« vissza

Aktuális

Nemzetközi konferencia Voronyezsben

2008-04-25 08:04:14

2006-ban, voronyezsi látogatásom során Sz. Filonyenko professzor a voronyezsi egyetem dékán-helyettese említette, hogy 2008-ban nemzetközi konferenciát szerveznek a Don menti harcokban szerepet vállalt országok részvételével. Filonyenko professzor 2008 március közepén személyesen hozta el a meghívót Kaposvárra azzal, hogy szeretné, ha konferencián részt vennék. Ekkor szembesültem azzal, hogy Magyarország nem küld hivatalos delegációt a konferenciára. A szervezők úgy gondolták, hogy akkor Magyarországot képviselje egy kulturális delegáció. Ennek során került meghívásra a paksi VETŐVIRÁG Hagyományápoló Együttes (1. sz. melléklet) és a Bölcskei Néptánc Egyesület ifjúsági csoportja. (2. sz. melléklet) A 36 fős csoportban magyarok és orosz nemzetiségű magyar állampolgárok voltak

VETŐVIRÁG Hagyományápoló Együttes

Az együttes 2005 tavaszán alakult. Tagjaik között megtalálható, mérnök, egyetemista, zenepedagógus, pszichológus, technikus, kiket összeköt a népzene szeretete, és az iránta érzett elhivatottság.

Együttesüket a Pakson is élő védett virágról nevezték el, mely az őszi vetés időszakában virágzik a vörösmalmi tó környékén. Céljuk a magyar autentikus népzene megismertetése, megszerettetése, ill. népszerűsítése szűkebb és tágabb környezetükben. Műsoraikat a magyar népzene dialektus területeiről állítják össze, természetesen, amit saját hangszercsaládúkon valamikor is megszólaltattak. Így közönségük egyaránt megismerheti határainkon inneni és túli magyar népdalokat.

Tagjaik:

Madács Györgyné ( Magdika ) citera, furulya, ének  

Nagy Mariann ének, furulya

Vajer Attila ének

Berta Alexandra Arany-páva díjas 2x Arany-páva nagydíjas szólista, citera, ének, jelenleg a Zeneakadémia népzeneszakos hallgatója.

Fink Gábor citera, ének

Kovács Lajos citera, ütőgardon, ének

Miklósik István citera, furulya, ének

Bölcskei Néptánc Egyesület

Majdnem az ország közepén található 3.000 lelket számláló kis faluból Bölcskéről érkeztek.

Az egyesület 2004-ben alakult. Heti rendszerességgel tartanak próbákat négy korcsoportban, az óvodástól a nyugdíjasig megtalálható minden korosztály a közel 80 tag között. Céljuk a hagyományok megtartása, ápolása, előadásokkal színesebbé varázsolni az ünnepeket, és természetesen saját örömükre táncolnak a fiatalok.

A művéseti vezetők:

Rabóczki Anikó jelenleg a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc pedagógus szakán folytatja tanulmányait, míg Appelshoffer János a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc – színházi tánc tagozatán diplomázott 2005 júniusában. Mindketten komoly szakmai tapasztalattal rendelkeznek mind táncosként, mind pedagógusként.
Az egyesület elnöke: Bakóné Kulbert Klára)

...........................................

. A csoport vezetője Kern Tánya már korábban beszerezte a vízumokat és minden szükséges engedélyt, ami az úthoz kellett. A paksiak már korábban több alkalommal jártak hasonló szervezésben, Oroszországban. A paksi atomerőmű saját buszukat ingyen biztosította a csoport részére. (a paksi atomerőmű és a voronyezsi atomerőmű között évek óta van szoros együttműködés.). A viszonylag gyors határátkelés után kezdtük meg utunkat Kijev felé. Sajnos az éjszaka miatt a Kárpátok bérceiből nem sokat láttunk. Monoton, fárasztó út következett, ahol az egyhangúságot csak az autóbusz gyakori rázkódása törte meg. A fárasztó út után késő délután érkeztünk meg a Kijev melletti 30 ezer lakosú Irpiny nevű kisvárosba. A szállás és az esti séta kárpótolt minket a fárasztó útért. Másnap reggel kijevi városnézéssel kezdtük a napot. A buszos és gyalogos városnézés során Kijev több nevezetességét megtekintettük. Délután egy órakor indult a csoportunk tovább az orosz-ukrán határ felé. Változatos tájakon és különböző minőségű utakon üde színfoltok voltak az egyetlen színvonalas szolgáltatást nyújtó - a különböző olajtársaságok által működtetett – a folyamatos nyilvántartású üzemanyag kutak. Gondot igazán csak az egyszemélyes WC-k (illetve a bezárt WC-k) miatti várakozás jelentett. Az illemhelyek minősége egyébként is gondot jelentett az Európa közepén szocializálódott utasok számára. Este érkeztünk meg az orosz – ukrán határra. A korábbi átkelések kellemetlenségei miatt ettől még orosz kísérőink is tartottak. A határt végül a különböző papírok kitöltése és mintegy 2 órás várakozás után átléptük. Az éjszakai utazás után helyi idő szerint 6 óra körül érkeztünk meg Voronyezsbe. Szállásunk a voronyezsi Agrártudományi Egyetem egyik szállójában volt. A megérkezés után egy, kettő, három és négy ágyas szobákban kerültünk elhelyezésre. Vendéglátóink igyekeztek mindent megtenni értünk, mindezek ellenére a fürdés és az illemhelyek korlátozott száma és sajátos minősége okozott folyamatos gondot. Az elhelyezkedés és gyors átöltözés után siettem az egyetemre, ahol a konferenciát megrendezték.

 

Filonyenko professzor felesége fogadott és azonnal bevezetett a rektor szobájába. A szervezők nemes egyszerűséggel Hajdú János paksi polgármesterrel együtt besoroltak a hivatalos delegáltak közé. (Hajdú János repülőgéppel Moszkvából érkezett, ahol a hivatalos delegációkkal együtt részt vett az ismeretlen katona sírjának megkoszorúzásán.) Mindezek ellenére a plenáris ülésen nem szólalhattunk meg. Ez azért volt hátrány, mert ezek az előadások valamennyi küldött valamint a sajtó képviselői előtt hangzottak el. A konferencia megnevezése: A Don menti háború 1942 -1943.

 

A konferencián 12 ország küldöttei vettek részt: Oroszország, Ukrajna, Belorusszia, Magyarország, Németország, Izrael, Olaszország, Kazasztán, Kirgizisztán, Románia, Szlovákia, Örményország. Hazánkat civilek és civil szervezetek képviselték. Mivel Hajdú János kedden visszautazott, ezért délután kimentünk a Voronyezstől 40 km-re lévő Rudkinóba ahol mindketten koszorút helyeztünk el az elesett magyar katonák tiszteletére. 

 



Este a küldöttek részére a Vetővirág Hagyományápoló Együttes és a Bölcskei Néptánc Együttes adott látványos és sikeres műsort. Az esti fogadáson Mojszejev tábornok pohár köszöntőjében külön kiemelte a magyarok sikeres szereplését. „Ma két nagyszerű műsort láttunk a magyarokét és az egyetem tánccsoportjáét.” (Csernozёmocska –fekete földecske - együttes műsorát a fogadáson mutatta be.)

Reggel a küldöttek találkoztak a város és a tartomány vezetőivel. (a kormányzó nem vett részt a találkozón) Valamennyi delegációnak egy kis harangot adtak azzal, hogy ennek hangja az elhunyt katonák lelkéért szóljon. Kedden, a konferencia szekcióüléseken folytatódott. Négy szekció volt. A negyedikben kaptam lehetőséget, hogy "Katona sírok a népek közötti barátság szolgálatában" címmel előadásomat megtartsam.

 A fényképes bemutatóval illusztrált előadást nagy érdeklődés kísérte. Egyébként a nyitó előadás is ebben a témában hangzott el. A szekció címe: "A hadtörténeti múzeumok tevékenysége és szerepe a népi emlékezett megőrzésében. Ifjúsági szervezetek tevékenysége a hazafias nevelésben.” A szekcióban elmondott előadások viszonylag szűk körben hangzottak el, de mégis fontosak voltak, mert a konferencia teljes anyaga könyv alakban is megjelenik. A szekcióülés szünetében többen megkerestek.


Egy helyi civil kutató csoport arról tájékoztatott, hogy két éve két magyar katona maradványait találták meg. Nem tudják kinek, kell átadni a maradványokat. Egy másik küldött arról tájékoztatott, hogy Liszki falu mellett (Voronyezstől 84 km-re) magyar katonák maradványait és felszerelési tárgyait mossa ki folyamatosan a víz. (csak hazaérkezésem után tudtam meg, hogy ezt a frontszakaszt a kaposvári 10. könnyű hadosztály 10. gyalog ezrede védte). (3. sz. melléklet) Egy középkorú hölgy édesapja verses kötetét adta át azzal, hogy versek egy részének élményanyaga Magyarországhoz kapcsolódik. (a szerző Magyarországon, a Balaton környékén harcolt a háború alatt) Számtalan beszélgetés, információ arról győzött meg, hogy ezeken s rendezvényeken jelen kell lenni, hogy a tragikus sorsú II. magyar hadsereg történetét, a katonák tragédiáját minél teljesebb mértékben megismerjük. Szinte valamennyi előadó valamilyen formában foglalkozott a magyar szerepvállalással, a hatalmas veszteségekkel. Elhangzott, hogy a voronyezsi és a Sztálingrádi levéltárakban jelentős mennyiségű magyar irat van, amelyet eddig senki nem kutatott. Valószínűleg az ezredek, és az alegységek iratairól van szó, amelyeket nem sikerült az áttörést követően hátra vinni.

A táncosok és a zenészek ezen a napon Orlov gróf egykori lótenyészetét tekintették meg. (ezt még a szovjetrendszer sem tudta tönkre tenni). A ma is méltán világhírű lovakat Orlov gróf egy arab telivér és egy orosz lóból tenyésztette ki. A látványos bemutató során a csoport tagjainak lehetőségük nyílt a fogatokra és lovakra is felülni.

Szerdán a delegáció tagjai két busszal (a magyarok a saját busszal) rendőri felvezetéssel először Gremjacsje (4. sz. melléklet) településre mentek, ahol megkoszorúztuk a szovjet emlékművet. (építéséhez Magyarország anyagilag is hozzájárult, korábban a kormányzó akadályozta Rudkinó központi magyar katonai temető átadását).

A helyi múzeum megtekintése után (magyar vonatkozású tárgyak is vannak kiállítva) a konferencia résztvevői meglátogatták a magyar központi katonai temetőt. A sajtó és küldöttek jelenlétében helyeztük el a nemzeti színű szalaggal feldíszített koszorúnkat. (Puskás Béla, Miklósik István és Berta Alexszandra helyezte el). Ezt követően elénekeltük a himnuszt. (Ezt a jelenetet mutatta be az esti híradóban az orosz TV.) Közben az izraeli küldöttség koszorút helyeztek el a munkaszolgálatos katonák emlékére felállított menóránál. A temetőben egyébként láthatóan folyamatos munka folyik. Az elesett magyar katonák neveit tartalmazó gránit lapokat helyezik ki. A temető fogadó épületében a magyar katonák személyes tárgyiból és felszereléseiből kiállítás van berendezve. Nyomasztó érzés volt tudni azt, hogy azok, akik ezeket a tárgyakat birtokolták, valószínűleg elestek a harcok során. Az emlékhelyen a gondnoki feladatokat egy nyugdíjas egykori szovjet katonatiszt látja el. A következő állomásunk Osztrogorsszk város volt (a háború alatt magyar parancsnokság működött a városban). A helyi rendkívül gazdag - talán egy kicsit zsúfolt – múzeumban rendkívül szívélyesen fogadtak. A múzeum felújításához jelentős összeggel járult hozzá a magyar állam is. Utunkat Rosszos városa felé folytattuk. Ebben a kisvárosban működött az olasz parancsnokság. Az olasz állam egy óvodát épített ajándékként a város részére. Az óvoda alagsorában orosz és olasz múzeumot rendeztek be. A városban a zenekar és a táncosok két órás műsort adtak. Az idő rövidsége miatt a 150 km-es utat ismét rendőri felvezetéssel tettük meg. Az út nem kevés izgalmat okozott a csoportunk valamennyi tagjainak. A felvezetés ellenére is késtünk. A közönség már a nézőtéren várta a műsort. A táncosoknak és a zenészeknek - rövid egyeztetés után - azonnal el kellett kezdeni a műsort. Lehet, hogy ennek is köszönhető a fergeteges siker. A valószínűleg kirendelt, mintegy 200 fő néző vastapssal köszönte meg a magyarok műsorát.

Hazafelé menet még megálltunk Boldirevkában (5. sz. melléklet) ahol megkoszorúztuk az első magyar emlékhelyen felállított kopjafát.

(Szomorú volt látni, hogy a közvetlenúl a temető mellett szeméttelepet alakítottak ki az útóbbi két év során. Meggyőződésem, hogy ez több mint kegyeletsértő.) Csütörtökön városnézés és vásárlás szerepelt a programban. Délután vendéglátóink elvitték a csoportot egy minden igényt kielégítő akva parkba. Az elegáns szanatóriumba működő fürdő bárhol megállná a helyét.

Mielőtt elindultunk ismét bementünk az egyetemre elköszöni a vendéglátóinktól.

Pénteken reggel indultunk haza. Kijevben éjszakáztunk a már ismert helyen. Másnap vásárlás után délben indultunk Magyarország felé.

Ui: Az orosz szervezőknek az a célja, hogy ütköztessék az egykori háborús ellenfelek véleményét és megpróbáljanak egységes álláspontot kialakítani nagyszerűen működött. A legnagyobb változás az orosz álláspontokban következet be. Szinte minden előadó hangsúlyozta, hogy ma már nem ellenfelek, hanem barátok vitatják meg azokat a kérdéseket, amelyekről korábban homlok egyenest más volt a résztvevők véleménye. Fontos gondolat, amelyet többen is hangsúlyoztak, hogy katona sírokat kölcsönösségi alapon minden nemzetnek gondozni kell. A síroknak a népek közötti barátságot kell szolgálnia és nem az ellenségeskedést. Az elesett katona, aki abban a tudatban halt meg, hogy hazáját szolgája ma már nem ellenfél, megilleti a méltó sírhely és a kegyeletteljes megemlékezés lehetősége.

Puskás Béla

 

--------------------------------------------------------------------------------------

 

A katonasírok szerepe a népek közötti barátság erősítésében. A magyarországi szovjet katonasírok, katonaemlékművek gondozása.

Puskás Béla előadása Voronyezsben:

Egy ország nemzettudatának, erkölcsi tartásának fokmérője az, hogy hogyan bánik katona halottaival. A katonák sorsa a történelem folyamán gyakran alakult hasonlóan, bármely ország egyenruháját hordták magukon, s tartoztak akár legyőzőzött, akár a győztes hadsereghez.

A hadra kelt katonákat a háború kérlelhetetlen logikája és a politikai vezetés döntése vezette a különböző hadszínterekre, így ide a Magyarországtól oly messze lévő Don-kanyarba is.

Tudom, hogy az itt élő emberek számára a magyar katonák sírjai gyakran a fasizmus gyűlölt emlékei. De a benne nyugvó katonák hittük szerint hazájukat szolgálták, még akkor is ha egy bűnös politikát szolgáltak. Az elhunyt katona már nem ellenség, a béke követe lehet, ha képesek vagyunk indulatunkon, előítéletünkön felülemelkedni. A halott katonát is megilleti a végtisztesség, mert legdrágább kincsét, életét áldozta a háború oltárán, hitte szerint a hazájáért. A halott katonának, - aki már sosem térhet haza - voltak, vannak szerettei, akik gyászukat, fájdalmukat gyakran nem tudták megélni. Tragikusan megszakadt élet, vágyakat, reményeket döntött romokba és árván maradt gyermekeket, csonka családokat hagyott maga után.

A német hadvezetés számara a Moszkva alatt 1941 telén elszenvedet csúfos vereség után egyre fontosabb volt a csatlós államok közöttük Magyarország bevonása a keleti hadműveletekbe. Német nyomásra a magyar hadvezetés a keleti hadszintére vezényelte a 2. magyar hadsereget Jány Gusztáv vezetésével. Mozgósitás után a 2. magyar hadsereg létszáma meghaladta a kétszázezer főt. Szervezete és felszerelése azonban a német és szovjet csapatokhoz képest nem volt kielégitő. Nagyobb probléma volt a megfelelő harci szellem hiánya. A magyar katonák legfőbb gondja az volt, hogy a magyar nép érdekei ellenére a mások céljaiért kellett harcolniuk, egy idegen országban, távol a hazájuktól. A 2. magyar hadsereg Kijevig vonaton onnan gyalog menetben vonult a németek által kijelölt front vonalba a Don kanyarhoz. 1942.július végére mindhárom magyar hadtest megérkezett a Don vidékére, hogy felváltsa a német hadsergecsoportokat, amelyeket a német hadvezetés a sztálingrádi ostromban akart bevetni. A magyar hadsereg egy 200 km-es szakaszát védte a frontvonalnak. A nyári és őszi hidfőcsaták útán a 150 km-es terepszakaszon egylépcsős védelemre berendezkedett csapatokat 1943 január 12-én érte a szovjet csaptok mindent elsöprő támadása. Megkezdődött a hadsereg maradék csapatainak a több hónapig tartó visszavonulása. A vesztességekről pontos adatok még ma sincsennek. 40 ezertől - 100 ezer főig terjed a becsült adat. A Magyar hadsereg az eleset katonáit folyamatosan eltemette. A legnagyobb magyar katona temető a Don mentén Boldirevkában létesült. Ide még 1943 január 12 – én is temettek. A szovjet csapatok támadását követően a sok ezer elesett katonát a harcok illetve a tél végén a helyi lakosság tömegsírokban temette el. A hivatalos Magyarország évtizedekre elfeledkezett egykori katonáiról. 1995 után az orosz- magyar kormányközi megállapodás teremtet új helyzetet a magyar kattona sírok helyzében. Döntés születet arról, hogy Boldirevka mellett még egy központi katona temetőt létesítenek Rudkinóban. Az emlékmű átadására elsősorban a lakosság ellenállása miatt csak 2003-ban került sor. Jelenleg minegy 26 ezer magyar katona meradványai nyugszanak az Oroszország területén létesített legnagyobb magyar katona temtőben.

A korábban egymás ellen harcoló országok népeinek – az utódoknak – a viszonosság alapján kell gondozni a katona sírokat. Minden népnek megvannak az emlékei, fájdalmai. Történelmi távlatban, de akár egy emberöltőn keresztül ezek összemosódnak. Az utódok, a leszármazottak, amikor meg szeretnék látogatni szüleik, nagyapáik sírját barátként és nem ellenségként érkeznek. A kegyelet gyakorlásához mindenkinek joga van, mint ahogy minden katonát megillet a méltó sírhely és a méltó temetés joga. Az én felfogásom szerint, aki alkotmányos kötelessége teljesítése során veszítette életét az hős akkor is ha a politika szándékából rossz helyen, rossz oldalon harcolt. A magyar nép és a volt Szovjetunió népei között sosem volt ellenséges viszony. Ma már képeseknek kell lennünk különbséget tenni a politikai és katonai valóság és az emberi kapcsolatok között. A magyar nép történelme során gyakran viselt háborút, ha volt rá lehetősége tisztességgel eltemette saját és az ellenség hallottait is. A II. világháború szörnyű csatái nem kerülték el Magyarország területét sem. A szovjet hadsereg határokon tört előre, hogy célját, a fasizmus legyőzését elérje. 1944 őszétől és 1945 tavaszáig közel 170 ezer szovjet katona halt hősi halált a történelmi Magyarország területén, amelynek során kiszorították hazánkból a Német Birodalom csapatait. A háborút követően a magyar nép eltemette a katonákat köztük a szovjet hősöket is. Méltó sírhelyet és síremléket állítottak nekik, amelyeket évtizedeken keresztül gondoztunk. A Magyar Köztársaság területén közel 3000 településen találhatóak katona sírok, katonatemetők. Sajnos pontos adatokról nem beszélhetünk, hiszen háborús körülmények között estek el és lettek eltemetve, gyakran a helyi lakosság által. Nagyrészük temetőkben nyugszik, ahol méltó körülmények között emlékezhetünk meg róluk, de sajnos még ma is sokan nyugszanak ismeretlen helyen erdőben, közterületen. Ha katona maradványok kerülnek elő azokat a kegyeleti elvárásoknak megfelelően méltó körülmények között, temetjük újra. A II. világháborút követően az elesett katonákat gyakran temették közterekre, parkokba. A katona síroknak is kegyeleti helyen a temetőben van a helye. A rendszerváltást követő bizonytalanság sok ember fejében okozott zavart, de jelentős sír és emlékműrongálásra nem került sor. Ezeknek a síroknak szervezett felszámolása és az újra temetés a 1990 után kezdődött el. Az elmúlt években a magyar hadisírgondozó iroda koordinálásával megkezdődött a szovjet katona sírok és emlékművek felújítása. Az Oroszországi Föderáció Nagykövetségével történő előzetes egyeztetés után gyakran kerül sor áttemetésekre is. Amikor ezt tesszük nem csupán nemzetközi kötelezettségeinknek, teszünk eleget, hanem teljesítjük erkölcsi kötelességünket is.