« vissza

Akiket keresünk » Berecz Sándor

Képek
Név: Berecz Sándor
Születési év 1898 körül
Születési hely Nagymajláth? (ma Nagyér) Csanád m.
Utolsó lakhely Nagyér
Anyja neve
Apja neve
Katonai alakulat
Kereső neve Berecz János (unoka)
Kereső e-mail címe berecz.janos@freemail.hu
Egyéb
"Nagyapám, Berecz Sándor a visszavonuláskor, a Dunántúlon, talán a Bakonyban esett,  vagy inkább hunyt el. (Édesapám említett egy 3 betűs települést, amit anno az értesítőben kapott a család, a térkép és emlékeim alapján talán Tés lehet.) Kb. 1898-ban született Csanád vármegyében, valószínűleg Nagymajláthon (ma Nagyér), ahol élete nagy részét leélte, bevonuláskor ez volt állandó lakhelye. Az első világháborúban szerzett sebesülése miatt fegyveres szolgálat helyett "munkaszolgálatra", esetleg tiszti szolgának vonult be, s a családi hagyomány szerint nem harcban, hanem a betegségtől vagy a nélkülözéstől elgyengülve halt meg 1945. tavaszán. Számomra, bevallom, kissé érthetetlenül, felesége és gyermekei meg sem próbálták megkeresni a sírját, arra való hivatkozással, hogy nem tellett volna utazásra. (Ez igaz is, uradalmi cselédként, napszámosként éltek a háború után is.) Amikor esetleg már tehették volna, nem tudták, kihez forduljanak.
 Édesapám most 81 éves, szeretném, ha még láthatná édesapja sírját, legalább fényképről. Ha az segít, pontosabb életrajzi adatokkal és a település nevével ő tudna szolgálni.
 Kérem, értesítsenek, mit tegyek, kihez forduljak. (Mintegy 5 éve megpróbáltam a település lelkészét e-mail-ben megkeresni, de sajnos nem kaptam választ.)
 Előre is köszönöm segítségüket, munkájukra Isten áldását kérem!
 Tisztelettel: Berecz János
Hódmezővásárhely"

Megj. Sajnos, egyelőre egyik rendelkezésünkre álló adatbázisban sem akadtunk nyomára.
2008, november 7-én a következő levelet kaptuk TÉS község anyakönyvezetőjétől:

"Fenti levelére hivatkozva válaszolok. Stankáné Karker Krisztina, Tés község anyakönyvezetője vagyok. Sajnálattal közlöm, hogy Berecz nevezetű elhunyt 1940-1950 ig anyakönyvezve nem lett Tés községben. Több időstől érdeklődtem, de sajnos nem tudtak segíteni. Tudomásunk szerint a temetőben sincs Berecz Sándor nevű hősi halott az emlékműre feljegyezve."


 
Felrakás dátuma 2008-10-13 09:10:55