« vissza

Akiket keresünk » Tóth Miklós

Képek
Név: Tóth Miklós
Születési év
Születési hely
Utolsó lakhely Nyírmada (Makó?)
Anyja neve
Apja neve
Katonai alakulat Magyar Királyi Csendőrség, Nyírmadai őrs
Kereső neve
Kereső e-mail címe
Egyéb
Keresek egy uriembert 60 év óta. Kérem, ha lehet, segítsenek. Az illető neve Tóth Miklós, szeretném röviden ismertetni. Makón laktam, 1944-ben volt az eljegyzésünk. Vőlegényem Nyírmadán szolgált mint csendőr. A háborúban neki is részt kellett venni, láblövést kapott, a Szolnoki Kórházba került. A németek kivitték Németországba, Passau-ban szolgált, mint csendőr. 1946-ban hozták vissza az un. aranyvonatot, ő is az egyik kísérője volt. Levelet kaptam tőle, kért, hogy menjek fel a Keletibe, ő ott fog várni. . Se pénzem, se hivatalos papírjaim nem voltak, levelet sem tudtam írni, mert a levelet erőszakkal elvették tőlem, a címet így nem tudtam. Azóta is keresem, nem tudok megnyugodni lelkileg. Ha ő keresett is, nem tudott megtalálni, mert nevet változtattam és Tatabányára költöztem. 2005-ben Tatabányán látták, valószínüleg a nyugdíjas éveit itthon tölti Magyarországon.
Hálásan megköszönném a segítségüket.
 
 
Tatabánya
 
34/313720
 
 
Felrakás dátuma 2007-03-30 11:03:30