóztatták Hajduk Tadeusz mérnök-hadnagyot és Czelusniak Wincenty közkatonát, és a zalabéri kastélyba vitték őket. 5-én a batyki tábor lengyel parancsnokát mgr. Moszczenski Tadeusz alezredest hurcolták Zalabérbe. A három katonát december 6-ról 7-re virradó éjjel kivitték a batyki Hármasi malomhoz, ahol agyonlőtték őket. A holtestek reggelig vérbe fagyva a malom épülete mellett feküdtek. Kegyetlen gyilkosaik reggel visszamentek tettük színhelyére, és az összesereglett malomban dolgozó emberek előtt többször belelőttek a földön fekvő tetemekbe, majd az egyik gyilkosuk a lengyel alezredes szájából puskatussal kiverte az arany foghidat. A tetemeket kocsira rakatták, majd a közeli Zala folyóba dobták őket. A gyilkosok tettük bizonyítékainak �eltakarítása� után tovább kegyetlenkedtek Batykon. Kirabolták Dr. Albert alezredest és családját. Akkori értékben kb. 100 ezer pengőt zsákmányoltak a garázdálkodók. A fosztogatás nem elégítette ki vágyaikat, az alezredest és családját letartoztatták, és a zalabéri kastélyba vitték őket, ahol már több lengyel tiszti család raboskodott. 22 óra körül a foglyokat, köztük egy idős zsidóasszonyt, a zalabéri szőlőhegybe hajtották. Ezután a foglyokat kísérő katonák 10 lövést adtak le az asszonyokból és gyerekekből álló csoport felé. A tisztek és családtagjaik elmenekültek, de az idős zsidó asszony a lövések következtében életét vesztette. A gyilkosságok miatt Kovács József zalabéri plébános személyes nyomozásba kezdett, és a Hunyadi gránátos egység parancsnokánál kérte a gyilkosságok kivizsgálását, de a parancsnok, hivatkozva egysége bevagonírozására, az ügyben nem tett semmit. A következő napokban az alakulat a kastély értékeivel Németországba távozott. 1944. december 2-án Pakodról Zalaistvándra irányították a �zalabéri� lengyeleket. 6-án a lengyelek útnak indultak Eszterházára Németország felé. Ekkor Teleki Béla ezt írta naplójába: XII. 6. �.. Hajnalban a Hunyady páncélosok meggyilkoltak egy lengyel alezredest, egy lengyel hadnagyot és egy katonát. Piszkos banda még csak ez hiányzott a sok gond mellé.� Teleki Béla az elkövetők ellen nem tudott fellépni, mert a gyilkosok magyar-német szervezésben lévő egységhez tartoztak. A háború után a Népbíróság vizsgálatot kezdeményezett a lengyel katonák kivégzése ügyében. A Hármasi malomnál történtekről részletes kihallgatási jegyzőkönyv készült, amit a bántalmazást túlélt lengyel katonák vallomásaival egészítettek ki. A gyilkosságokkal vádolt három magyar katona Zalaegerszegen előzetes letartoztatásban volt, onnan június elején �rejtélyes körülmények között� megszöktek. Június 9-én, Batykon kereste őket az egerszegi politikai osztály két nyomozója. �Mert a Zalaegerszegi börtönből szöktek meg, körözve vannak az ország területén��. Június 11-én a vármegyei politikai osztály szóban kereste meg a zalabéri Nemzeti Bizottságot, hogy van-e tudomásuk a szökevények hollétéről. Az ügy itt azért érdekes, mert a szökevények körözéséről írásbeli parancs, eddigi ismereteink szerint, nem maradt fenn. Ekkor 1945-ben Batykon és Zalabérben is működött rendőrőrs. Az iratok itt elhallgatnak, az üggyel kapcsolatban csak a kihallgatási jegyzőkönyvek maradtak fenn. A gyilkosoknak 1945-ben nyomuk veszett, ügyükben népbírósági ítélet nem született. Hogy miért? Erről az iratok nem beszélnek. 1948. október 24-én a szombathelyi Népügyészség újra elővette az ügyet, tájékoztatást kért a batyki elöljáróságtól is, hogy az üggyel kapcsolatban milyen okiratok vannak a község birtokában. A község nem tudott felvilágosítást adni: �Batyk községben meggyilkolt lengyelek holtesteit a Hunyadisták beledobálták a Zalába. Semmiféle orvosi látlelet vagy okirat itt nincs.� 1948-ban már négy embert vádoltak meg a gyilkosságok elkövetésével. Ekkor az ügyhöz csatolták egy zalabéri legény szerelemféltésből elkövetett tettét. A legény valószínűleg 1944 végén a zalabéri szőlőhegyben karóval meggyilkolta Baran András közkatonát. A holtestet valószínűleg a Zala folyóba dobta. A tetemet a Zala Batyk határában vetette partra, majd a községi temetőben anyakönyvezés nélkül temették el. A legényt tettéért 1948-ban elítélték, hosszabb börtönbüntetést kapott, de ügyéről iratok, eddigi ismereteink szerint, nem maradtak fenn. Az 1944 decemberében Batykon kivégzett lengyel katonák földi maradványait Szentgrót határában találták meg, nagy valószínűséggel, 1945 tavaszán. A zalaszentgróti halotti anyakönyvben 1945. május 21-én három ismeretlen férfi holttestének adatait jegyezték be a községi bíró jelentése alapján. 1945. március 29-én a Zala folyó középső ágának partján találták meg a tetemeket. A jelentéstévő szerint ők a hadműveletek során felrobbant Zala hídnál haltak meg. Ha így lett volna, akkor a tetemeknek súlyos sérüléseket kellett volna szenvedniük. Az első, 35-40 év közötti maradványon szürke pulóver, fekete nadrág volt, a másikon katonanadrág volt, a harmadik feje hiányzott, teste összeroncsolódott. A tetemeket jeltelen sírban Szentgróton temették el. Az ügy iránt 1999-ben kezdtem el érdeklődni. Több eredménytelen kísérlet után sikerült 2010-ben a Magyar Vöröskereszt kereső szolgálatának segítségével két áldozat hozzátartozóját felkutatnom. Az egyik Florek Andrej, ki 1916-ban Ozomla-ban született, de az ő hozzátartozójával nem sikerült felvennem a kapcsolatot. A másik, Hajduk Tadeusz, ki 1909-ben Hyza-ban született. A lowói Műszaki Egyetemen végzett, szárazföldi mérnöki karon 1938-ban. 1931-ben tartalékos tiszti iskolát végzett és zászlósi rangot kapott. 1932-1935 között Luck-ban a 24. gyalogsági ezred 2. századának tisztje. Kiképző, majd lövész szakaszparancsnok. 1935-ben tartalékos hadnagy Zamosc-ban a Gyalogsági Légió 9. ezredében. 1939-ben mérnök-hadnagyként harcolja végig a Szeptemberi hadjáratot és Magyarországra kerül. Moszczenski alezredesről annyit sikerült kiderítenem, hogy a háború előtt gyógyszerész volt. Magyarországon feltehetően a rákoscsabai Lengyel tábor rangidőse volt. Felesége 1945-ben Németországban halt meg. Hat lengyel katona sorsát próbáltam több mint 10 évi munkával felkutatni, emléküket az utókor számára megőrizni. Barátként jöttek hozzánk, és egy őrült rendszer áldozatai lettek. Jeltelenül nyugszanak hazák földjében, de sorsuk figyelmeztet és emlékeztet arra, hogy ilyen tragédia többet ne legyen e földön. Tragédiájukat békévé oldja az emlékezet, de a Hármasi malom romjai nem feledtetik a Zala-völgyi tragédiát, hisz 1000 éve lengyel és magyar két jó barát. Ez is közös történelmünk része.
Vikár Tibor
Zalabér kastély


Tiszabő községben eltemetett katonák

2012-04-26 01:04:38
Szülőfalumban, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabő község temetőjében van eltemetve 3 magyar katonatiszt, akik a II. világháború hősi halottai. Az lenne a kérésem, ha lehetséges lenne, egy maradandó síremléket állítani tiszteletükre. Van egy több évtizede készült fejfájuk, de sajnos az idő vasfoga már eléggé tönkretette, még az 1950-es évek elején csináltatta a falu lakossága. Az idősek elhaláloztak, elköltöztek a faluból, még egy-két személy van, akik gondozzák a sírt. Mégiscsak történelmünk része, jó lenne megőrizni az utókor számára. Sajnos a 3 magyar katona halálának már egyetlen élő szemtanúja vagyok. Tiszabő községben laktunk a szüleimmel és a nagyszülőkkel együtt. 1944. okt. 24-ét írtunk, én 5,5 éves gyerek voltam, amikor a szomorú esemény megtörtént. E napon vonultak be a szovjet katonák a községünkbe, ezen belül is a mi házunkba és rendezték be hadiszállásukat. Aznap délután odahozták a szovjet katonák ezt a három ismeretlen (fiatal, kb. 30 év körüli) magyar katonatiszteket, akiket rövid tanácskozás után kivittek az udvarunkon lévő tekepályára, levetkőztették őket, csak a sapka és az alsónadrág maradt rajtuk. Egymás mögé állították őket és hátulról, egyesével lőtték fejbe őket. Én - mint gyermek - ezt az édesapám nyakában ülve néztem végig. Amikor megtörtént az eset, több szovjet katona kényszerítette édesapámat, a nagyapámat és a szomszéd bácsit, hogy ott a kertben temessék el őket. 1945 tavaszán exhumálták a 3 fiatalember sírját és gyásszertartás keretében a helyi katolikus pap és szinte az egész falu részvételével temették el a helyi temetőbe. Sajnos teljesen ismeretlenek, mert a ruhájukat, a "dögcédulájukat" elvitték a szovjet katonák. Háború után jöttek több helyről az országból fényképekkel, hátha felismernék a szüleim a hozzátartozójukat, de sajnos nem derült ki a katonák kiléte. A mai napig teljes ismeretlenségben maradtak. Míg éltek a szüleim, nagyszüleim, valamint sok helyi lakos, ők ápolták a sírt, utána - mint unokák - átvettük, de már én is elköltöztem a faluból, s csak évente két- három alkalommal tudok hazamenni, de akkor mindig rendbe tesszük az ismeretlen katonák sírját. Kormos Sámdorné

2 katona sírja Bácsföldváron

2012-04-17 02:04:04
Tisztelt Szerkesztőség!

Ferenczi József nyugalmazott rendőr főhadnagy vagyok. Nagyon szeretem a műsorukat, mert mindig is érdekelt a hadtörténet. A hadisirok felkutatása, gondozása nemes és nehéz feladat lehet. Műsoruk a maga nemében egyedülálló és hiánypótló. 

A napokban lent jártam délvidéken, pontosabban Bácsföldváron (mai neve Backo Gradiste) a nagymamámmal, aki elvitt az ottani  temetőbe, hogy az ott nyugvó rokonaink sirjait megmutassa. Ekkor lettem figyelmes egy sirra, ahol két márványtáblán két név szerepelt, és a haláluk dátumaként 1944 volt megjelölve. Nagymamám elmondta, hogy két magyar katona nyugszik a hantok alatt, akik ott húnytak el Bácsföldváron, 1944-ben.  Sirjuk gondozott, virág is volt rajta. Készitettem róla egy fényképet, amelyet mellékelten elküldök Önöknek. Nagyon remélem, hogy esetleg tudok abban segiteni, hogy egy család talán megtud valamit elveszettnek hitt hozzátartozójáról. 

A továbbiakban is nagyon szivesen segitenék esetleg az Önöknek, vagy a hadisirok felkutatásával foglalkozó hivatalos szerveknek a munkájukban.

Tisztelettel:

Ferenczi József ny. r. fhdgy.
Oldalak: [0] 10 11 12 13 14 15 [16] 17 18 19 20 21 61