« vissza

Aktuális

Német katonák eltemetésének szemtanúja Berettyóújfaluban

2009-10-11 07:10:25

"1944. szeptember végén vagy október elején Berettyóújfalunál már a Szovjet Orosz front közeledett Biharkeresztes felől. Ekkor anyám tizennégy éves volt és mesélte, hogy már hallani lehetett a lövéseket és a faluba belövések is előfordultak. Több találat is volt mert a villany vezeték le volt szaggatva és épület romok is bizonyították. Ekkor volt fodrász tanuló és a harcok közeledte miatt bezárták az üzletet és hazaküldtek mindenkit. A haza fele útja a malomnál és a Turul szobor parkjánál vezetett. Amint közeledett a parkhoz látta, hogy német katonák sebtében egy gödröt ásnak. Rajta kívül csak egy férfi volt még az utcán. Kíváncsian nézte, -úgy harminc méterről-, hogy miért ásnak, és miért olyan gyorsan. Ekkor Berettyószentmárton felől egy német katonai teherautó érkezett, és egy nagy fehér lepelbe négy sarkánál összekötve megégett katonák voltak. Látta, hogy elszenesedett végtagok csüngtek ki. A katonák gyorsan eltemették a halottakat, majd tisztelegve és három egymás utáni lövéssel a levegőbe végeztek, azonnal a teherautóra szálltak és elmentek. Anyám elborzadva nézte végig. Ez volt élete első rossz élménye. Miközben temették a holtakat a férfi odament hozzá és mondta, hogy -eredj haza te kislány nem neked való ez. Anyám kérdezte tőle, hogy mi történt itt és ő mondta, hogy innen nem messze egy tank találatot kapott és a katonák benne égtek. Így valószínűleg egy harckocsi teljes legénysége van a sírban. Ez után haza sietett és otthon elmesélte az apjának amit látott. Ő arra kérte, hogy ne mondja el senkinek mert ha az oroszok megtudják kihányják őket a sírból. Nem is beszélt erről sokáig senkinek, de mostanában a televízió „Sírjaik hol domborulnak?” műsora hatására mondta el és meg is mutatta közelítőleg a pontos helyet. Tudomásom szerint ma is ott vannak. Nem igazán kereste őket senki. Mivel katonai temetés volt, szerintem az azonosító alapján meg lehet állapítani kilétüket. Különben a park ma is úgy van mint akkor. Az utcánkban lakó anyám barátnője elmondása alapján egy Kurt nevű német katona volt elszállásolva náluk, és ő is egy tank kilövésben halt meg. Az nem derült ki, hogy köztük van e.

Remélem, hogy ezzel segíteni tudtam és ha találnak az elesett katonáknak hozzátartozókat, szívesen rendelkezésre állunk és információt adunk.

Üdvözlettel:

Tóth István

Berettyóújfalu.