Háborús Keresőszolgálat

Nagybátyám egysége utoljára Battonyán állomásozott 1944 szeptemberében. Egyébként nagybátyám a híradósoknál szolgált. Battonyáról, egy oldalkocsis motorkerékpárral, hárman indultak el, egy Pintye nevű szakaszvezetővel és egy Galgóczi (vagy Galgóci) nevű honvéddal, Arad felé. Feladatuk az volt, hogy értesítsék a közelben állomásozó egységeket a szovjet és román erők közeledéséről. Ahogy haladtak, egy kukoricaföldről román egységek tüzet nyitottak rájuk. Nyilván belefutottak a közeledő román egységekbe. Nagybátyám leszállt a motorról és viszonozta a tüzet.  A motoron ülő Pintye és Galgóczi továbbmentek és távolabb sikerült elrejtőzniük. Egyikük, ha jól tudom, Galgóczi, megsebesült, de végül is mindketten megmenekültek. Őket később a magyar egységek megtalálták. Galgóczi mesélte el a háború után nagymamámnak, nagybátyám édesanyjának,- aki akkor megkereste, hogy megtudja mi történt fiával, - hogy amikor visszanézett, csak annyit látott, szedett-vedett ruhás katonák fogták körül nagybátyámat. Nem látta, hogy elvitték, vagy lelőtték volna nagybátyámat. Mindez Maroscsicser környékén történt.

Sokáig mindenhol kerestette a család, de nem sikerült megtudni mi történt vele.  Lelőtték-e, vagy fogságba került? A család úgy gondolta, hogy talán a foksányi (Focsani) fogolytáborba került lés ott esetleg tífuszt vagy más fertőző betegséget kaphatott és meghalt, vagy esetleg továbbvitték Szovjetunióba.   

Nagymamám és a család sokáig bízott abban, hogy túlélte a tábort, s valahol talán él, talán elvesztette emlékezetét. De sajnos nem hallottunk felőle, illetve semmi biztos információt nem sikerült kideríteni róla.