« vissza

Aktuális

Még nem regisztrált katonasírok Téten és Mórichidán

2008-05-21 10:05:52

"Megtudtam, hogy Téten (Győr-Moson-Sopron megye), a katolikus temetőben nem kettő, hanem öt, a második világháborúban elhunyt katona nyugszik.

-










Az egyikük ismeretlen (róla azért még megpróbálok valami információt beszerezni, legalább a halála körülményeiről). Sírját az önkormányzat rendbe hozatta.

- A második, akinek a sírját az önkormányzat néhány éve hozatta rendbe, Buslik Árpád. Az elmondottak szerint kalotaszegi volt, és egy erdélyi alakulattal került ide, itt voltak elszállásolva egy darabig. 1945-ben halt meg, kb. 22 éves lehetett. Halálának oka: a kezében felrobbant a gránát. Az IQSYS adatbázisában nem szerepel. Róla korábbi levelemben már írtam Önöknek.

- A harmadik Grellneth János, született 1898-ban, meghalt 1945-ben. Sírját felesége gondoztatta, mostanra azt hiszem, ő is meghalt. Az IQSYS adatbázisában nem szerepel.

Grellneth János, százados, sz. 1898, meghalt 1945. Sokorópátkai lakos volt, az anyakönyvi nyilvántartás szerint önakasztással öngyilkos lett, de ez adat/bejegyzés hamis. A valóság az, hogy katonaszökevény volt, és egy itteni lakos, aki nyilas volt, agyonverte. Az illető, aki ezt az információt közölte velem, apja elbeszéléséből tudja ezt, mert a papa akkor ment oda a nyilasok irodájába, amikor Grellneth százados már haldoklott. 
Ugyanez az illető elmondta azt is, hogy sokkal több halott katona (30-40, magyar, német, orosz) van/volt itt vegyesen eltemetve, de sajnos a temetői nyilvántartások is megsemmisültek, illetve hiányosak. A beszámoló szerint az illető apja sok alkalommal, éjszakákon keresztül ásta a sírokat többedmagával.

- A negyedik és ötödik katona neve egyelőre olvashatatlan a fejfán, de megpróbálom megtisztítani a fejfákat, hogy a nevek olvashatóvá váljanak, valamint a közeli napokban megtekinthetem a temetői nyilvántartást is, abból talán további információkhoz jutok.

Mórichidán, közös sírban nyugszanak a következő, a második világháborúban elhunyt katonák, akik részben szerepelnek, részben nem szerepelnek az IQSYS adatbázisban - tájékoztat a továbbiakban Nagy Ildikó. - A sír továbbra is megtalálható, bár onnan a német katonákat elvitték Veszprémbe. Nagy valószínűséggel ott nyugszik egy szovjet katona is. A német katonák és az orosz katona neve, haláluk időpontja is megtalálható az anyakönyvben.



















A közös, felszámolatlan sírban található magyar katonák a következők:

- Szalai István utászhadnagy, született 1916-11-18, meghalt 1945-03-26 délután. Az anyakönyvben 34 évesként van megadva, de a közös sírban neki egyedül állíttatott fejfát a családja (felesége, gyermekei, szülei és testvérei), így születésének pontos dátuma is szerepel ott. A sírt most is gondozzák. Szalai István banktisztviselő volt, Budapesten, a Kelenvölgyben, a Garai út 15. szám alatt lakott. Református vallású volt. Halálának helye a mórichidai Marcal híd, ahol az oroszok által leadott lövés végzett vele. Először a Marcal hídtól 200 méterre, az első sorompónál, a töltés oldalában volt eltemetve. Az anyakönyvi bejegyzés sorszáma 1945/18, a bejegyzés dátuma 1945-06-25. Az IQSYS adatbázisban nem szerepel.

- Varga József őrvezető ( 3/II. zlj.) 24 éves, az IQSYS szerint 1921-02-02.-án született. Szerepel az IQSYS adatbázisban. Kecskemét, Kisfái u. 187. szám alatti lakos volt, apja neve Varga István, anyja neve Papp Julianna. Római katolikus vallású volt. Halálának ideje 1945-03-26 délután. Halálát lövés okozta, Kiss József falubeli ingatlanának végében. Az anyakönyvi bejegyzés sorszáma 19, dátuma 1945-06-25.

- Zsigmond István utász, kb. 40 éves, nem szerepel az IQSYS adatbázisban. Zenész foglalkozású, szegedi lakos volt. Meghalt 1945-03-26.-án, oroszok által leadott lövés következtében. A mórichidai Marcal hídtól kiinduló védtöltés oldalába lett eltemetve. Az anyakönyvi bejegyzés sorszáma 1945/20, a bejegyzés dátuma 1945-06-25.

- Hercegán Simon honvéd, 23 éves, nem szerepel az IQSYS adatbázisban. Malomfalvai lakos, görögkeleti vallású. Apja neve Hercegán Sándor, anyja neve Serbán Anna. 1945-03-26.-án délután halt meg, lövés következtében, Mórichidán a Fő utca 156. szám alatt. Az anyakönyvi bejegyzés sorszáma 1945/21, a bejegyzés dátuma 1945-06-25.

- Kovács Jenő honvéd, kb. 25 éves, nem szerepel az IQSYS adatbázisban. Halálának időpontja 1945-03-26.-a délután, orosz golyó találta el. Első temetésére vonatkozóan két bejegyzés is van, az egyik szerint a Csangota ér partján lett eltemetve, a második bejegyzés szerint a Hangya Szövetkezet udvarán, a tekepálya végénél. Az anyakönyvi bejegyzés sorszáma 22, dátuma 1945-06-25.

- Petró József honvéd (24/III. zlj.), szerepel az IQSYS adatbázisban. 37 éves, az IQSYS szerint 1908-03-10.-én született. Nyíribrányi lakos volt, református vallású. Apja neve Petró Péter, anyja neve Szőllősi Erzsébet. A halál ideje 1945-03-26, oka fejlövés, ami a mórichidai Zsellérdűlőben érte. Az anyakönyvi bejegyzés sorszáma 1945/23, a bejegyzés dátuma 1945-06-25.

- Dani Mihály honvéd, szerepel az IQSYS adatbázisban. 28 éves, az IQSYS szerint 1916-ban született. Martonosi lakos volt, 1945-03-26.-án halt meg, fejlövés következtében. Először özv. Lőcze Mihály Zsellér dűlői ingatlanán volt eltemetve. Az anyakönyvi bejegyzés sorszáma 1945/24, a bejegyzés dátuma 1945-06-25.

- Séra Sándor honvéd, Pácin, Felvég u. 38. szám alatti lakos, nem szerepel az IQSYS adatbázisban. 34 éves, református vallású, felesége neve Körmös Etel, apja neve Séra József, anyja neve ismeretlen. 1945-03-26.-án halt meg, fejlövés következtében, a mórichidai Zsellérdűlőben. Az anyakönyvi bejegyzés sorszáma 1945/25, a bejegyzés dátuma 1945-06-25. A Történetek alatt, Szabó Tiborné 2007-09-14.-i levelében kért Önökön keresztül információt a közös sírról, mivel úgy tudták, hogy azt felszámolták. Már korábbi levelemben is jeleztem, hogy a sír valószínűleg létezik. Ma voltam Mórichidán, és magam is láttam, hogy a sír az evangélikus temetőben, a ravatalozó mögött megtalálható. .

- Rimili József levente, szerepel az IQSYS adatbázisban. 19 éves, az IQSYS szerint születése dátuma 1921-10-05. Római katolikus vallású, anyja neve Kinczler Mária, mezőteremi (jelenleg Románia) lakos volt. 1945-03-29.-én délelőtt halt meg, gránátlövés következtében, Mórichidán, a Fő utca 176. szám alatt. Az anyakönyvi bejegyzés sorszáma 1945/26, a bejegyzés dátuma 1945-06-25.

Remélem, hogy a fenti adatokkal segítségükre lehettem!

Szívélyes üdvözlettel:
Nagy Ildikó

Ugyanakkor Bedecs Rudolf a következőket írja:"A Béke poraikra II. kötetét lapozva olvastam, hogy Tét községben nincs elesett magyar katona a nyilvántartás szerint, viszont 6 magyar katona el van temetve akik a falu közelében estek el, egyikük neve még a fejfán is szerepel születési és elhalálozási dátummal: Horváth Sándor, valamint egy korábban elhunyt (öngyilkos lett 1944 december környékén) személyre emlékszik édesapám akinek a neve Vékony Sándor volt. Utóbbi személy nem honvéd, hanem magasabb rangban volt."
Téten az evangélikus temetőben három tömegsírba és 1-1 külön sírba lett temetve magyar ill. német katona tudomásom szerint. Ezekből a sírokból a két utóbbi maradt érintetlenül. Az egyik sírban Helmuth Noack német katona nyugszik. Őt a hozzátartozók nem engedték átvinni a soproni temetőbe, mivel a háború után Tétről valaki felvette velük a kapcsolatot és tudtak róla, hogy itt esett el és nem akarták, hogy máshová kerüljön. A másik fejfán "két magyar katona" felirat szerepel. Utóbbi sírban Vékány Sándor és ... Boldizsár nyugszik. A sírt most is gondozzák.  Vékony Sándor ő 1944 decemberében lett öngyilkos még karácsony előtt, pontos dátumot nem tudok. Állítólag valami falubelijével volt konfliktusa (aki az itt állomásozó SS-ben volt), és a konfliktus azzal zárult, hogy lelőtte a jelenlegi mozi közelében (a német katonák itt voltak elszállásolva), viszont a golyó nem volt halálos emiatt visszament a magyar katonák szálláshelyére (ez a haranglábi iskola épülete), és ott fejbe lőtte magát. Itt a hozzátartozók szintén értesítve lettek, gondolom emiatt nem kerestetik. A ... Boldizsárnál egyelőre vezetéknevet nem tudok. Őt március 26-án lőtték le az oroszok. Gyakorlatilag Tétről az Ürgehegy irányába menekült és ott az oroszok elfogták, majd bekisérték a falu első utcájába, és a Zrínyi utca sarkán agyonlőtték és három napig nem engedték eltemetni. Aki látta mind megjegyezte, hogy a szép szőke haját fújta a szél... A dögcédula alapján itt is a hozzátartozók (idős szülei) értesítve lettek. Állítólag az Alföldön éltek a szülei.
 Pár éve a német katonák fel lettek szedve és át lettek temetve Sopronba. Köztük - az elmondások szerint - magyar katonai egyenruhamaradványok is jöttek elő, tehát köztük jó-pár magyar katona maradványa is távozott. Tét környékén ismerősim legalább 6 elesett magyar katonáról tudnak. (egy aki a kisrétnél esette el az pl egy jó darabig - nyárig biztos -  ott volt eltemetve ahol lelőtték)  Újabb infót most kb. egy hete kaptam, hogy Tét- Ürgehegy felé is rengeteg holttest feküt az út mentén március 26 után köztük német-magyar vegyesen. A kiásott sírokból előkerült egy azonosítható személy is (Horváth Sándor 1923-1945), valamint egy angol, vagy amerikai  (?) Georg-Marx. akinek a nevét kiírták egy keresztre ami az evangélikus temetőben a ravatalozó közelében van elhelyezve. Tét környékén még Lesvárnál is voltak harcok, mivel a híd felrobbantása után érkeztek be még menekülő magyar-német csapatok akik már nem tudtak átkelni (nem tudták, hogy kb 1km-el feljebb Lesvárnál van egy fahíd ami épen maradt), hogy ők hol lettek eltemetve azt nem tudni, de a háború után még jó darabig egy oroszok által vezetett - egy magyar őrmester által kilőtt - német gyártmányú harckocsi is ott árválkodott. A páncélost kilövő katona szintén elesett.

Ennyit tudok elmondások alapján, de pl. a katolikus temetőben eltemetettekről jómagam nem is tudtam. Ahogy megfigyelhető a háború utáni helyzet az sem kizárható, hogy valakik még mindig ott nyugszanak ahol éppen akkor el lettek akkor temetve. A Kisalföldben pl. most volt egy cikk, hogy pár éve a hídnál - ahol német légvédelmi állások voltak - most találtak meg tereprendezéskor négy német katona maradványait. "