« vissza

Aktuális

Táborfalván templom és emlékhely épült

2007-05-17 12:05:11
Befejeződött Táborfalván a Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Templom és Közösségi Ház építése; mely során a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) szakmai, anyagi támogatásával alakították ki a régóta tervezett Központi Duna-Tiszaközi Hősi Emlékhelyet.

Az épületegyüttes urnatemetőjében létrehoztak egy osszariumot, melyben az 1944-ben dúló harcok áldozatainak földi maradványait helyezik el, biztosítva végső békéjüket. A templom körül egy emlékművet, illetve emléktáblát is magában foglaló kegyeleti békeparkot hoztak létre. Katolikus templom nem volt a községben, kis családiház-szerű kápolnában tartották a szentmiséket. Plébánia nincs, a község Örkény filiája.

A rendszerváltás után a település saját kezébe vette a sorsát. A változás következtében a vallásos élet is új lendületet kapott, ezért határozta el a katolikus egyházközség, hogy a jelenlegi ingatlanon bővíteni és fejleszteni fog. A valamikori igen rossz állapotú kápolna felújítása megtörtént, közösségi házzá bővült. A közösségi ház névadója és lelki patrónusa Szent Imre a magyar ifjúság védőszentje lett. A kápolna mögé épült az új templom,amit a Szent Imre házzal egy folyosó köt össze. A templom bejárata egyben harangtorony is. A 12 m x 25 m-es alapterületű liturgikus tér 200 személyes, a karzaton még 60 hívő foglalhat helyet. Az altemplom urnafülkéiben 500 urna elhelyezése lehetséges. Az urnatemetőben épített kap végső nyughelyet az a 85 német katona, aki a falu határában a második világháború harcai során esett el és lett jeltelenül elföldelve.

A templomot Garay Dóra és Garay András építész tervezte. A Szűzanyát és a koronázási jelvényeket ábrázoló 270 cm x 105 cm-es nagyságú mozaik oltárképet Bráda Tibor és Tölg-Molnár Zoltán Munkácsy-díjas művészek készítették. A natúr égetett agyag stációk Bubelényi Zsanna keramikus művész munkái. A magas színvonalú kőmunkák (oltár, ambó, tondó, ossarium, stb.) Kovács Márton táborfalvi kőszobrászművész munkáját dicséri. A mészkőből mívesen faragott oltárba Szent Justinus vértanú ereklyéjét helyezik el a templom szentelésekor. Az építők, a közösségi ház előtt, emlékművet készítettek.

Az előtte található kriptában a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum helyezi el azoknak a hősi halált halt,különböző nemzetiségű katonáknak a földi maradványait, akik hollétéről Magyarország, Dunától keletre eső területén a jövőben tudomást szereznek. Az ünnepélyes templom és emlékhely szentelés 2007. május 20-án, vasárnap 16.00-kor volt.