« vissza

Aktuális

Könyvbemutató: Magyar ezrdedek a Doberdó-fennsík védelmében

2009-09-01 09:09:48

2009. május 29-én Dr. Sólyom László köztársasági elnök úr az olaszországi Doberdo del Lago településen felavatta az első világháborúban a magyar katonák által épített, de fel nem szentelt emlékkápolnát. A kápolna, amely civil összefogás eredményeként a Széchenyi Tudományos Társaság és Dr. Szunai Miklós támogatásával újult meg, hirdeti a megbékélést, emléket állít az emberfeletti szenvedést kiállt katonáknak.

 

A kápolnához hasonlóan a bemutatott könyv is a HTBK kezdeményezésére széleskörű összefogás eredményeként jött létre. A szerzők kiadványban megelevenítik a doberdói harctéren vérző budapesti, székesfehérvári, debreceni, szegedi, nagyváradi, temesvári és karánsebesi bakák hétköznapjait, a harcokban az utolsó leheletükig hősiesen helytálló magyar ezredek életét. A kiadvány az ezredek rövid történetének és küzdelmeinek bemutatásán túl szól a hátországról is.

 

Úgy gondoljuk a bemutatott könyv, mint tisztelgő főhajtás jól példázza azt az összefogást, melyet a köztársasági elnök úr a könyv előszavában így fogalmaz meg:

 

„Ahogy a kápolna újjáépítéséhez, úgy Magyarországon is arra van szükség, hogy a tisztesség, az önzetlenség, a cselekvés kis körei egyre többen legyenek és megtalálják egymást”